Latin irodalom és történetirás.
Latin irodalom és történetirás.
A Rákóczi-felkelésnek véget vető szatmári békét örömmel fogadta a nemzet nagy része. A pusztító háború zaját a béke, a pihenés váltotta fel, és a nemzet lassanként anyagilag és szellemileg is erősödni kezdett. Az uralkodóház politikai irányzata és a latinos műveltség terjedése következtében a nemzeti irodalom ebben a korban nem virágzott ugyan, de a deák-nyelvű tudományos irodalom egyszerre nagy lendületet vett. Különösen a történetírás irodalma indúl ebben az időben nagy fejlődésnek és a tudósok hosszú sorában legelől látjuk a nódrádmegyei bolyki születésű Katona Istvánt (1732–1811), a mélytudományú, jezsuita papot, a magyar kritikai történetírás úttörőjét, a ki csodálatraméltó szorgalommal gyűjtvén össze történetünknek rengeteg anyagát, megírja 42 kötetes munkáját, a »Historia critica regum hungariae«-t, a legteljesebb magyar történetet és vele megveti a magyar történetírás olyan alapját, melyre az utána következő történetírók egész sora támaszkodott. Megemlítjük még e korból a nógrádi Spangár Andrást, a szintén jezsuita történetírót, a híres Pethő Gergely krónikájának kiadóját és tovább folytatóját, a ki különösen az irodalomtörténet számára őrzött meg sok fontos adatot és az ábelfalvai születésű Mikovinyi Sámuelt (1700), a híres kartografust és udvari építészt, a ki a budai királyi palota épületének terveit készítette.
