A Csák nemzetség.

Teljes szövegű keresés

A Csák nemzetség.
Azon a vidéken, hol a Vértes hegység rengetegei Komáromot Fejér vármegyétől elválasztják, a Csák nemzetség birtokai terültek el. E nemzetség ősi fészke Fejér vármegyében, Csákvárott volt, honnan mindegyre jobban terjeszkedett Komárom vármegye felé. A Vértes rengetegeiben, ott, a hol egy-egy tisztás kibukkant az erdő sűrűjéből, e nemzetség tagjai azt csakhamar birtokukba vették, így idővel megvetették lábukat a mai Komárom vármegye területén is. Anonymus szerint Árpád az egyik honfoglaló vezérnek, Elődnek adta a Vértes erdőt, kinek Szabolcs fiától származó unokája Csákvárt építette.
Már a XI. században találkozunk Csákfia Györgygyel, a ki az 1038–1046. években Béla herczegnek, a későbbi királynak Lengyelországban kisérője és szolgája volt. Összefüggő adataink azonban csak a XII. század végétől kezdődőleg vannak e nemzetségről, de ekkorra már felette szétágazott, tagjai úgyannyira elszaporodtak, hogy ősi fészkükben már nem találtak elég területet a megélhetésre, így a távoli Nyitra, Pozsony, Sopron és Somogy vármegyékbe költözködtek.
A Kisfaludi ág birtokai a vértesszentkereszti monostor körül terültek el. Ez ágnak oklevélileg első ismert őse I. Ugrin (Ugron) comes 1146-ban szerepel első ízben, ő volt a vértesszentkereszti monostor kegyura. Fia II. Ugron 1185-ben zágrábi, 1188–1203-ig győri püspök, 1204-ben esztergomi választott érsek († 1204). Testvére, I. Miklós (1212–1239.) 1214-ben komáromi főispán (várispán), később csanádi, majd bihari és pozsonyi főispán. Fiai közül Lőrincz comes (1231–78.) a Kisfaludy, és János mester (1237–1275.) a Mihályi család őse. A mos említett Miklós Bokodot bírta, míg Vértes-Keresztúr és Ecser ez ágnak közös birtoka volt. Lőrincz 1278-ban Vértes-Szentkereszten kapott három házat, testvérének, Jánosnak fia, III. Ugrin (1299–1305.) az 1305. évi osztály alkalmával a Vértes melletti birtokokat kapta.
A nemzetség trencséni ágának is voltak birtokai Komárom vármegyében, mint Vitám és Gesztes várak. Ezek ősi jószágok voltak, s kétségtelen, hogy ez ág ősi fészke is a Vértes aljában volt és csak a XIII. században szerzett birtokokat a Vág vidékén. Ennek az ágnak őse I. Máté. Fiai közül István (1260–69.) Füzitőn volt birtokos, másik fia, II. Máté, az Igmánd közelében fekvő elpusztult Bille 552helység és Komárom várának birtokosa, tőle örökölte testvérének, Péternek (1265–85.) fia, III. Máté, a felvidék hatalmas kényura Komáromot 1307-ben, melyet 1317-ig bírt, mikor is Károly király fegyveresen elfoglalta tőle.
Csák Máté testvére, Csák (1284–1300.) szintén rettegetté tette nevét rablókalandjaival; 1297-ben Radvány és Külső-Karva elpusztítása miatt emeltek ellene panaszt. A negyedik testvér Márk volt, kinek fia, II. István (1280–1307.), mint Károly király híve, 1302-ben azt a sereget vezette, mely Venczel királyt Buda várában ostrom alá vette. Fiai, Péter és II. Márk, 1308-ban részt vettek a pesti országgyűlésen.
Az újlaki ágból csupán Pósa fia, III. Ugron (1240–1311.) szörényi bán, főlovászmester, volt birtokos a vármegye területén; 1269-ben Füzítő szomszéd birtokosaként említik. Fia, Miklós (1311–1360.) országbíró és szerémi főispán már nem szerepel a vármegyében. (Karácsonyi i. m. 293., 305., 311–312., 327., 338.)
A tatárjárás előtti korszakban még a következő nemzetségek éltek Komárom vármegye területén.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem