Birtokviszonyok.
Birtokviszonyok.
A török hódoltság következtében a vármegye dunántúli részében, az ősi birtokosok nagyrészt földönfutókká lettek s a mely terület nem került idegen kézbe, ott is új birtokosokkal találkozunk. A régi birtokos családok egyrésze végképp eltűnik, helyöket újak, ismeretlen származású jövevények, vagy más megyéből kiszorultak foglalják el, a kik részint királyi adomány, részint házasság, vétel, vagy sokszor erőszak útján szereztek magoknak birtokokat. A pusztulás képét legélesebben tűnteti fel az 1553. évi adóösszeírás, mely szerint a vármegye összes portáinak száma – szemben az 1495. évi összeírásban feltűntetett 2161 portával, – 506 1/2-et tett ki, mely 36 birtokos kezében volt.
E családok a következők: Ács (Álcs) 1, Amade Mihály 3, Bakics Péter 2 1/2, Békes Imre 2, Bornemisza János 2, Csóka Albert 2, Désy Boldizsár 9 1/2, 557Dévay János 2, Enyedy Albert 1, esztergomi érsek 189, Füssy Jakab 2, Füssy Ferencz, Felpéczi Ferencz 17, Gadóczy Mihály 1, Kapocsy Imre 15, Kávay József 4, királyi javak 134 1/2, Kolos János 14, Kürthy Pál 3, Literatus Márton 3, Literatus Imre 1 1/2, Muthy Lőrincz 1, Nyáry Ferencz 4, Nyulszigeti apáczák 14, Pozsár Menyhért 40, Szentpéteri János 12, Tajnay Imre 1, Ugronovics Vid 10, Ürményi Ferencz 1, Vésztői Gáspár 2, Wass István 2, Zoltay Lőrincz 2 1/2, Zomor János 0.
Az újabb birtokosok közül a XVI. század második felében Apponyi István és János 1551-ben Radványon, Lábatlanon, Kurtakeszin, Piszkén, Apáczatelken, 1559-ben István Lábatlanon birtokos. A Bajcsyak 1585-ben Szilason, a Galántai Balogok 1540-ben Almáson, 1589-ben Eklen, Désházy István (1529–30.) főispán Bagotán, a Dersffyek 1559-ben Lábatlanon és Piszkén, Erdeögh István 1578-ban Nagymegyeren, az Erdőhegyiek 1540-ben Füzitőn és Almáson, Gadóczi Farkas Márton 1560-ban Keszegfalván, Hrussói Jeromos özvegye 1551-ben Radványon, Kurtakeszin, Virten, Szerdahelyi Imreffy 1526-ban Bábolnán, Baranyavári Istvánfi Miklós alnádor 1558-ban Lábatlanon, a Kereskényiek 1570-ben Gyallán, Nyáry Ferencz 1551 előtt Radványon, Kurtakeszin és Virten birtokosok, az Ordódyak 1534-ben Bagotát szerzik. A Szilasi Pázmányok 1598-ban Lakon, Szentmiklósi Pongrácz Gáspár 1551-ben Kurtakeszin, Radványon, Virten, 1559-ben Lábatlanon, Piszkén, a Sárkányok 1584-ben Csúzon, Jászfalun és Szemerén, a Semberiek 1581-ben Csúzon, Sóky György 1589-ben Madaron és Marczelházán, a Tessényiek 1584-ben Jászfaluban, Thúry György 1567-ben Andrásházán és Kis-Keszin, a Zakál család 1561-ben Nagymegyeren voltak birtokosok.
A XVII. század birtokviszonyairól az 1622., 1643. és 1693. évi összeírások nyújtanak némi tájékozást.
Sajnos, ezek az összeírások is felette hiányosak, mert nagyon sok helységnél nem tűntetik fel a birtokosok neveit, sőt egyes járások is hiányoznak az összeírásból. 1622-ben a törökök hódoltságában levő helységek közül Udvard az esztergomi érseké, Madar a Pozsár családé, Szemere, Jászfalu, Kolta, Für, Csúz, Kürt, Baromlak, Anyala, Naszvad, Szimő, Martos az esztergomi érseké, Marczelháza Pozsár Lukácsé, Szent-Péter a komáromi váré, Hetény az esztergomi érseké, Szőny a komáromi váré, Császár Nyáry Miklósé, Mocsa az esztergomi érseké, Kisbér Nyáry Miklósé, Tata, Baj a tatai váré, Bánhida és Kocs Nyáry Miklósé, Mór Nádasdy Pálé, Neszmély és Almás a komáromi váré. A szabad helységek közül, melyek nem voltak a törökök kezében, Nagy-Tany a komáromi váré, Nagy-Keszi, Kis-Keszi és Lél több nemesé, Néma és Ásványtő a szentmártoni főapáté, Csicsó, Nagymegyer és Izsap a komáromi váré, Egyházasszakállas több nemesé, Apáczaszakállas az apáczáké, Zémő az esztergomi érseké, Kamocsa és Vizvár a Csúzy, Szentmihályi, Szentpétery és Gúta családoké, Várbogya és Megyercs a komáromi váré, Bicske Széchy Györgyé és Batthyányi Ferenczé, Gyuró és Vereb Jakussith Andrásé, Farma Nyáry Miklósé. (Fényes Elek: Komárom vm. 63. l.)
A XVII. század első felében a Csákyak, az Esterházyak, a Nádasdyak és a Zichyek szereztek birtokokat a vármegye területén. Esterházy Miklós nádor 1632-ben és 1636-ban Nagymegyeren, Izsapon és Keszin birtokos. A Csákyak közül László, Komárom vármegye főispánja (1642–46.), Tata örökös kapitánya, Gesztest szerzi. Zichy Pál még II. Ferdinánd király uralkodása alatt zálogjogon szerzett a kamarától Komárom várához tartozó hét helységet, ezeket azonban III. Ferdinánd a zálogösszeg megtérítése mellett gróf Puchaim János Kristófnak engedte át, 1657 után azonban Puchaim Adolf a komáromi várhoz tartozó összes jószágokat, négy helység kivételével, gróf Zichy Istvánnak 57.818 frtban lekötötte. 1659-ben I. Lipót király a zálogba adást megszüntetvén, a komáromi uradalmat gróf Zichy István győri főkapitánynak adta.
Az 1643. évi összeírás adatai szerint a tatai uradalmat gróf Zichy Ferencz bírta; ehhez Tata, Baj, Szomód, Bánhida és Naszály tartozott. A gesztesi gróf Csáky Lászlóé volt, s ehhez Császár, Környe, Szend, Dad, Nagyigmánd tartozott. Ezen kívül még a következő nagyobb birtokosok voltak a vármegyében: a veszprémi prépost Kisbért, gróf Zichy István Kocsot, Szápáry András Banát bírta, az utóbbi 1638-ban Bábolnán és Kajándon is birtokos volt. 558Gróf Nádasdy Ferencz Szák, Mór, Bokod és Szent-Erzsébet helységeket birta, melyek ekkor közigazgatásilag szintén Komárom vármegyéhez tartoztak.
A törökök kiűzetése utáni korszak birtokviszonyairól az 1693. évi összeírásból nyerünk némi tájékozást. Ez összeírás szerint csak ezer lakosa volt a vármegyének; a vármegye ama része, mely a Vágdunán túl esett, vagyis a mai udvardi járás, nagyrészt elpusztult, hasonlóképp a dunántúli rész is, csak a Csallóközben és Igmánd vidékén találunk elszórtan helységeket. A vármegye dunántúli részében: Környe, Dad, Igmánd, Szend, Császár, Ászár és Ács gróf Esterházy Ferenczé volt, Kisbér a győri káptalané, Neszmély és Almás a komáromi generalátushoz tartozott, Lábatlan a Nedeczky és a Huszár családok birtoka volt. A Nagybaráti Huszár család 1678-ban nyert adományt Lábatlanra, Virtre, Radványra és Piszkére, zálogjogon a keszegfalusi kastélyt is bírta. A Nedeczkyek Lábatlanon kívül 1690-ben Virten és Radványon és a Lábatlanhoz tartozó pusztákon is birtokosok voltak. Szőny, Kocs a gróf Zichy családé, Ete a komáromi jezsuitáké, Héreg és Mocsa az esztergomi érseké volt. A Ghyczyek 1676-tól kezdve Nagyigmándon birtokosok. Tata, – Tarján, Szomód, Mány, Bokod, Naszály és Baj helységekkel – a Hochburg-féle uradalomhoz tartozott. A tatai uradalom 1697-ben Krapff Ferencz József haditanácsos birtokába került. A csallóközi falvak közül Csicsó gróf Zichy Istváné, Thuriszakállas gróf Amadéé, Szímő, Gúta az esztergomi érseké. Az udvardi járásban Szent-Péter a komáromi generalátusé. Madar részben a jezsuitáké, részben a Pozsár családé, Kürt, Udvard, Naszvad és Martos az esztergomi érseké, Für, Csúz a báró Ghyllányié, Bagota az Ordódy családé.
