Németek.

Teljes szövegű keresés

Németek.
1. Németek. A német telepek két csoportba sorozhatók. Az elsőbe azok, a melyek Árpádházi királyaink idejében alakultak a vármegye területén; ezek többnyire szász jövevényektől népesültek be. A második sorozatba azok vehetők, a melyek a törökök kiüzetése után keletkeztek; ezek többnyire sváb telepesek. Árpádházi királyaink idejében létesült szász telepek, a középkorban virágzó városoknak, a bányamívelésnek és az iparnak vetették meg alapját. Egyike a legrégibb ilyen telepeknek Korpona, melyet 1135-ben említenek első izben az oklevelek; IV. Béla királynak egy levele emlékezik meg (Fejér II. 83. IV. 1. 329.). szász vendégeiről, a kik a tatárjárás után régi kiváltságaikban megerősítettek. Maga a város neve a német Karpfen (ponty) nvéből származott. Hasonlóképpen a szász vendégeknek köszönheti tovább fejlődését Selmeczbánya, melynek alapját ugyan a szlávok vetették meg, de felvirágoztatása a II. Géza király uralkodása idejében (1141–1161.) letelepült szász vendégek érdeme, a kik a mai Szászországban, közel a csehországi határhoz fekvő Schemnitz vidékéről származtak, honnan a város német nevét – Sebnitcz, Semnitz – vette. II. Endre király 1217-ben osztott bőkezü kiváltságai csakhamar felvirágoztatták a várost, melyben a bányaművelés is meghonosodott. (Kachelmann: Geschichte der Ungar. Bergstädte.) Szász telep még: Börzsöny, melynek lakóit 1416-ban és 1433-ban telepítették le és a XV. században jövedelmező bányái voltak. Badin, Bát (Frauenmarkt), Bakabánya (Pukanitz) vagy Német-Balla, melyet szintén a bányamivelő szászok alapítottak, Prandorf (Frauendorf), Bélabánya (Diln), Devicse (Dyuch-Dojcs), Szebeléb (Sieben-Brod), melyet a Selmeczbányáról kiszorított szász telepesek alapítottak. A tatárpusztítás után IV. Béla király Szud környékére telepített német hospeseket és a honti várhoz tartozó Szudot ezért cserébe adja Nemti Buzad comesnek. (Századok 1869. 635.) Ezek a német telepesek azonban részben elmagyarosodtak, részben, mint például Bakabányán, eltótosodtak. a másik csoportba tartozik Nagymaros, melynek lakói a középkorban magyarok voltak, de a XVII. században a vallási villongások miatt kivándoroltak, helyükbe Mainz kornyékéről svábok telepedtek le. Az uj lakosok 1688 május 19-én nyertek kiváltságokat. Ugyanez mondható Zebegényről, mely szintén a törökök kiüzetése után települt. A XVII. század folyamán létesült telepek közül megemlítendő Szob, mely azelőtt szintén magyar helység volt, hova tótokat telepítettek; továbbá Kóspallag és Tergenye, hova németek költözködtek be, de az utóbbiak elmagyarosodtak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem