Uradalmak.
Uradalmak.
A XV. század elején a legnagyobb uradalom a komáromi volt, melyhez 22–23 helység tartozott. A komáromi uradalom rendszerint a király birtoka volt, de rövid ideig mások is bírták zálogban; így 1422-ben Garai Miklós nádor, 1456-ban Széchy Dénes esztergomi érsek, 1490-ben Corvin János.
A másik nagyobb uradalom a tatai volt, melyhez 4–9 helység tartozott. Eredetileg szintén a királyé volt, de az 1426–1465 közötti időben a Rozgonyi család bírta; később ismét a királyé lett. Hunyadi Mátyás Corvin Jánosnak adta, a ki 1490–92-ben bírta. 1498-tól kezdve újból a királyé lett.
Vitám várát a hozzátartozó uradalommal 1440-ben a Rozgonyi család nyeri adományul. 1444-ben azonban Ujlaki Miklósé, 1453-tól kezdve ismét a Rozgonyiaké, a kik a század végéig bírják. 1493-ban a vitámi uradalmat Egervári László horvát-szlavon bán nyerte zálog czímén, de 1496-ban elhalálozván, özvegye ismét Kanizsai Györgyhöz ment nőül, s így a vitámi uradalom a Kanizsai családra szállott. Gesztes várát a hozzátartozó uradalommal 1438–1460 között szintén a rozgonyiak bírták; később 1464-ben az Ujlakiak kezébe kerül, a kik a század végéig bírták.
Az említett négy uradalmon kívül a következő nagyobb birtokos családokkal találkozunk a XV. század folyamán a vármegye területén: a Losonczi Bánfi család 1433 előtt Igmánd, Csicsó, Kocs, Kéthely, Császár helységeket bírta, melyeket a király Hunyad váráért elcserélt; e birtokokat ezután Hédervári Lőrincz kir. lovászmester kapta Zsigmond királytól adományba. A Héderváriak ekként megvetvén lábukat a vármegyében, újabb birtokokat szereznek. Lőrincz fia Imre 1449-ben Tamástelke pusztát bírja, 1475-ben a család a két Bánhidát veszi zálogba. A Báthory család Ravaszkeszőt és Újfalut bírta, melyet 1464-ben zálogosított el. Guti Országh Mihály nádor 1460-ban ugyancsak Ravaszkeszőt bírja zálogban. A Bucsányi Korlátkői család még a XIV. században telepedhetett le a vármegyében. Zsigmond 1412-ben elzálogosította gallai pusztáját, 1498-ban Ozsvát, a vármegye főispánja, II. Ulászló királytól adományba kapja Szák és Bana helységeket; 1502–1510-ig komáromi és tatai kapitány. Péter 1519-ben Piszkén és Lábatlanon is birtokos; 1519–26-ig a vármegye főispánja.
Lévai Cseh Péter kir. lovászmester 1424-ben Zsigmond királytól adományt nyer Pobor István hetényi és Petend pusztai birtokaira.
Az Ónodi Czudar család 1410-ben Loval részeit bírja; 1439-ben Alcsi részeit zálogosítja el. A Gordovai Fáncsi családnak Szenden volt földesúri joga, de itteni részeit a kormányzó 1446-ban Bucsányi Ozsvátnak adományozza.
A Kanizsai család 1397-től 1421-ig Megyer várost bírta Für és Csicsó helységekkel együtt. A Nagylucsei család 1495-ben megkapja a magvaszakadt Ivácson Miklós jószágait (Ekel, Andrásháza, Szakállas és Lak puszta). Kálnai István fia, Benedek, 1405-ben Zsigmond királytól új adományt nyer Bagotára, több más hont- és barsvármegyei jószágokkal egyetemben.
Az ősi komárommegyei nemzetségek közül a következők voltak a XV. században nagyobb birtokosok:
556A Koppány nemzetségből származó Bábonyaiak, a kik a velük rokon, Akai, Hathalmi és Kovács családokkal együtt 1455-ben V. László királytól Bábolna, Kajánd, Kovácsi, Abostyán, stb. birtokokra nyertek adományt.
A Posár család Kávai ága 1466-ban a Kávai Harcsa családdal közösen bírja Vizvár, Káva, Szovád és Bálványos helységeket.
A Marczelházi Pozsárok 1482-ben Marczelháza, Szovát, Keszegfalva, Madar, Pat és Vék, 1485-ben Vizvár és Káva helységekben birtokosok.
Ugyancsak az egykori Koppány nemzetségi javak birtokában találjuk a Némai Kolos családot, mely egyike a vármegye legősibb nemzetségeinek. 1268–1379-ben Némát bírják. Kolos mester 1332-ben sisakdíszviselési adományt nyert, fia Jakab, kir. allovászmester 1378-ban Kis-Keszőt kapja Lajos királytól, 1379-ben Banát és Árpát, 1382-ben Millértőt. Jakab fiai 1412-ben új adományt kapnak Vas, Körtvélyestelek, Béd, Árpaföld, Porvad, Úrnépe, Nána és Dobozfölde birtokokra. 1425-ben Szovát földesurai. 1426-ban Néma, Lőrinczülése és Köves-Gyolcs pusztákat nyerték adománykép a királytól. 1386-ban Jakabot a Koppán nembeli Vasi Sidó (Zsidó) László testvérévé fogadván, a család felveszi a Vasi előnevet. Vasi Kolos László 1460-ban Ács és Hathalom birtokosa, Jakab 1519-ben Czonczón birtokos.
A Szemere nemzetségből származó Csúziak 1416-ban Kamocsa, 1436-ban Pilis, Komlós, Szent-Kozma-Demjén birtokosai, 1460-ban Hoba, Buzád és Vizesvár, 1416–60. Nyáras urai. E család túlélte a mohácsi vészt. A Szemerei családból Péter leánya, Ilona Nagyemőkei Bertalanhoz ment nőül, se házasság révén Szemere, Kamocsa, Köved és Nyárad részei a Nagyemőkeieké lesznek.
Ivácson János 1412-ben Andrásházán, 1426-ban Ekelen és Lak-Szakállason bírt földesúri joggal. 1453-ban visszakapja a Némai Kolosoktól ekeli, andrásházi, stb. részeit.
A Konkony-Thegék a XIII. században (1260–1270.) tűnnek fel; Konkoly puszta birtokosai. 1356-ban Abát bírják. Orbán, Komárom vármegye alispánja 1438-ban új adományt nyer Konkolyra és Abára. György 1451-ben Hunyadi János kormányzótól Veres-János-Földe pusztát nyeri adományul. János 1471-ben Mercsérre és Konkolyra új királyi adományt nyer. György 1485-ben Gyallai előnévvel él.
A Kürthyek ősei már a XIII. században birtokosok a vármegyében.
Kaluzi Lukács leánya, borbála, Nyéki Miklós neje, 1392-ben fiusíttatván, a kürthi és a koltai birtok fiára, Balázsra szállott, a ki felvette a Kürthi nevet. László 1485-ben Pati, majd Véki előnévvel él, László 1507-ben Kerekszállás birtokosa.
A Csóka család 1405-ben Némai és Ujteleki, 1426-ban Verestői, 1464–99-ben Aranyosi és 1486-ban Böki előnévvel fordul elő.
A Dinnyei Vas család 1446-ban Nagy-Bottyánban birtokos, Márton 1448-ban szolgabíró, János 1505-ben országgyűlési követ, Mátyás 1516-ban Vasdinnyén birtokos.
A Vérti család 1471-ben Marczelházán részbirtokos, Ozsvát 1485-ben Kurtakeszi előnévvel él.
A Nagygyövedi Pobor család, mely Bars vármegyéből származott át, 1419-ben Zsigmond királytól Felső-Csehit nyeri adományul. István 1424-ben elveszti hetényi és petendi javait, de 1436-ban mégis Petend pusztai birtokos.
A Szandai és Zagorhidai Tárnok család Egyházas-Szakállast (1452–68.) birta. (Dr. Csánki Dezső i. m. III. 482–534.)
