Vasút.

Teljes szövegű keresés

Vasút.
Komárom vármegye az elsők között volt, melyek mind Budapesttel, mind Bécscsel vasúti összeköttetést nyertek. Ekkor azonban még Komáromot sem Bécsből, sem Budapestről nem lehetett vasúttal megközelíteni. Ez csak 1856-ban következett be, midőn a Szab, Osztrák Államvasút Társaság vasútvonalát Győrtől Újszőnyig kiépítette. Ekkor ugyan még csak kompjárat volt Újszőny és Komárom között, de azért Komárom kereskedelmére és közlekedésére ez az új vasúti vonalszakasz előnyös hatással volt.
Öt évvel a győr–újszőnyi vonalszakasz megnyitása után, vagyis 1861-ben, Komárom–Újszőny állomás összeköttetést nyer Budával. 1860-ban a Szab. Cs. 243Kir. Délivasút Társaság felépíti az újszőny–székesfehérvári vonalrészt és a reákövetkező évben a buda–kanizsai vonalat. Ezzel Komárom-Újszőny vasúti összeköttetést kapott Budapest és Pragerhof felé is. Azonban Székesfehérváron át Budapestre nagyon hosszú volt az út. Sokkal előnyösebb lett a közlekedés Újszőny és Budapest között, midőn 1884-ben a Magyar Államvasút Társaság, mely 1883-ban a bruck–újszőnyi vonalat átvette, az egyenes vonalat egész Budapestig kiépítette, miáltal Tatatóváros is vasúthoz jutott.
Az esztergom–almásfüzitői helyiérdekű vasút 1891-ben épült. Ezt követte 1896-ban a csallóközi vasút és ez az első vasút, mely Komárom városát érinti. A pozsony–újváros–dunaszerdahely–újkomáromi vonal igen nagy előnyt biztosított a Csallóköznek, mely eddigelé csakis a víziútra támaszkodhatott. Legutoljára épült a pápa–bánhídi vonalrész.
Már rég tervezik a kormárom–újszőny–érsekújvári vonal kiépítését, mely Komárom város kereskedelmét nagy mértékben fellendítené. Ennek a vonalnak nemcsak helyiérdekű jelentősége volna, hanem a legegyenesebb irányban összekötné Dunántúl vidékét Felsőmagyarországgal és az északi államokkal. Ez a vasút Komáromban a budapest–bécsi fővonalból ágaznék ki és az újonnan építendő vasúti hídon a Dunát átszelve, Érsekújvárig vezetne. A vonal hivatalos bejárása már 1894-ben megtörtént, de kivitelét a közbejött akadályok feltartóztatták.
A vármegye területén a vasúti vonalak hossza 210 km.
* * *

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem