A pálosrend monostora.

Teljes szövegű keresés

A pálosrend monostora.
4. A pálosrend nagy Boldogasszonyról, vagy Miasszonyunkról czímzett monostorát Nagy Lajos király alapította 1352-ben. Még a tatárjárás utáni időben, a világtól elvonultan élő remeték Szántón jöttek össze közös lakásra. Ebből a remeteházból alakult a pálosrend. (Pauler Gyula i. m. II. 245.) A magyar eredetű pálosrend, főleg az Anjouk uralkodása alatt jutott virágzásra. Nagy Lajos, a ki számos jelét adta e rend iránt való jóindulatának, az egyes királyi birtokokon adott nekik települő helyet. Igy kerültek a pálosok Mária-Nosztrára, hol a nagy királynak vadaskertjei voltak, melyeket a nép ma is olaszkertnek nevez. A márianostrai házhoz tartozott Csatta (Bars vm.), továbbá a Gém (Génye?) határában kitüzött birtokrészek, az Ipoly felé folyó egyik patakján épült malom, azután Toronyán is volt földje; övé volt még Bottyán helység is. Erzsébet ifjabb királynő 1382-ben a Szob helységben szedetni szokott adót adományozta a monostornak, melynek beszedhetése végett Hunyadi János kormányzó 1453-ban Szobon szabad telket adományozott. Erzsébet királynő adományát Zsigmond király 1388-ban, Albert 1439-ben, V. László 1456-ban és II. Ulászló 1498-ban megerősítették. Mátyás király 1473-ban oltalomlevelet állított ki a pálosok részére. 1504-ben Csudai Tóth István és Klára, Nagy János özvegye, a barsvármegyei Csuda pusztán keresztül folyó Kis-Garamon levő malmukat adták a pálosoknak. (Rupp i. m.: I. 172.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem