Nándor.
Nándor.
Ferencznek 1861 augusztus 15-én bekövetkezett halálával a seniorátus Nándorra szállott. Nándor a család vázsonyi ágából származik; harmadik fia volt Károly országbírónak és államminiszternek, a ki 1826 szeptember 23-28-ig bírta a senioratust. Nándor 1783 július 13-án született. Kora ifjuságában katonai pályára lépett, a hol gyorsan haladt előre. 1810-ben, alig 27 éves korában, a 639Merweld-féle dzsidásezrednél alezredes, 1813-ban pedig a 7. számú huszárezred parancsnoka lett. Huszárezredével részt vett az 1813. évi hadjáratban a francziák ellen, s augusztus 19-én, Szászország határán, Petersdorf mellett, kétezer lovasból álló dandárral, egy 15 ezer főből álló ellenséges hadosztályt tartóztatott fel félnapon át. Szeptember 7-én egy csapat huszárral egész Rumburgig nyomult előre s a helységben talált ellenséges csapatokat meglepvén, nagy részüket levágta vagy fogságba ejtette. Szeptember 26-án huszáraival Pirnánál meglepte az ellenséges podgyászszállitó szekereket s heves küzdelem után a podgyász-szekerek őrizetére rendelt ellenséges csapatokat levágván vagy szétvervén, gazdag zsákmány birtokába jutott. Jelentékeny részt vett az október 13-19-én vívott lipcsei csatában, mely alkalommal nem egyszer adta bátorságának fényes tanújelét.
A franczia háborúkat követő békés idők alatt is gyorsan emelkedett. 1822-ben vezérőrnagy, majd altábornagy, 1840-ben a Nádor-huszárezred második tulajdonosa és Velencze katonai parancsnoka lett. E fontos állásban érték az 1848-iki mozgalmak, melyek az osztrák uralomnak egy időre véget vetettek Velenczében.
A párisi események hírére márczius 17-én Velenczében is felkelés tört ki, melyet azonban Zichy Nándor a rendelkezésére álló csapatokkal csakhamar elnyomott. Néhány napig látszólagos nyugalom uralkodott a városban, de a forradalom tüze a hamu alatt lappangott, és csakhamar ismét lángra lobbant. Márczius 22-én a velenczei nép megrohanta az arzenált, melyet véres harczok árán hatalmába kerített. Az aznapi utczai harczokban az osztrák katonaságból számosan köztük Marinovich ezredes is – elestek, míg lovag Martini altengernagyot a fölkelők elfogták. Mivel az első mozgalmak hatása alatt gróf Pálffy Alajos. a kormányzó, állásáról lemondott s ijedtében elmenekült Velenczéből, a polgári és katonai kormányzat Zichy Nándor vállaira nehezedett. E nehéz helyzetben, hogy a további vérontásnak elejét vegye, oly szerződésre lépett a felkelőkkel, hogy a nem olasz ajkú osztrák katonaságot a városból elküldte. Mihelyt ez megtörtént, a felkelők az egész várost hatalmukba kerítették s a túlzó demokratákból alakult ideiglenes kormány vette kezébe a hatalmat, mely Velenczét márczius 23-án Szent-Márk-köztársaság neve alatt önálló hatalomnak nyilvánította. Zichy Nándor ekkor elhagyta Velenczét s Bécsbe ment, a hol haditörvényszék elé állították, mely öt tíz évi várfogságra ítélte. 1851-ben azonban kegyelmet nyervén, birtokaira vonult. A közéletben nem szerepelt többé, de Velenczét, melynek egykor katonai parancsnoka volt, nem tudta elfeledni. Az év egy részét rendesen ott töltötte s ott is érte utól a halál, 1862 október 17-én. Hűlt tetemeit hazaszállították s az oroszvári családi sírboltban helyezték örök nyugalomra: Neje, kivel 1807 deczember 13-án kelt egybe, gróf Széchenyi Istvánnak nővére, Zsófia volt. Gyermekei azonban nem maradtak. (Wurzbach Konst. Biogr. Lexicon LX. – Pallas Nagy Lexikona XVI. 759. – Magyar Tudományos Értekező 1862. II. 354.)
