Kórházak.

Teljes szövegű keresés

Kórházak.
A belvárosnak három kórháza van; a nyilv. jelleggel felruházott városi kórház, ezzel kapcsolatban, kiegészítő részként, egy járványkórház és a bányakórház.
A városi kórház legnagyobb valószínűséggel, már az Árpádok alatt is fennállott. Béla király a városban a Caducitas alá került hagyatékok egyharmadát a nyomor enyhítésére, betegség, ragályban szenvedők menedékhelylyel való ellátására rendelte fordítani. 1391-ben már a városi kórház »Xenodochium et hospitalae sctae Elisabetae« elnevezés alatt fordúl elő. A kórháznak nemcsak saját kiterjedt mezőgazdasága, hanem egyéb jövedelmei is voltak: harangdíjak, perselyadományok, a bányatársaságok, kamara deputátumai; a mészáros-czéh a beteg marhákat a kórháznak ajándékozta és a többi városi szegény között ingyen mérette ki. A kórház és menház felügyeletét gondnokokra bízták, kik 1275-től – a dominikánus-rend behozatalától – a XV. század közepéig kizárólag a rend tagjaiból kerültek ki; valószínűleg a betegeket is ők ápolták. A jelenlegi városi kórházi épület a szomszédos házak közé ékelve és azokkal összeépítve, 1790-ben került a város birtokába; régi úri lakás volt, kórházi czélra még nagyobb átalakítás árán sem felelne meg. Az épületnek egyemeletes kiemelkedőbb részében a járásbíróság 224van; a hátulsó eldugott földszintes helyiségben van a kórház. A kórháznak hat kisebb-nagyobb kórterme közül egy szobát a nő aggápoltak foglalnak el; a férfi aggápoltak, a férfibetegek közé vannak beosztva, részükre külön helyiségről kellene gondoskodni, annál is inkább, miután e czélra saját alapítványaik vannak. 1508-ban már a városnak a kórházon kívűl »Herbergje« is volt az elhagyott hajléktalan szegények ellátására. A városi kórháznak a kórtermeken kívűl, műtétekre berendezett orvosi rendelő szobája, továbbá két kis czellája elmebetegek mefigyelésére, fürdőszobája és halottas kamrája van; az ápoló nővérek részére lakás, konyha és az ehhez megkívántató helyiségek. A folyosó zárt, széles, de fűtetlen. A szellőztetés az ablakok és ajtók útján történik. A cserépkályhák kívülfűtők. Van a kórháznak saját vízvezetéke és házi csatornája. Az összes helyiségekben példás a tisztaság és rend. A kórházakban 36 ágynak van helye, szükség esetén azonban negyven beteget is elhelyezhetnek benne.
A járványkórháznak három kórszobája van 15 beteg számára. A szellőztetés az ablakok és belülfűtő cserép-kályhákon át történik. Az utolsó öt év betegforgalma átlagban 18; e számot az 1901-ik évi vörhenyjárvány emelte ily magasra.
A város a XVII. és XVIII-ik századokban uralkodott pestisjárvány idejére külön Lazaretumot rendezett be a Lazaret-sírkertben.
A városi nyilvános jellegű kórháznak és a járványkórháznak 1900–1904-ig, tehát öt év alatt, együttes évi átlagos betegforgalma 202 volt.
A kórház fekvőbetegforgalma évről évre emelkedik, míg 1900-ban csak 190, addig 1904-ben már 249 volt az ápoltak száma. A két kórházban a rendelést a két városi orvos végzi; a betegek ellátását és ápolását a Paulai szt. Vinczéről nevezett rendbeli nővérek teljesítik.
A magyar kir. bányakórház, 1750 körűl, lakóháznak épűlt. Nagy kertben szabadon fekszik; hátránya, hogy a legnagyobb kórszoba két ablakának közelében a szomszédos telek istállója és szemétgödre van, amely különösen nyáron át a szoba levegőjét fertőzi; még ennél is nagyobb hátránya e kórháznak, hogy használati vize, fürdője nincsen. A szelőztetés ablakokon át és köpönyeges kályhák útján történik. Az összes helyiségek padlóját beton fedi. A kórháznak két nagyobb és három kisebb kórterme van, melyekben pusztán bányamunkás férfibetegeket helyeznek el: rendelő-szobája egyúttal műtétek végzésére is szolgál.
Ezeken kívűl egy megfigyelő-szoba, halottas és bonczoló-szoba, továbbá az ápolók és kifőzőnő részére lakás, konyha és egyéb gazdasági helyiségek vannak a kórházban. 30–35 beteg talál itt helyet. 1900–1904-ben öt év alatt az évi átlagos betegforgalom 242 volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem