A török uralom megszünése.
A török uralom megszünése.
1685 augusztus 20-án Érsekujvár is elesvén, Hontvármegye végleg felszabadult a török hódoltság alól. De ebből nem sok haszna lett a föld népének, mert nemcsak a császári had, de a magyar katonák is kiméletlenül sanyargatták a jobbágyokat. Hasztalan írt a vármegye Bercsényi László kékkői és Balassa Ádám korponai 338kapitányokhoz. Minthogy ezek katonái részére sem küldött a kamara pénzt, a magyar katonaság is csak fosztogatással tudta magát fentartani.
Buda visszafoglalása alkalmával (1686. szeptember 2.) a vármegyei felkelő sereg gróf Koháry Farkas főispán vezérlete alatt vett részt, a kishonti kerületből pedig 446 ökör és ló volt előfogaton, melyből 63 ökör és négy ló elpusztult az ostrom alatt.
Az ország nagy részének felszabadítása után, a bécsi udvar felhasználta a kedvező alkalmat, hogy azt alkotmányos tekintetben kiaknázza. Az 1687. évi országgyűlésre, mely a Habsburgház férfiágának örökösödését elfogadta, a vármegye Madách Pált és Dúló Györgyöt küldte követül, míg Kis-Hontot Jánoky Farkas, Thököly egyik kedves embere, képviselte. Ezen az országgyűlésen ismét szóba került Kis-Hont különválása, miről a következő fejezetben emlékezünk meg. A törökök kiüzetése után Kollonics újra felelevenítette azt az eszmét, mely már Rudolf király uralkodása alatt is felmerült, hogy t. i. a törököktől visszafoglalt területek földesurai visszaszerzett jószágaikért bizonyos váltságdíjat tartoznak leróni. Kollonics ösztönzésére az e czélból alakult úgynevezett neoaquisitica commissio – új szerzeményi bizottság, 1689-ben már Hont vármegyéhez is intézett rendeletet; de a vármegye azt a felirati választ adta, hogy Hontot nem lehet az újból meghódított helyekhez számítani, mert a vármegyében egy helység sem volt kizárólag töröké, miután a régi földesurak is szedték a dézsmát. Sokkal nagyobb teher hárult az idegen katonaság eltartása miatt a vármegyére, mely teher évről-évre még súlyosbodott is. 1692-ben portánként 16 frt, a birtokosokra hármas, a kurialis falvakra négyszeres, a kurialisták és armalistákra hármas taksa, az állandóan őrlő malmokra egy frt és a kisebbekre ötven dénár teher esett. 1696-ban Nagy-Hontra 1676 és fél katonaportio, havonként 3 forinttal, Kis-Hontra pedig 479 és fél portio, míg Selmeczbányára 365 és egynegyed, Bakabányára 49 31/48 és Bélabányára 49 31/48, összesen: 2621 portio 55.192 frt 83 dénár értékben jutott kivetésül. A kivetett portiókat 1200 német katona eltartására rendelték, belefoglalva a tisztikar ellátását is. Ez óriási teher elől a jobbágyság rendszerint megszökött. Őszszel, az adóösszeírások alkalmával, egész falvak szöktek meg; ezért még 1693-ban elrendelte a vármegye, hogy a földesuraság az ily szökevény jobbágy minden hagyatékát adó fejében lefoglalja. (Hőke Lajos kézirata.)
Az 1703. év elején a dohányegyedárúságnak is némi nyomaira akadunk. A dohányegyedárúság bérbe adatván, a bérlő 1703. július 21-én mutatkozott be a vármegyének. De a vármegye feliratot intézett, hogy addig is, míg a nép az új intézkedéshez hozzászokik, a rendek a saját dohányukkal szabadon rendelkezhessenek. Közbejött azonban II. Rákóczi Ferenc felkelése, mely az egyedárúságot még csírájában megszüntette.
Daczára a katonaságtól okozott károknak, a vármegye nem vonta meg jóindulatát azoktól a tisztektől, a kiket a felsőbbség haditörvényszék elé állított. Így történt, a mikor Nagy Ferencz, Nyíri György és Ormánkövy Péter császári tiszteket halálra itélték, előbb Selmeczbánya város polgársága emelt szót az érdekükben, majd 1691. július 23-án Körmöczbánya és Bakabánya is csatlakoztak a mozgalomhoz. 1691. szeptember 16-án pedig mind a hét bányaváros pogársága feliratot intézett az elitélt tisztek érdekében a főherczegekhez. (Selmeczbánya város levélt.)