A szatmári békekötés utáni korszakban ismét számos birtok cserélt gazdát.
A tatai uradalmat 1727-ben gróf Esterházy József vette meg 343.523 frtért a báró Krapff családtól, melyre 1746-ban királyi adományt eszközölt ki. Gyulay Ferencz 1716-ban a Posár család férfiágának magvaszakadtával Keszegfalvát, Madart és Patot nyeri királyi adományul. Konkoly-Thege János és neje 1727-ben a komáromi Csajághy kuriába, továbbá Bök, Örkény, Újtelek, Vidaháza, Aranyos és Kamocsa helységekben levő birtokrészekbe iktattatnak.
A Nedeczkyek is számos birtokot szereztek, így Nagy-Kesziben, egyesség útján, 1755-ben Karván, Piszkén, Bikalon, Virten, Radványon nyertek részbirtokokat a gróf Gyulay családtól (Nedeczky Gáspár: A Nedeczkyek. 455. lap); a gróf Zichy család Szőnyt bírta, melyet 1734-ben Stegner Mátyásnak adott haszonbérbe.
Nagy vagyonra tett szert az Ikladi Szluha család is. Ferencz a vármegye alispánja, 1715-ben nádori itélőmester, bárói rangra emeltetett; 1716-ban Szemerén bírt földesúri joggal, 1728-ban Ógyalla és Újgyalla birtokába iktattatott. György grófnak Gadóczon hat kúriája volt.
Az állandó katonaság intézménye az új közterheknek minél szélesebb mértékben való megosztását tette szükségessé, mely czélból III. Károly király 1723-ban, majd 1732-ben az egész országra kiterjedőleg nemesség-vizsgálatokat rendelt el. De e munkálatok nem nagy eredményre vezettek, ezért 1754–55-ben újból országos nemesi összeírás rendeltetett el, melynek tulajdonképpeni czélja az volt, hogy a kormány az ország területén lakó kiváltságos osztály számát illetőleg tájékozást nyerjen. Ez összeírás szerint Komárom vármegye területén 1156 nemes találtatott, ebből 670 volt birtokos és 486 volt armalista.
A XIX. század elején a vármegyei összes nemesség számát 12.697-re tehetjük, míg Komárom városában, hol a XVIII. század végétől kezdve mindegyre több nemes család talált otthonra, a nemesek száma 2212 lelket tett ki, vagyis a város összlakosságából egy nyolczadrész tartozott a kiváltságos osztályhoz.
1848-ban, közvetetlenül a nagy átalakulások előtt, a vármegye területén a következő uradalmak állottak fenn: a tatait és gesztesit gróf Eszterházy Miklós, az almásit és a szőnyinek egyharmadát gróf Zichy Miklós, két harmadát gróf Zichy János örökösei bírták. A nagymegyeri, vagy csicsói gróf Zichy Istváné, a kisbéri gróf Batthyány Kázméré, a gútai és az érsekújvárinak a vármegyében fekvő része az esztergomi érseké volt.
Ezenkívül még nagyobb birtokosok voltak: Pálffy Antal herczeg Madar és Marczelháza (a bátorkeszi uradalom tartozéka), gróf Sándor Móricz (Szomor), herczeg Lichtenstein Alajos (Ács, melyet 1824-ben vett meg Esterházy 559Károlytól), gróf Esterházy Vinczéné (Apácza-Szakállas), a szentmártoni főapát (Tömörd, Ölbő, Kis-Keszi), az esztergomi káptalan Izsa, a bábolnai kir. ménesintézet (1807 óta áll fenn), gróf Hunyady József (Kamocsa).
Alább közöljük a vármegye nemes családait, különös tekintettel azokra, melyeknek sarjai a közpályán szerepeltek, s a melyek 1848 előtt a vármegye területén birtokosok voltak.
