Sertéstenyésztés.
Sertéstenyésztés.
»Sertéseket nagyobb mennyiségben tenyésztenek, mint a szomszéd Pozsony és Nyitra vármegyék, nevezetesen a Vág és Nyitra melletti bozótokban, továbbá a tatai és gesztesi járásbeli rengeteg erdőségekben egész nyájankint tartatnak. A kisbéri uradalom erdőségei igen sok makkot adván, itt évenként 3–400 sertés javíttatik; a tatai uradalomban Császár és Kethely fordítanak legtöbb figyelmet a sertéstenyésztésre.« Igy írta le a híres bakonyi kanászok fénykorában, 1848 táján, Fényes Elek Komárom vármegye sertéstenyésztését. Azóta a kép megváltozott: ez a tenyésztési ág is nagyon aláhanyatlott. 1895-ben, jóllehet, hogy a sertésvész még csak akkor indult pusztító útjára, e vármegyében már csak 43.613 darab sertést számláltak össze. Ebből a számból 100 km2-re 1481 és 1000 lélekre 273 darab sertés jutott, holott a dunajobbparti országrészben ugyanakkor 100 km2-re 3231 (tehát több, mint kétszer annyi) és 1000 lélekre 510 darab sertés esett. A sertésvész pusztításai által az arány most még kedvezőtlenebb, de minőség tekintetében is az. A koczák átlagos súlya itt a kisbirtokon 45, a középbirtokon 58 kg; a Dunajobbparton ellenben 59, illetve 67 kg. A minőség hanyatlását a legelőhiány és rossz tartás mellett, főleg az apaállatok gondatlan megválasztása okozza. Több helyütt még ma is a községi kondás kötelessége kant tartani; hogy ez milyen apaállat lehet, könnyű elképzelni. Az állattenyésztési felügyelőség buzdításának hatása azonban már e téren is kezd érvényesülni: a községek a kanok kiválasztására most már nagyobb súlyt helyeznek. A nagyobb birtokosság sertéstenyésztése is csökkent ugyan számbelileg, de minőség dolgában fentartotta magát. A jobb tenyészetek közé tartoznak: a pannonhalmi főapátságé Füssön és az esztergomi érsekségé Bálványszakállason, Darányi Ignáczé Dunaörsön, gróf Esterházy Ferenczé Tatán (poland china), a komáromi földmíves-iskoláé, a bábolnai és kisbéri ménesbirtokoké (berkshirei, újabban tamworth is), stb. Hazánknak egy régente híres és keresett sertésfajtája, a vörösszőrű szalontai disznó utolsó mohikánjait egy ideig a vármegye területén, Kisbéren tenyésztették s a sikertelen fentartási kísérletek után ez a fajta a vármegye területén tűnt le örökre a mezőgazdasági üzem színteréről.
