Bronzkorszak.
Bronzkorszak.
A bronzkori leletek fölsorolásánál ismét a kőkornál is követett geográfiai elhelyezkedés sorrendjét követjük.
Szécsénykovácsi az első jobbparti lelőhely, a honnan Pintér Sándor gyüjteménye őriz egy keskeny élű köpűs vésőt.
Felsőesztergályról oly környezetben kerültek fölszínre bronztárgyak, a mely telepre enged következtetni.* A tárgyak, ú. m. kardpenge töredéke, lándzsacsúcs hegye, késpenge töredéke, a Földt. Társulattól a N. Múzeumba kerültek.
Hampel Bronzkor II. köt. 39. és Arch. Ért. u. f. IX. (1889) 375.
Sztregováról bronzkori urnatemetőről ad hírt Rómer.*
*Compte rendu (II., I. 186. 1.)
Madácsiról több tárgyat ismertetett Kubinyi Ferencz. Hengerded, karra való tekercseket, egyikök végein spirális korongocskákkal van díszítve, a másik kampósan visszahajló végű.* Egy egytagú pajzsos fibulát,* és egy trébelt itáliai eredetű bronzcsészét.* Ugy látszik, ezek egy leletetből valók.
*Arch. Közlem. képatlasz VI. 21. 24.
*Arch. Közlem. képatlasz VII. 25.
*Arch. Közlem. képatlasz VIII. 36. V. ö. még Hampel Bronzkor II. 79. A fibulát Hampel nem említi és Reinecke Arch. Ért. 1899. Undset Études sur 1’age de Bronze.
Ábelfalváról bronzkard töredékei kerültek a N. Múzeumba.*
*R. N. 34/1855.
Losonczról, helyesebben a Losoncz és Gács közötti erdőből még 1844-ben kerültek a N. Múzeumba bronztárgyak, Lentulus Kristóf gyarmati harangöntő ajándékaképen.* Egy tenyérnyi nagyságú lószerszámra való bronzékesség, kis karikákkal és tölcséralakú czafrangokkal. Gács határából fülesvésőt ismerünk.*
*Acta Dir. Mus. 1844. VII. 29. és Hampel Bronzkor II. k. 79.
*N. M. jkv. 1874. 1. IV/210. Hampel Bronzkor II. 43.
Tugáron, Szilassy Béla birtokán, építkezés alkalmával, minden melléklet nélkül, a puszta földben leltek 1880-ban egy bronzkardot, a melyről anyagának vegyi összetétele miatt sok szó esett.* Ha a tárgyról megjelent rajz pontos, úgy leírása és a tárgyhoz fűzött konkluziók tévesek. A leírás nádlevélalakú pengét és a penge gerincze mentén párhuzamosan elhelyezkedő díszítményeket említ. A rajzon a penge széleinek csorbultsága ellenére is lefelé erősen szélesedő, tehát liliomlevélalakú, ehhez képest helyezkedik el a díszítmény is, nem a gerinczczel, hanem az élekkel párhuzamosan, egyébként az alkalmazott díszítmény is rendszerint inkább a liliomlevél-idomú kardokon fordul elő s a markolat-nyujtványok alakítása is olyan, mint ezeken. A közlő nézetét azonban az sem igazolná, ha a markolatának esetlen, nehézkes volta miatt korábbinak is vélhető kard nem az újabb liliomlevélalakú, hanem a régibb nádlevélalakú penge-formához tartoznék, mert még ezt a formát sem helyezhetjük a tiszta réz használatáról a bronz használatára való átmenetel idejébe, így ez sem bizonyítana amellett, hogy az antimónos bronzkeverék megelőzte volna Magyarországon az ónbronz föllépését; ezt legföllebb a valóban korai bronzkori tipusok anyagának analizise mutathatná ki meggyőzően.
*Arch. Ért. u. f. XV. (1895) 444–5. V. ö. még Hampel Újabb tanulmányok a rézkorból 46. l.
Az Ipolytól balra eső lelőhelyek közűl Nógrádról egy bronzborotva öntőmintája ismeretes.* Egy kis aranyékszer, melyet 1888-ban Pintér Sándor ajándékozott a N. Múzeumnak, úgy látszik, nem Nógrádról, csak Nógrád megyéből való.*
Hampel Catalogue fig. 135; Bronzkor XVII. 26.
*R. N. 9. (1888) 1. Arch. Ért. u. f. VIII. (1888) 277.
Romhányból urnatemetőt említ Rómer.* Mohorán is került bronzrégiség felszínre, egy igen vékony tűcske.* Balassagyarmaton előkerült hét bronzleletről van tudomásunk, egyik három darabra tört kardon, egy-egy lándzsacsúcson, tokos vésőn, karpereczen kívül, pálczaidomra öntött bronzanyagot is tartalmazott. – A másodikból csak egy kiálló fokú csákányt ismerünk a N. Múzeum gyüjteményében.* Azt hiszem, nem tévedek, ha a bronzkorba sorozom Nagy Iván leírása után* azokat a csinos művű fekete korsócskákat és egyéb 329edényeket, a melyek annak idején Jeszenszky Danó és Imády Károly birtokában Balassagyarmaton és gróf Forgách Antal birtokában Kékkőn voltak. Ez utóbbiak, a határ éjszaknyugati részében fekvő téglagyár területén észlelt »meneteles hamu és égetett földrétegekből« kerültek elő. Ujabban Völgyi A. István a Kishegyen, Kosztolányi Gyula birtokán tárt föl urnasirokat. A kifejlett bronzkorból való edények némelykor kisebb bronztárgyakat, csüngőket, bronzborotvát stb. tartalmaztak. A tisztviselőtelepi építkezések alkalmával pedig csinos bronztű, bronzkés és egy csonka öntőminta kerültek felszinre. Szügyben is lehetett bronzkori telep, eredete talán még a kőkorban nyulik vissza. A bronzkori lelőhelyek közé sorozhatjuk Drahi-pusztát is, a honnan urnatemetőről ad hírt Pulszky Ferencz.*
*Compte rendu II., I. 186.
*R. N. 1874/204. 10.
Hampel Bronzkor II. 7.
*Arch. Ért. 2. f. IV. 252–3.
*Rézkor 41. 1.
A patvarczi őstelepen, a melyet már a kőkori telepek sorában említettünk, számos bronztárgy került fölszínre. Ezek részint sírokból, részint lakóüregekből valók; az általam felbontott sírok, alul kibővülő üregek voltak, a melyek összegyüjtött, de urnába nem helyezett hamvakat tartalmaztak; csupán egy ilyen sírüregben találtunk egy egyszerű spirális gyűrűt. Azok mellett az egyszerűbb lakóüregek mellett, a melyeket a kőkorból ismerünk, más fejlettebb lakás-tipust is észleltem Patvarczon, a mely a felszínen csupán két méter hosszú, egy méter széles folt alakjában mutatkozott, e helyen lehetett az üreg lejárata, a mely két méter mélyen a fölszín alatt egyik oldalán padmalyosan kibővült, a másik oldalon pedig alacsony átjáró kötötte össze egy nagyobb, kerek üreggel, a melynek kerületén padka futott körül. Az előkerült, részben a N. Múzeumban, részben Wimmer Béla gyüjteményében levő tárgyak között volt két zsákszájú tokos véső, különböző tipusú tűk, ezek közűl csupán egy ellapított és felcsavart fejű tűt említek, a mely a korhatározás szempontjából fontos s épen úgy kívül esik a sajátképeni bronzkor határain, mint a leletek közt némelykor fellépő hajlotthátú kis vaskések is; már a hallstatti korba való. A keramika a pilinyivel rokon, a vállakat sűrű rovátkolás díszíti, az edények testén kis bütykök ülnek, az anyag erős, jól égetett, felületén gondosan fényezett cserép, rendszerint vastagabb falúak, mint az alföldi őstelepek bütykös díszítésű edényei, s ehhez képest a formák is többnyire valamivel zömökebbek.*
*Nem állván módomban e helyen részletesebben kiterjeszkedni a patvarczi ásatás adataira, ismételten már idézett jelentésemre utalok.
Herencsényből Kubinyi mutat be egy díszes bronzkardot.*
*R. N. 6/1850. V. a. 20. Kubinyi Arch. közl. képatlasz IV. 10.
Valamivel részletesebben kell foglalkoznunk a marczali lelettel, a melyet itt képben is bemutatunk (I. T. 1–32. ábra). A. lelet ugyanis eddig még nem volt az irodalomban közzétéve s a N. Múzeumba Pass Gyula marczali jegyző ajándékaképen jutott lándzsát kivéve, magánbirtokban van.* A lelet révén hazai bronzemlékeink készlete egy érdekes formával (21. ábra) gazdagodik. 14 cm. hosszú bővebb fölső végén 9, szűkebb alsó végén 7 cm. átmérőjű bronzhenger ez; úgylátszik, alkarra való pánczél, végeit kötélre emlékeztető rovátkolású perem fejezi be s a hornyolatokat elválasztó élek között is simák és fogazottak váltakoznak, a szorosan összeillő hengerded spirálisokkal hozhatnánk kapcsolatba, a melyek a bronzkor elején lépnek föl hazánkban és a szomszédos Alsó-Ausztriában, ha nem tenné lehetetlenné az időbeli összeegyeztetést a három csonkán fönmaradt vezérkorongos tipusú (29., 30., 32. ábra) fibula, mely a bronzkor végét jelöli meg a marczali kincs földbe kerülésének időpontja gyanánt; ezek mind hétkorongos példányok töredékei; a lábnál egyiken még a szokásos nyolczas hurkolás is fönnmaradt. Talán egyikökhöz tartozik a 2. számú bronztű. A nagy korongalakú spirális azonban (14.) a mennyiben ez is fibula része, más, nagyobb példányhoz tartozhatott, a mely csak töredékesen került a földbe, mint amazok is s mint a karpánczél párja is. A leletben levő öt dísztű ugyanegy alaknak egymástól lényegesen el nem térő változata, mindeniknek fejét nagyobbacska lapos korong alkotja, alatta a tű nyakán két-két gyűrűs vastagodást látunk, egyes példányokon szerény vonaldíszszel ékítve. Karpereczekből, töredékeket kivéve, három változathoz tartozó példányokat tartalmazott a lelet. Egyik változatból, a melynek vékonyodó végei egymásra hajolnak, egy példányt külső felületén egyszerű rovátkolással (25. ábra); a másikat egy pár zárt karika (11. ábra) s a szorosan összeérő végei felé vékonyodó harmadik formából egy párt váltakozó irányú s egy darabot egyszerű vonaldíszszel. Az ékszerekkel szerszámok és fegyverek is voltak elrejtve, a Nógrádban és a Felvidéken általános s túlnyomó számban előforduló gombos tipusú sarlók, egy-egy példánynyal képviselt két változata (19., 20. ábra); tokos vésők és lándzsák. A tokos vésőkben nagy a változatosság, 330a fül nélküli keskeny élű példány (16.) és a karcsú, kétfülü ritkább alakjai bronzkorunknak, míg az egyszerűbb egyfülű példány (26.) s az erősen kiszélesedő élű fületlen (23.) meglehetős gyakoriak a bronzkor végéről származó kincsleleteinkben. Még egy töredékes példány is volt ebből az eszközből a leletben, ez is késői forma, a melynél az él felé kiszélesedő penge lecsapott vállat alkot. A lándzsákból öt darab a szokásos zömök, széles levélalak, a levél hosszában erősen kiemelkedő gerinczként folytatódó rövid köpüvel, a példányok kivitelre némileg eltérnek egymástól, egyiken a levél szárnyai lépcsős lefokozást mutatnak az élek felé, másokon hosszanti irányban húzódó kiemelkedő léczek díszítik a gerinczet, egy példányon a köpü körül fut bekarczolt folytonos és czikk-czakk vonalakból álló vonaldísz. Ez a tipus ép úgy otthonos a bronzkor végén, mint az a másik, hosszabb, merevebb levélalak, a melyet egy példány képvisel a leletben, ez a forma azonban ritkább amannál s nem gyakori a harmadik sem, a melyet hosszú köpüje s kétszer kiszélesedő szárnyai különböztetnek meg az előbbiektől, a levél hosszában a gerincz vékonyabb, mint amazokon, s a szárnyak az élek felé lépcsősen lefokozottak. A leletet egyes tárgyai révén a bronzkor végére helyezhetjük, ezt erősíti az is, hogy a hazai leletben eddig ismeretlen karpánczél-analógiáját is a korai hallstatt-korra valló környezetben leljük.*
*Wimmer Béla gyüjteményében és Dudelszky Istvánnál Cserháthalápon.
Badingen (Kr. Stendal). Berlin, Sonderausstellung der präh. Abtheilung (II. 6623–25.)
