I. Ferencz.
I. Ferencz.
Utána Pál vázsonyi várkapitány testvére István, Szabolcs vármegye főispánja, utóbb Győrvár parancsnokának unokája Ferencz, vette birtokába a seniorátust. Ferencz, Péter Szabolcsmegye főispánjának és királyi főasztalnokmesternek Homonnai Drugeth Klárától származó fia, 1702-ben született. Kora ifjúságában papi pályára lépvén, még theológusként, 18 éves korában szentgyörgyi apáttá nevezték ki. Theológiai tanulmányait Olmützben, Bécsben és Rómában elvégezvén, 1724-ben pappá szentelték. Első szent-miséjét 1724-ben, III. Károly király jelenlétében, Bécsben mondta. Ettől kezdve gyorsan emelkedett az egyházi pályán. 1725-ben nagyváradi kanonok 1727-ben esztergomi kanonok és nyitrai főesperes, 1734-ben vágújhelyi prépost lett. 1742-ben novi-i, 1743-ban boszniai czímzetes püspökké és Groll Adolf győri püspök mellé segédpüspökké nevezték ki; Grollnak 1743-ban bekövetkezett halálával pedig átvette a győri egyházmegye kormányzatát is. Még ebben az évben valóságos belső titkos tanácsos, 1744-ben Győr vármegye főispánja lett. Negyven évet meghaladó főpásztorkodása alatt rendkívül sokat tett egyházmegyéjében a hitélet terén. Az ő püspöksége alá esik a radosfai támadás midőn a helység protestáns lakosai 1751 aug. 20-án a Vadosfán épült kath. kápolna felszentelését megakadályozandók, a szomszéd községekből a felszentelésre felvonuló kath. híveket a község határából visszaűzték. E kihágás megtorlása végett Mária Terézia királynőhöz sajátkezűleg intézett 636felterjesztést. Alatta épült fel a győri székesegyház; ő építtette fel a növendékpapság házát és a püspöki palotát, mely azelőtt a várparancsnok lakása volt, s a melyet 35.000 forintért szerzett vissza a kincstártól. Az ő püspöksége alatt adományozta XIV. Benedek pápa, kiváltságképpen, 1745 nov. 16-án kelt bullájával a győri káptalan hat columniális kanonokjának a pontificalét, a többieknek a violaszínű birétum használatát. Midőn 1774-ben Mária Terézia királynő a Szent István-rend nagykeresztjével tüntette ki, egyúttal sajátkezűleg hímzett díszes egyházi ruhát küldött a győri székesegyháznak, mely jelenleg is a székesegyház kincstárának egyik ékessége.
Nagy jövedelmeit, melyeket czélszerű gazdálkodás révén jelentékenyen gyarapított, a szegények, özvegyek és árvák gyámolítására fordította. Midőn 1746-ban a divényi seniorátus haszonélvezetébe lépett, az uradalom jövedelmeit is legnagyobbrészt egyházmegyéje javára használta fel. Számos templomot és plebánia-lakot építtetett, helyreállíttatta a szombathelyi templomot is. Rákoson, a győri püspökök nyári tartózkodási helyén, valamint Szanyban kastélyokat építtetett. Számos művészt foglalkoztatott állandóan, a kikkel oltárképeket festetett, vagy a régi templomi festményeket helyreállíttatta. De maradandó emléket hagyott a seniorátus történetében is. Az ő kezdeményezésére kezdték rendezni a családi levéltárt is, melyet akkor Palotán (Veszprém vármegyében) gyűjtöttek össze. A családi iratok rendezésével 1762-ben Thomka Ferenczet bízta meg, a ki 1802-ben bekövetkezett haláláig dolgozott azokon. 1772-ben Zsélyen felépítette a kastély keleti részét a nagyteremmel együtt s ezenkívül az uradalomban számos gazdasági épületet emelt. Áldásdús tevékenysége közepett, 1783 június 8-án, 81 éves korában elhúnyt. Hűlt tetemei a győri székesegyházban, a Mária-oltár alatt pihennek. (Magyar Sion, 1863., 797. – Wurzbach: Biographisches Lexicon LX. – Századok 1869., 589–593.)
