A lakosság hazafisága.
A lakosság hazafisága.
Észlelhetjük ezt mindjárt a köznép hazafias gondolkozásánál. Noha a bányamunkások osztálya a XVIII. században már egészen elszlávosodott, mégis magyarnak érezte magát. Mert a míg magánbányászat is volt, ennek bányászaival szemben a kincstáriak »királyi« bányászoknak nevezték magukat és ez a kitüntető czím illette meg azután valamennyit, kikben ekképpen ébren maradt mindig a magyar királysághoz való tartozás érzete. Nagyon fontos körülmény ez egy eredetileg német lakossággal biró városban és oly időben, midőn a felsőbb helyről jövő példa Selmeczbánya vagyonosabb és műveltebb társadalmát nem hogy magyarosította volna, hanem inkább megerősítette a németségben. A lakosság nagy tömegének ez a gondolkozása kedvező kihatással volt az intelligencziára is.
A mint túlsúlyra jutott a Bécsből igazgatott bányászat, s vele együtt a császári bányakamara, a bányatulajdonos polgárok, a város ügyeinek intézői, kiváltságaikban sokszor látták magukat megtámadva. Védelmet a támadás ellen csakis a régi oklevél, az ősi magyar alkotmány nyujthatott. Az országgyűléseken a polgárság szövetségest talált a nemességben, mely síkra száll mindenkinek kiváltságaért, mert ebben találja a magyar haza magyarnak maradása legfőbb biztosítékát.
Pedig itthon, a kisebb hazában, ellentétek is merülnek fel gyakran az ottani frigytársak, a vármegye és a város között.
A mint a török hódoltságnak vége s a közvetetlen veszedelem megszűnt, a nemesség megint jószágaira vonul. De azt a befolyást, melyet az előbbi korszakban, mint a városi lakó és mint az országgyűlés tagja, a kamarai ügyekre szerzett, továbbra is meg akarja tartani. Ez annál inkább fölkeltette a polgárság féltékenységét, mert a megyeiek törekvését elősegítette az a körülmény, hogy a városi előkelő polgárok közül sokan nemesíttettek, s ezekben azok gyakran, mint új rokonokban is, érdektársakat találtak. Számít a vármegye arra is, hogy magában a városban is van versengés a bányabirtokosok és a czéhbeli mesteremberek között.
Sajnálatos, hogy ez az ellentét a város és a megye között nálunk a nyelvi ellentét jellegét is felvette, s ilyképp Selmeczbánya magyarosodása csak a legújabb időben indult meg. S bár ez a sajnálatos ellentét jelenleg már megszűnt, a magyarosodást még sem a vármegye, hanem az állam viszi keresztül intézkedéseivel, különösen azzal, hogy magyarrá tette az oktatás nyelvét a bányászati és erdészeti főiskolán.
A bányabirtokosok, czéhek és bányamunkások közötti nyelvi és kenyérkereseti ellentétekhez a szatmári békét követő száz évben még hozzájárult a lakosság vallásbeli különbsége is. Ez azonban, a viszonyok sajátságos alakulása folytán, nem hogy előmozdította volna a németnyelvű Selmeczbányán a lakosság tekintélyes részének elidegenedését a magyar állameszmétől, hanem ellenkezőleg, a hazafias gondolkodás egyik hathatós támogatója lett. A lakosság többsége ugyanis ekkor már megint római katholikus. Mivel azonban e vallásnak főpártfogója a német kormány, a selmeczbányai protestánsok, midőn azzal szemben vallásszabadságukat védték, egyúttal a magyar alkotmánynak is harczosaivá lesznek. Továbbra is németnyelvű polgárok, de a szellem, mely tetteiket irányítja, magyar.
Legtekintélyesebb közöttük ezidőtájt báró Hellenbach Godofréd, ki főembere volt a bányászat terén Rákóczinak, de a szatmári béke nyujtotta kegyelemmel élvén, visszatért Selmeczbányára. 1721/2-ben Pesten találjuk őt, mint ama vallásügyi bizottság tagját, melyet az 1712–1725-iki országgyűlés kiküldött, hogy felekezetek közötti viszály megszüntetésére javaslatot dolgozzon ki.
