Kármán József.

Teljes szövegű keresés

Kármán József.
Kármán József, ügyvéd, irodalmunk felújítási korának egyik legkiválóbb költője, a magyar széppróza egyik legjelesebb mestere, született 1769 márczius 14-én Losonczon. Tanulmányait is itt kezdte. A jogot a pesti egyetemen halgatta. 1788-ban a bécsi egyetemre ment, hol a jogtudomány mellett a franczia, angol és olasz nyelvet is elsajátította. Itt szenvedélyes szerelemre gyulladt egy szép, de könnyelmű asszony, gróf Markovicsné iránt. Midőn a grófné félév mulva Bécsből eltávozott, Kármán is visszatért és Pozsonyban letévén az ügyvédi vizsgálatot, Pestre költözött, hol ügyvéd lett. A nemzeti élet fellendülése, a magyarságért, a nemzetiségért való erős felbuzdulás és a szabad új eszmék, melyek ez időben a hazafiakat és különösen az ifjúságot eltöltötték, a fiatal Kármánra is nagy hatásal voltak és a lelkes ifjút is belevonták e küzdelmekbe, sőt az ifjúságnak vezérévé is tették. Mint művelt, szép megjelenésű világfi, atyja révén összeköttetésbe került néhány protestáns arisztokrata családdal, a Rádayakkal, Podmaniczkyakkal és gróf Beleznay Miklósné szalonjának is mindig szívesen látott vendége volt. Midőn Ráday Pál 1792-ben elvállalta a Kelemen-féle első budai színjátszó társaság igazgatását, gyakran bízta meg Kármánt a színészet ügyeinek intézésével, sőt a társaság »alkotmányát« is vele csináltatta. Kármán »rendszabásai« azonban már nem tudtak a bomladozó társulaton segíteni; feladta tehát a hiábavaló küzdelmet, hogy tehetségének teljes erejét az irodalom mezején érvényesítse. Bécsi tartózkodása alatt tapasztalta, hogy a magyar irodalmi élet középpontja tulajdonképpen Bécsben van. Ott éltek és dolgoztak a testőrírók, ott nyomtatták a magyar ujságoknak és könyveknek nagy részét, míg nálunk a magyar szellemi életnek semmiféle középpontja nem volt. Kármán hazájába visszatérve; ifjú korát messze túlszárnyaló tiszta éleslátással vette észre nemzeti művelődésünknek e visszás állapotát és elhatározta, hogy Pesten irodalmi és kulturális életünk számára középpontot teremt. E czélt ugyan Kisfaludy Károly és Széchenyi István csak később valósították meg, de mindenesetre Kármáné volt az eszme s ő volt ennek első mozgatója. Ennek a megvalósítására alapította az első pesti magyar folyóíratot, az Urániá-t, gróf Beleznayné anyagi támogatásával (1794). E folyóirat kiváltképen a magyar nőkhöz fordulván, első kísérlet irodalmunkban arra, hogy a magyar nők a magyar művelődési életbe belevonassanak. E folyóirat ugyan rövid életű volt, de ez is maradandó nyomokat hagyott irodalmunk fejlődésében, mert ebben jelentek meg Kármánnak összes művei, köztük szépprózai irodalmunknak egyik legbecsesebb gyöngye, a Fánni hagyományai, mely a magyar irodalomban az első igazi lélektani elbeszélő mű és a világirodalom szentimentális irányzatú regényei, Goethe »Werther«-e 278és Rousseau »Nouvelle Héloise«-je mellett is egyik maradandó alkotása. A női kedély- és lélekállapotok mesteri rajza, a finoman árnyékoló fordulatos nyelv, az egész elbeszélésen végig vonuló borongós hangulat, még ma is élvezetessé teszik e munkát. Uj ösvényen jár A nemzet csinosodása cz. értekezése is, melyben Bessenyey előtt teljes programmot ad irodalmunk és nemzeti művelődésünk újjáteremtésére. De Kármánnak nem adatott meg, hogy eszméiért küzdhessen és azokat megvalósíthassa. 1795-ben atyja meghalt. Maga is betegen ment vissza szülőföldjére Losonczra, emésztő, gyógyíthatatlan kórral testében, mely a 26 éves ifjút néhány hónappal atyja halála után, június 3-án, a sírba vitte. 1896-ban szülőházát Losonczon emléktáblával jelölték meg és a főgimnázium előtti ligetben emlékoszlopot emeltek tiszteletére.
Összes műveit Toldy Ferencz adta ki először Kármán József írásai és Fánni hagyományai czímmel 1843-ban. Később Abafi a Nemzeti Könyvtárban 2 kötetben. A Fánni hagyományai külön is számos kiadásban jelent meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem