A tatárjárás.
A tatárjárás.
A tatár-betörés hírére a király a komárommegyei zászlóaljat is a pesti táborba rendelte, hova az esztergomi érsek és a győri püspök is megérkeztek fegyvereseik élén. A szerencsétlen végű muhi csata (1241. április 11.) után a tatároknak nyitva állott az út a Dunáig, sőt ugyanez időtájt (április végével) Baidár hadoszlopa, mely a lengyel sereget megsemmisítette, Trencsénnél betört az országba, s a Vág völgyét egész a Dunáig elpusztította. (Pauler Gyula i. m. II. 170.) Ekkor pusztulhatott el Udvard is, miről IV. Béla királynak egy adománylevele is megemlékezik. (Knauz, Mon. Strig. I. 548.)
A tatár betörés hírére a mai udvardi járás népe még márczius havában szekérre rakta családját és a zsitvatői, csenkei vagy karvai ősrégi révekhez menekült. Még távol Erdélyből is találkozunk menekültekkel a Csallóközben. A Koppán nembeli Andrásnál, a ki Ekelben lakott, egyik Erdélyben lakó rokonának neje találtmenedéket. (Wenczel VII. 145.) A csallóköziek szintén Komáromban találtak menedéket, melyet Folwyne, a király híve, a mongolok betörésének első hírére megerősített. De Komáromnak természetes védelmet nyújtott a két nagy folyó összeömlése, mely többet ért minden emberalkotta védműnél, így azután a komárommegyei Csallóköz is bántatlan maradt a tatároktól. Fejér, VII. 3., 144.) Folwyne valószínűleg felhasználta azt a vízárkot, mely a Vág-Dunát a Dunával összekötötte s melyen belül húzódhattak a czölöpsorok; de nem lehetetlen, hogy a túlparti Brigetio romjainak épületanyagát is felhasználta s ebből készítette a várfalakat. (Gyulai Rudolf czikke a Komárom vármegyei és városi »Történeti és Régészeti Egylet« 1889. évi jelentésében.)
A Duna természetes gátat emelt 1241-ben a pusztításnak, de karácsony táján befagyván, a tatárok átkeltek a jégen s ekkor Esztergom városának elfoglalása után a vármegye dunántúli része is megsínylette a tatár pusztítást.
