Völgyi István.

Teljes szövegű keresés

Völgyi István.
Völgyi (Wagner) István Antal balassagyarmati állami elemi iskolai igazgatótanító, szül. Béren 1851-ben. Szobon, majd leghosszabb ideig Balassagyarmaton tanítóskodott, hol most az állami elemi iskola igazgatása mellett az iparos- és kereskedőtanoncz-iskolánál önképzőkört szervezett és vezetett. Egyideig tanfelügyelőségi tollnok is volt. A helyi tűzoltóság fejlesztésében is tevékenységet fejtett ki. A vármegyei muzeumnak igazgatója volt s az idegenből való visszatérése óta régiségőre. A hazafias magyar szellem terjesztéséért a kormány is megjutalmazta. Tanítótársaival szegény tanulók fölsegélyezésére 2000 K alapítvány összehozásáért a kormány elismerésben részesítette. A helyi lapoknak hoszszabb időn át belmunkatársa volt s főképpen tanügyi, továbbá történeti és régészeti közleményeket írt több lapba, köztük az Archaeologiai Értesítőbe is.
Munkái ezeken felül: Nógrád vármegye földrajzának vezér- és kézikönyve (Peres Sándor társszerzővel). 1891. Ezt a munkát a nógrádvármegyei tanítóegyesület 50 arany pályadíjjal jutalmazta. Honunk őrangyalai. 1877. – Balassagyarmat tanügyi viszonyainak ismertetése. 1887. – A balassagyarmati önkéntes tűzoltóegylet története 1887. – Kosztka Mihály élet- és jellemrajza. 1894. – Drégelyi emlék. 1894. – Emlékbeszéd 1896. – Visegrád története. 1898. – Erzsébet királynénk. 1898. – A nógrádmegyei Tanítótestület története. 1899. – Multon épül fel a jelen. 1901. – Nógrádvármegye népoktatásának története. (részben) 1900. – Földrajzi olvasókönyv és feladattár Liptó vármegye földrajztanításához. 1904. – II. Rákóczi Ferencz és kora. 1905. – A balassagyarmati Skarabeusz asztaltársaság története. 1907. – A balassagyarmati áll. el. iskola XXXVI. évi értesítője. 1910. – Boldog Asszony Anyánk. 1910. – A jelen monografiában ő írta Nógrád közoktatásának történetét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem