a) A református egyház.
a) A református egyház.
A hitjavítás eszméi kezdettől fogva hálás talajra találtak mind Komárom vármegye, mind Komárom sz. kir. város lakosainak szívében és gyökereiket oly mélyre eresztették a kedvező talajba, hogy rövid idő alatt megerősödött ez eszmék erejére alapított egyház s ellent tudott állani a később bekövetkezett elnyomatás és üldöztetés viharainak. Komárom megyében is, Komárom sz. kir. városában is, a reformáczió helvét iránya, vagyis a kálvinista egyház kapott kezdettől fogva nagyobb erőre és tartotta meg állandóan mind a népesség száma, mind a magyar nemzeti közművelődés szolgálata tekintetében tekintélyes állását, úgy hogy a vármegyében 158.966 lélek közül 50.563, tehát 32%, a városban 16.816 lélek közül 4488, tehát 27% ma is a református egyházhoz tartozik.
Ha a reformáczió elterjedésének nyomait vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy Komárom városában először azok a német katonák voltak ennek a követői, a kiket Ferdinánd 1527-ben a vár őrségeként ide telepített, s kiknek a szász származású Braunstein Ernő volt a parancsnokuk. Braunstein maga is protestáns volt, valamint utódja, Hardeck János is. Ennek lehet tulajdonítani, hogy a várőrség tisztjei 1530-tól itt állandóan prédikátorokat tartottak, kik közül Plechner Mártont, Zchort Istvánt, Pleininger Jánost és Hósius Jánost nevezhetjük meg.* E német lelkészeknek és a protestáns tant követő várőrségnek mindenesetre volt érdeme abban, hogy a reformáczió a városban elterjedt.
Ursinus Velius: De bello Pannonico.
Midőn a magyarországi reformáczió egyik legbuzgóbb terjesztője, Huszár Gál az 1562. év őszén Komáromban megjelent, itt a rokongondolkodású polgárság szívesen fogadta. Oláh Miklós esztergomi érsek, midőn értesült arról, hogy Komáromban milyen nagy arányokat öltött a reformáczió, nem késett, hogy gyors intézkedéseivel a vándor reformátor hathatós működésének gátat vessen, miért is felhívta a város bíráját és a csajkások kapitányát, hogy az eretnek prédikátort űzzék el a hatóságuk alatt levő területről, vagy fogják el és börtönözzék be.*
Századok 1867. évf. 34. l. Fraknói Vilmos közleménye.
Az érsek, parancsának érvényt szerzendő, 1563. január 15-én Ferdinándhoz fordult, s levelében felemlítette, hogy már jelentést tett bizonyos Gál nevű gonosz, bujtogató, lázadást szító, eretnek szentségtagadóról és sok elvetemedett, bűnökben leledző emberről, a ki Komáromban lázítja a népet; de mivel hiába parancsolta meg a város bírájának és a várkapitánynak, hogy ezt az eretnek prédikátort maguk között ne tartsák, hasonló tartalmú királyi parancsért esedezik, és kéri a Felséget, hogy rendelje el Huszár Gál eltávolítását, s gondolja meg, hogy e gonosz országháborító, kóbor férfiú az ellenkező irányba fordult helyeken mily sok rosszat tett, és különösen Kassának mily zajos nyugtalanságot és zűrzavart okozott, mig kebeléből kikergethette.*
Ugyanott.
Ferdinánd azonban nem adott ki parancsot Huszár Gál elfogatására. Ekkor az érsek Károly főherczeghez fordult, a ki még az 1563. év elején szigorú parancsot küldött, hogy az eretnek reformátort fogják el, de Nagy István, a naszádosok kapitánya, kinek e parancsot végre kellett volna hajtani, Huszár Gálnak és a reformácziónak buzgó híve lévén, s különben is az üldözött reformátor hallgatói és pártfogóihoz tartozván, lehetségessé tette neki, hogy Komáromból elmenekülhessen.*
Ugyanott.
Komárom város és vármegye reformátorának tehát joggal Huszár Gált tarthatjuk. Adatok hiányában nem kísérhetjük nyomról-nyomra a reformált egyház szervezkedését és térfoglalását, de a város jegyzőkönyvéből bizonyos, hogy a XVI. század közepén a lakosság legnagyobb részben ennek tanait követte 502és kath. papot nem is tűrt meg a városban. A csekélyszámú katholikusok Huszár Mátyás kath. nemes ember házában gyűltek össze magán áhitatoskodásra.*
Első számú tanácsi jegyzőkönyv. 14. l.
A XVI. század végén, a reformáczió megerősödése ellenében, a katholikus visszahatás az erőszak alkalmazását vette igénybe. Szuhay István püspök is elűzte Komáromból 1603-ban Keresztes Dániel ref. lelkészt, és mint Migazzy püspök barátjának ez évi decz. 3-án írja, a saját tekintélyével és vallásos buzgóságától indíttatva, személyesen vetette ki az eretnek hitszónokot. De a bécsi békekötés és az ezt beczikkelyező 1608. koronázás előtti első törvényczikk új életre keltette a felsődunamelléki reformált egyházakat is. Asztalos András nagyszombati polgár 1609. febr. 10-én örömmel írja Molnár Albertnek: »Immár Isten kegyelméből, most minden helyeken, hol ennek előtte még csak házuknál sem volt szabad olvasni a Szentírást, most nyilván nagy bátorsággal hirdettetik az evangéliom…Sok helyeken, hol a háború előtt be se mert menni az evangélikus prédikátor, most immár a pápistát be sem bocsátják, mint Komáromban… és több falukban is«* Szenczi Lukács pedig arról értesíti 1611-ben, hogy Dobronoky Miklós püspök Bölcskei Istvánnal Komáromban őrzi a Krisztus seregét,* az iskolában Laskói János volt a rektor, melyben felsőbb tudományokat is tanítottak, és a kiválóbb tanulókat egyenesen külföldi akadémiákra küldték. Az 1619. sóki zsinat pedig elrendelte, hogy a komáromi iskolában logika, theologia és pedig a vitás kérdések nyilvános vitatásával együtt, továbbá rhetorika a szónoklati gyakorlatok kíséretében taníttassanak.*
Dr. Dézsi Lajos: Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai. Budapest, 1898. 298. l.
Ugyanott: 370. l.
A dunántúli reform. egyházkerület régi jegyzőkönyvéből.
Komáromot általában Csallóköz szemefényének tartották, mely czímet egyházi tekintetben is megtartotta. Állandóan két lelkészt tartott, iskolájában kiváló rektorok tanítottak. Közöttük volt Péczelyi Király Imre, hírneves költő és énekszerző a XVII. században, a kit Dobronoky Miklós püspök halála után 1616-ban lelkészükké választottak, de éppen e kiváló helyzete miatt később sok szenvedést kellett kiállania.
Már az 1637. évi országgyűlés sérelmei között fájdalommal panaszolják a protestáns rendek, hogy Komárom vármegyében az evangélikus lelkészek a katholikus szentszék elé idéztetnek s tizenhatodaik elvétetnek. Az apáczaszakállasi templomot, mely az ottani lakosok költségén épült, a pozsonyi apáczák elfoglalták. A hetényi, bajcsi, érsekújvári református lelkészek Literati Tamás érseki biztos által a lakosok akarata ellenére elűzettek, a bálványszakállasi templom pedig, mely szintén az ottani lakosok költségén épült, ugyancsak az érseki biztos által elvétetett, a lelkész pedig elűzetett. Kollonics komáromi kapitány a szentpéteri reform. lelkészt elűzte, a lakosokat pedig bírság terhe alatt a katholikus vallásra való áttérésre kényszerítette. Hasonló módon járt el Balogh István tatai kapitány, a ki az ottani reform. lelkészt elűzte és a protestáns katonaságot erőszakkal és börtönnel kényszerítette a katholikus vallásra.
Abban az összeírásban, melyet a protestáns rendek 1647. jan. 16-án az 1608. óta elfoglalt, tehát visszaadandó templomaikról készítettek, Komárom vármegyéből a következő kilenczet sorolják elő: Nagymegyer, Apáczaszakállas, Bálványszakállas, Udvard, Imely, Hetény, Martos, Bajcs, Perbete, de csak a három elsőt nyerték vissza.* Egy 1650-ben kelt feljegyzés szerint pedig Komárom vármegye területén a következő református anyaegyházak voltak: Komárom, Tata, Nagymegyer, Füss, Csicsó, Tany, Nagykeszi, Aranyos, Ekel, Megyercs, Turiszakállas, Ekecs, Rétköz-Szakállas, Ács, Bana, Császár, Igmánd, Szend, Dad, Kocs, Környe, Bánhida, Bajna, Csanak, Süttő, Neszmély, Szomód, Baj, Naszály, Mocsa, Szőny, Izsa, Radvány, Mocs, Marczelháza, Hetény, Martos, Bagota, Szentpéter, Madar, Almás, Udvard, Bajcs, Perbete, Csúz, Jászfalu, Csehi, Für. Ez egyházak közül az Udvardig elősoroltak a komáromi, az azután következők a komjáti egyházmegyébe voltak beosztva.* Tehát a mai tatai egyházmegyében lévő egyházak is a komáromi egyházmegyéhez tartoztak és emlékeink 503szerint 1652-ben választottak a Duna jobb partján levő gyülekezetek felvigyázására esperest Mányoki Mihály tatai lelkész személyében.
Historia Diplomatica. Appendix 17. l.
Perlaki Könczöl Márton lévai esperes levele Szilágyi Istvánhoz a debreczeni főiskolai könyvtárban.
Az 1681. évi soproni országgyűlésen, a protestáns rendek által előszámlált sérelmek között, Komárom vármegyéről azt olvassuk, hogy Komárom városában két templom, imaház, parochiával, iskolákkal, temetőkkel s más hozzátartozókkal, továbbá Aranyoson, Ekelen, Turiszakállason, Apáczaszakállason, Ekecsen, Nagymegyeren, Csicsón, Némán, Füssön, Kistanyon, Nagykeszin, Mocsán, Tatán a templom, paplakkal és iskolával együtt elfoglaltatott.
Magára a komáromi egyházra is szomorú idők következtek. Széchényi György kalocsai érsek 1670-ben katonai karhatalommal nemcsak elfoglalta a két prot. hitfelekezet templomát, hanem lelkészeiket is elűzte és halálos büntetéssel fenyegette, ha valaha a város területére mennének. Nem is mentek, mégis egy szomorú esemény színhelye lett Komárom: Széchényi György, Száki János ekeli református lelkészt vasas katonákkal éjnek idején ágyában elfogatta, megkötöztette, feleségével együtt a városba hurczoltatta és minden kihallgatás nélkül halálra ítéltette, a lelkész fejéről a hajat a körülötte forgolódó jezsuita a hóhérral leborotváltatta, azután forró olvasztott ólmot öntetett fejére, ezt mondván: »önts az ő fejére szentelt olajat, mert méltó ő ilyen drága kenetre«, azután az előre elkészített vásznat kénkőben és szurokban megmártván, mezítelen testére varratta, majd meggyújtatta és így sütögette, míg iszonyú kínok között meg nem halt.*
Lampe-Ember: Historia ecclsiae reformatae, 749. l.
Ez csak a kezdete volt azoknak a nagyobbmérvű üldözéseknek, melyeket Szelepcsényi György esztergomi érsek kezdett a magyar protestáns egyház ellen, midőn lelkészeit 1674. márcz. 5-ére Pozsonyba rendkívüli törvényszék elé idézte. A jegyzőkönyv szerint Komárom vármegyéből a következő lelkészek idéztettek meg: Németh István ógyallai, Mezőlaki Sámuel perbetei, Komáromi Miklós martosi, Ürményi László bajcsi, Ágoston Balázs udvardi, Séllyei András bagotai, Marosi István szemerei, Tornai nevű izsapi, Kiskó István madari, Szentpéteri Márton hetényi, Vécsey Tamás radványi, Aliszáli György szőnyi, Komáromi István ácsi, Sallai János igmándi, Körmendi György banai, Somodi János szendi, Győri Péter szenterzsébeti, Csatai Miklós bokodi, Mohácsi Ferencz héregi, Marosi Miklós almási, Magyari János szomódi, Lévai János naszályi, Szenczi Száki János tatai, Oroszkai János lábatlani, Rátkai Imre tabárdi, Csobai István csúzi, Újvári István vasdinnyei, Marosi István kisbéri, Földvári András kéthelyi, Szőllősi István császári, Szőnyi János ászári, Barsi János tarjáni, Tornai János gyermelyi, Samarjai Márton baji, Szecsei István környei, Vöröstói Pál etei, Győri Mihály száki, Ürményi Tamás kocsi, Marosi István bánhidai, Vécsei Péter megyercsi lelkészek.* Mivel hitüket elhagyni nem akarták, különböző börtönökben sínylődtek, néhányan megszabadultak közölök, az ácsi, szőnyi, császári, hetényi és szendi lelkészek pedig a gályarabság iszonyú kínjait is átszenvedték és 1676. febr. 11-én szabadultak meg Ruyter holland tengernagy közbenjárására, kivéve Szőllősi Istvánt, a ki a gályákon halt meg 1675. júl. 2-án.
A jkönyvet lásd Sárospataki füzetek, 1863. 669. l.
A megidézettek között volt Szenczi Száki János püspök is, a ki kibujdosván a hazából, sok nyomorgás után 1675 márcziusában meghalt. Ettől kezdve 37 esztendeig nem volt a felsődunamelléki református egyházkerületnek püspöke, mert e hosszú idő alatt nem volt kedvező alkalom zsinat tartására, a hol az új püspököt megválaszthatták volna. Az esperesek őrködtek az egyházakra.
Mivel II. Rákóczi Ferencz szerencséjének csillaga folyvást alábbszállt, 1709. okt. 15-én a Komárom vármegyében levő összes református lelkészeket behívták Komáromba, hogy a királyi felség részére a hódolati esküt egyebekkel együtt mindnyájan letegyék. Itt nagy számmal együtt lévén, hogy a jó rendet az ekklézsiában helyreállíthassák, 35 évi néma veszteglés után, ez alkalommal beszéltek egymásközt először arról, hogy a felsődunamelléki püspökséget helyre kellene állítani.*
Tatai János komáromi esperes Önéletrajzában.
Midőn I. József kiadta azt az 1710. nov. 21-ről kelt leiratát, melyben kijelentette, hogy a protestánsok templomainak elvétele, papjainak, tanítóinak 504kiűzése nem az ő tudtával s akaratából történt, mivel ő a protestánsok érdekeit mindenkor királyi védelemben részesíti: ez felbátorította a felsődunamelléki reform. egyházkerület lelkészeit is, s a királyi szavakban rég várt szebb jövőjük hajnalának zálogát látták. Azért újból összegyűltek az egyházmegyék megbízottai Komáromba és elhatározták, hogy a püspökválasztást tovább nem halogatják. Magyari Péter ekeli lelkész, az új püspök a barsi, örményi és palánki egyházmegyéket mindjárt 1712 elején meglátogatta és az újonnan választott espereseket hivatalaikba állította. Magát a püspököt pedig az 1713. évi április 2-án tartott kocsi zsinaton avatta fel Pathay János dunamelléki püspök. Komárom vármegyében ekkor a következő reform. egyházak voltak: Nagykeszi, Néma, Füss, Apáczaszakállas, Ekecs, Nagymegyer, Turiszakállas, Nemes-Ócsa, Aranyos, Megyercs, Ekel, Szomód, Baj, Tata, Kocs, Környe, Dad, Szend, Császár, Ete, Igmánd, Bana, Ács, Szőny, Mocsa, Naszály, Almás, Neszmély, Süttő, Lábatlan, Nagysáp, Csanak, Úny, Epely, Szomor, Gyermely, Tarján, Héreg, Neszmély, Kamocsa, Szentpéter, Madar, Csúz, Csehi, Udvard, Perbete. Ugyanezen a zsinaton hat részre osztott egyházi törvényeket hirdetett ki az új püspök, melynek egyházalkotmányi szempontból a presbiterekről szóló rendelkezése kiváló fontosságú, a mennyiben elrendeli, hogy ezek minden ekklézsiában meglegyenek; ha nagy az ekklézsia, tizenketten, ha pedig kicsiny, hatan legyenek a közjónak munkálódására.
Magyari Péter után 1722-ben Kocsi Major István szőnyi lelkész lett a felsődunamelléki egyházkerület püspöke. Mivel III. Károly 1734. okt. 20-án kiadott vallásügyi rendeletében a magyarországi mindkét hitvallású evangélikusoknak négy-négy püspök választását engedélyezte, és mivel a Fehér, Veszprém, Vas és Somogy vármegyékben levő református egyházaknak 1710-től, Hodosi Sámuel veszprémi lelkész elűzetésétől fogva nem volt püspöke, az említett királyi rendelet pedig úgy intézkedett, hogy a négy egyházkerületet a mostaniak helyén kell megalakítani: a felsődunamelléki egyházkerület a Duna jobbpartján volt dunántúli egyházkerülettel 1736. július 29-én Peremartonban tartott közgyűlésen egyesült, és az egyesüléskor a két kerület a dunántúli nevet vette fel.
Mivel az 1681. XVI. t.-czikk és ennek értelmezésére kiadott Lipót-féle vallásügyi rendelet szerint mindazok a templomok, melyek kath. szertartás szerint valamikor fel voltak szentelve, a protestánsoktól visszaveendők, ennek alapján a következő helyeken vették el a templomokat: Bagotán 1719-ben, a lelkész elűzetett, Tanyból 1712-ben a lelkészt a földesúr kiűzte, a templomot elfoglalta, Csicsón hasonlóképpen, Nagymegyeren 1718-ban, Gelléren 1748-ban, Ekecsen 1740-ben, Hetényen 1715. óta lelkészt nem tarthatnak, Perbetén 1717-ben, Szentpéteren 1717-ben, Marczelházán 1716-ban, Csúzon 1721-ben, Komáromban 1683-ban, Szenden 1744-ben, Bokodon ugyanakkor, Csepen 1770-ben, Szomoron 1754-ben, Tarjánon 1758-ban, Héregen 1714-ben, Tárkányon 1725-ben, Mocsán 1699-ben, Környén 1746-ban, Tatán 1759-ben.
A Komárom megyében levő legtöbb ev. reformált egyházban tehát az 1673. évtől 1783. évig szünetelt a nyilvános vallásgyakorlat hosszabb-rövidebb ideig. A gesztesi járásban fekvő egyházak még a legtöbb sikerrel tudták magukat védeni. Mindazáltal az üldözések és szorongattatások e nehéz napjaiban a reformátusság mindenütt hű maradt vallásához és öt-hat falu népe is eljárt egy-egy olyan templomba, a melyet nem foglaltak el és a hol valami czímen biztosítani tudták a hívek a nyilvános vallásgyakorlatot. Azok a községek, a melyek a tilalom miatt lelkészt nem tarthattak, legalább arra törekedtek, hogy református jegyzőt válaszszanak, a ki azután egyúttal iskolamester is volt és gyermekeiket az ev. ref. hitelvek szerint elemi oktatásban részesítette.
A komáromi ev. ref. egyháznak az 1683. évtől fogva nem volt lelkésze. A komáromi ev. ref. hívek gyermekei keresztelését vagy a szomszéd ószőnyi és aranyosi ref., vagy a helybeli róm. kath. plébánosok végezték, valamint a házasságuk kötését is, úgy hogy az e korbeli anyakönyvi feljegyzések mai nap is e lelkészi hivatalok anyakönyveiben találhatók fel.
Iskoláját azonban a komáromi reformált egyház ez időben is fentartotta és pedig nemcsak mint elemi iskolát, hanem arra törekedett, hogy rektorai és subrektorai mindig theologiai akadémiát végzett kiválóbb egyének legyenek, a kik a latin nyelvet és egyéb világi tudományokat tanították.
A komáromi vár uj kapuja.
A kőszűz.
A komáromi vár öreg belső kapuja.
507A II. József-féle türelmi parancs kibocsátása után a Komárom városi református egyház visszanyerte régi fényét. Már 1784-ben elkezdte építeni nagy és díszes templomát, két lelkészlakát, hivatalba állította két lelkészét, id. Péczeli Józsefet, a kiváló írót és Mindszenti Sámuelt. A templomhoz, a paplakhoz a tágas telket, a város közepén a gyülekezeti tagok adományából pénzen vásárolta, az építési költségeket is a hívektől gyűjtötte össze. A ki mást nem tudott adni, odaadta ezüstgombját, nyaklánczát, fülbevalóját, násfáját, a fuvarozási és kézimunkát, sőt a mint írva van, az iparosmunkát az iparosok legnagyobb részben ingyen végezték.
A templom és lelkészlakok építésének bevégzése után hozzáfogott a komáromi ev. ref. egyház legfőbb büszkeségének, a kollégiumnak megépítéséhez és szervezéséhez. Az 1794. évben Ferencz királytól megnyerte az engedélyt a kollégium visszaállítására. Az 1795. és 1796. években készült el az impozáns, századokra szóló, ma is teljesen jó karban levő épület, a melynek homlokán, márvány emléktáblán a következő felirat olvasható:
»Musis positum sumt. Eccl. Ref. Comarom MDCCXCVI.«
Az épület 1797. jan. 2-ikán avattatott fel Mindszenti Sámuel és Farkas János lelkészsége idejében nagy ünnepélyességgel, az egész városi tanács jelenlétében, lévén a városi tanács kivétel nélkül reformált vallású. Ámbár a komáromi egyháznak terve és szándéka volt, hogy ez iskoláját főiskolává fejleszsze, a mely czélra úgy az egyház, mint egyes hívek sok áldozatot hoztak, ez a szándék nem sikerült, a mennyiben a dunántúli ev. ref. egyházkerület, illetőleg a fejedelmi szó, az ez iránt 1804-ben, 1839-ben és 1892-ben megindított s nagy erővel lefolytatott küzdelemben Pápa mellett döntött. Mint gimnázium azonban elévülhetetlen szolgálatokat tett a magyarság, a reformátusság és Komárom város közművelődési ügyének. Innen került ki a magyar irodalom és tudományosság sok kiváló képviselője, a kik közül legyen elég megemlíteni: Jókai Mórt, e kollégium legnagyobb büszkeségét, ifjabb Péczeli Józsefet, Hetényi Istvánt, az akadémikust, Tóth Lőrinczet, Katonát, Beőthy Zsigmondot, Kalmár Józsefet.
Az 1848. év és az akkori események további következményei súlyos csapást mértek a komáromi ev. ref. egyházra. Az 1849-ik évi ostrom alatt temploma és tornya, a mely az ostromló sereg ágyuinak legfőbb czélpontja volt, leégett, alapítványainak nagy része talán a kezelők gondatlansága miatt is, magyar bankókba bevételeztetett s a várparancsnokság által beköveteltetvén, elégettetett. Az egész Dunán a komáromi kálvinista szekeres gazdák űzték legnagyobb mértékben a hajóvontatást, de a gőzhajózás és vasút kifejlődésével e szépen jövedelmező keresetágtól elestek. A legvirágzóbb iparág volt 1848-ig a hajóácsmesterség (schuper) és a molnárság. E foglalkozásokat az óbudai hajógyár felállítása és a budapesti gőzmalmok letörték, minek következtében száz és száz család költözött el Komáromból, hogy mint szakértő munkás e gyárakban keresse megélhetését.
E kedvezőtlen körülmények behatása alatt a ref. egyház gimnáziumát az 1851. évben kénytelen volt bezárni, csupán elemi iskolái maradtak meg 1869-ig, a midőn Komárom városában községi iskolák szerveztetvén, a ref. egyház elemi iskolái is megszűntek.
Az alkotmányos élet visszaállítása óta fokozatosan erősödött a ref. egyház Komárom megyében, híveinek száma kedvező arányban szaporodik, iskoláinak, tanítóinak száma emelkedik, egyházi épületei megújulnak és a kívánalmaknak mind megfelelőbbekké tétetnek, szóval a haladás jelei minden irányban tagadhatatlanok.
Komárom vármegye és Komárom város területén van jelenleg 47 ref. anyaegyház, 9 ref. leányegyház 50.563 hívővel, 47 lelkészszel. Van továbbá 58 iskola 84 tanteremmel és 84 tanítóval, a mely iskolákban 7605 mindennapi és ismétlő iskolás tankötelest oktatnak. A 47 anya- és 9 leányegyház közül 23 anya- és 6 leányegyház tartozik a komáromi ref. egyházmegyébe. Ennek esperese ez időszerint Tóth Kálmán deáki lelkész, gondnoka Kálmán Rudolf Komárom megye főispánja; 24 anya- és 3 leányegyház tartozik a tatai ev. ref. egyházmegyébe, a melynek esperese Czike Lajos ószőnyi ref. lelkész, gondnoka Konkoly-Thege Imre.
508Mindkét egyházmegye a dunántúli ev. ref. egyházkerület kebelébe tartozik, a melynek püspöki székhelye 60 év óta Komárom városa, a mennyiben az utolsó 3 dunántúli ev. ref. püspök (1845–1874-ig Nagy Mihály, 1874–1896-ig Pap Gábor, 1896-tól Antal Gábor) komáromi ref. lelkész is volt.
