Vértesy Gyula.

Teljes szövegű keresés

Vértesy Gyula.
Vértesy Gyula dr. szépirodalmi és tanügyi író, szül. 1867-ben Balassagyarmaton. Budapesten elvégezte az egyetemen a bölcsészeti és a jogi szakot, megszerezte a tudori oklevelet és azután Balassagyarmaton a törvényszéknél hivatalba lépett. 315De csakhamar elvonzotta őt innen az ujságírói pálya. Előbb Debreczenben szerkesztette a »Debreczeni Ellenőr« czímű politikai napilapot, majd később Budapestre költözvén, az »Egyetértés«-nek lett a munkatársa, majd a »Fővárosi Lapok«, később a »Nemzet« segédszerkesztője. Tíz évi ujságírói pályája alatt, hirlapi s tanügyi czikkeken kívül néhány száz tárczát s krokit és százszámra menő verset írt az előkelő napi- és heti lapoknak majd mindegyikébe. S a mellett egymásután jelentek meg önálló prózai és verses kötetei, melyek a kilenczvenes évek egyik legjobban ismert írójává tették. Wlassics akkori miniszter bevitte a kultuszminisztériumba, honnan azonban hamarosan kikerült tanfelügyelőnek: Szebenbe. Hogy ott mily kulturharczokat vívott a nemzetiségekkel, annak jelei ott vannak az akkori hirlapok hasábjain. Később felvitték a fővárosba tanfelügyelő-helyettesnek. Ezután egy ideig Torontál vármegye tanfelügyelője volt, most pedig Temes megyéé. 1905-ben a Petőfi társaság, 1908-ban pedig az Arany János társaság választotta be tagjai sorába. Ez utóbbi irodalomi társaságnak alelnöke is. Vértesy egyike a legnemesebben érző íróknak, a ki az életet komolyan fogja fel. Műveiben szeretettel fordul a szerencsétlen, csalódott, szenvedő emberek felé, a kiknek sorsát egy mélyen érző költői szív melegével, színes és eredeti magyaros nyelven beszéli el.
Kötetben megjelent munkái: Versek. Vidám órák. Élet bajai. Sebek. Falusi történetek. Elbeszélések. Jolán. (Regény.) Kis doktor. (Regény.) Piros rózsa, fehér rózsa. (Regény.) Szürke ég alatt. Lánczoldás. (Regény.) Elbeszélések. Rabszolgák. Élet. A szomoruság tarlóján. (Versek.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem