Történelmi visszapillantás.
Történelmi visszapillantás.
Az egészségügyi intézkedések első nyomával, Komárom vármegyét illetőleg, az ország nagy részében uralkodott pestis alkalmával találkozunk, nevezetesen III. Károly alatt, ki az 1712. évi november hó 25-én kelt rendeletével, védekezési szempontból, e város körülzárását elrendelte. Ugyanakkor Komárom város tanácsa rendeletben kiadta, hogy: »ha valaki külföldi helyről a városba be akar jönni, passust hozzon magával, hogy egészséges helyről jön; pozsonyiak és kisbériek pedig passussal is absolute nem admittáltatnak« – 1713. évi július hó 19-én pedig »a nemes status egyenlő consensussából és akarattyából elvégződött, minthogy bizonyosan hallatik, hogy Óvár táján, Pozsonyban és nemes Pozsony vármegye csallóközi járásában némely helyeken Isten ő szent Felsége látogatása által a pestis grassál, ezután ide a városba Óvárról, Pozsonyból és kiváltképen Pozsony vármegye csallóközi járásából senki se admittáltassék, se correspondentia velök itt valóknak ne engedtessék. «
Egy 1739. május 15-én kelt rendelet így szól: »Mivel az ur Isten mérges és dögleletes halállal különféle környékbeli helységeket meglátogatni hallatik, hogy azon ur Isten ostorát egész Komárom városa anynyival is inkább jó dispositiókkal Isten kegyelméből eltávoztathassa, jónak találta a három status mai celebrált sessiójában, hogy legelsőbben is a sokféle utasemberek bejövetelének eltávoztatására a sánczok köröskörül renováltassanak.«
Minthogy egyes járványos területekre teljhatalmú királyi biztosok küldettek ki, a helytartótanács Komárom városára és vidékére, 1739-ben a pestis tartama alatt királyi biztosokul Balassa János Pált és Esterházy Jánost nevezte ki.
A pestisen kívül nagy mértékben uralkodott e vidéken, kivált a nyári hónapokban, az epeláz és dyssenteria.
A franczia háborúk alkalmával, 1809-ben, Komárom városa alatt táborozó hadseregek nagy veszteséget szenvedtek a váltóláztól (posványláz), mely nem ritkán tífuszba ment át.
Részletesebbek ama jelentések, melyek az 1831. évben itt uralkodott kolerára vonatkoznak. E jelentések hangsúlyozzák, hogy a koleraévet megelőző három évben a járványos epés-hideglelés sem volt kevésbbé veszélyes, a mennyiben egy-egy háznál 4–5 beteg is előfordult.
Az 1831-iki kolera kíméletlenül pusztította a lakosokat. – »3-ik augusztustól kezdve 15-ik napjáig napról-napra többet gyilkolván le, úgy vélte már a megrémült emberiség az említett napon, a melyen 56 ember végeztetett ki, hogy a gyilkoló nyavalya meg nem fárad öldöklő erejében, mire mégis napról-napra erőtlenebbé lett, mígnem szeptember 26-án egészen megszűnt. Voltak, a kik baráttyaik, attyafiaik, szülőik holtok után általa 3–4 óra mulva megfojtattak, néhány házakkal több napokig oly mérgessen és sebessen bánt, hogy azokat egytül-egyig kiirtotta.«
A város lakosságának száma akkor 15.000 volt, a megbetegülteké 1862; abban az évben meghalt 1218 ember.
282Az előrebocsátottakból kiderül, hogy a mult évszázadok orvosi és egészségügyi igazgatása leginkább a népbetegségek és járványok elleni szórványos intézkedésekre szorítkozott. A közegészségügy rendezésének első lépéseit az alkotmányos újabb korszak törvényhozó testületének alkotásai vezetik. A közegészségi tudomány haladásának tudható be annak az elvnek az érvényesítése, hogy az egyes ember tehetetlen az egészséget fenyegető számos veszélylyel szemben s így az állam közbelépése nélkülözhetetlen a betegségek elleni oltalmazásra, a felmerülő kórok minél szűkebb körre való szorítására. Ez eszme megvalósulása révén keletkeztek az egészségügyi intézmények, vízlevezetési munkálatok, talajjavítások a vármegye területén, mely területnek felerésze évszázadokon át az árvizek rombolásának kitéve, tetemes kárt szenvedett és a mellett a hirhedt malária-láznak, epeláznak és tifózus lázaknak volt színhelye. Az elemi csapások okozta anyagi kárnak tudható be, hogy kórházak, csatornázások, vízvezetékek nem keletkeztek. A vármegye közegészségügye azonban, az adott viszonyokhoz képest, fokozatosan javult és lakosságának száma az utóbb lefolyt három évtized alatt szaporodott.