Őrhalomról urnatemetőről ad hírt Rómer, ugyancsak volt urnatemető Zsúnyban is, belőle mindössze egy bronztűt és zárt bronzkarikát ismerünk.* Még kevesebbet tudunk a farkasalmáspusztai urnatemetőről.* Szécsény határában levő urnatemetőről és tumulusról is vannak híreink, a forrás* nem jelöli meg közelebbről a határrészt, a hol előfordultak, épp úgy, a hogy nem ismerjük a Wimmer gyüjteményében levő bronzborotva és a N. Múzeumba bekerült bronzkori jellegű cserépkorsó lelőhelyét,* valamint azét a kardét sem, a melyet 1870 óta őriz a N. Muzeum régiségosztálya.* Egy másik kard a szécsényi Szentgyörgymezőn került elő s lett volna Pintér Sándor értesülése szerint az első bronzkard a N. Múzeum gyüjteményében.* A bronzkorra vonatkozólag is a Kerekdomb nyujtja a legtöbb tájékozást, ismerjük jellemző keramikáját, mely bütykös díszítésével Piliny és az alföldi őstelepek között foglal helyet,* mint a hogy már régebben is igen helyesen Pilinynyel, Szihalommal és Tószeggel hasonlították össze.* Bronztárgy aránylag kevés került elő, egy bronztű Pintér Sándor és Nyikos Lajos ásatása alkalmával,* Vancsó Gyula 1886. évi ásatása alkalmával előkerült bronztárgyakról nem nyujt felvilágosítást Pintér rövid híradása.* Br. Nyáry Albert, a ki szép és sok tekintetben érdekes bronzkori anyagot ásott ki, a Kerekdombon egyetlen bronztárgyat sem lelt.* Az alföldi tiszamenti őstelepek jellemző bütykös keramikájára és spirálissal összekapcsolt bütykös díszére emlékeztető darabokon kívül külön kell ezek közűl kiemelnünk egy madáralakú csörgőt. Br. Nyáry arra a meglepő jelenségre figyelmeztet, hogy a Kerekdombon nem egymásfeletti rétegekben kell a különböző korok emlékeit keresnünk, mert ezek nem vegyülnek egymással, a későbbi temetkezők ugyanis tiszteletben tartották elődjeiknek temetőit és más helyekre temetkeztek. Pontos határai vannak a kő-, bronz-, és vaskor lelőhelyeinek, a körülfutó terraszon kell keresnünk a bronzkori nép sírjait, innen részint urnákból, részint csontvázak mellől származó bronz és arany ékszereket, réz és bronz szerszámokat említ Pintér Sándor gyüjteményében, melyeket a szerencsés kezű gyüjtő maga ásott ki azokból. Talán a Pintér művében a XI. táblán bemutatott talpas véső, egyszerű és zsákszájú tokos véső, s a XII. táblán látható gombostű származnak e sírokból, a melyekről nem nyujtanak felvilágosítást a 72. és 73. lapon olvasható magyarázó jegyzetek.
*Pintér híradása az Arch. Ért.-ben u. f. VI. (1886) 45. és Hampel Bronzkor II. 175.
*Cpte rendu id. hely.
*U. o. id. hely és II. 157. V. ö. még Pulszky Rézkor 41.
*R. N. 72/1901.
*R. N. 81/1870. Hampel Bronzkor II. 139.
*A N. Múzeum gyüjteményének legrégibb lajstroma, a Cimeliotheca, Szécsényből származó kardot nem említ s egyáltalában nem leltem a naplók átvizsgálása közben a kérdéses kard nyomára. V. ö. Arch. Ért. u. f. VI. (1886) 44.
*Nehány jellemző példánya e tipusnak bekerült a N. Múzeumba is. R. N. 72/1901. 2–5. V. ö. még Pintér Szécsény és vidéke II–V. tábláin bemutatott keramikai anyagot.
*A. É. 2. f. XI. 269. l.
*Arch. Ért. id. hely.
*U. o. u. f. VI. (1886) 46.
*U. o. u. f. XXVII. (1907) 227–229.
A határ más helyéről, az Aranyosról is említ Pintér »kezdetleges bronzeszközöket.« * S a Piliny felé vezető útról hullaégetéses temetőből szintén szerzett néhány cserepet az utóbbi években. A szécsényi lelőhelyekhez csatlakozik éjszakról Pöstyén és Halászi, az előbbi már Rómer előtt sem ismeretlen urnatemetőjével, emez szintén urnatemetkezésből eredőnek látszó keramikai lelette1.* Urnatemető volt Endrefalván is, Chorinszky Igó gróf birtokán. Urnák gyakran kerülnek itt szántás alkalmával felszínre, de hamun és égett csontokon kívül egyebet csak ritkán tartalmaznak, egy esetben laposra kalapált és felsodrott fejű tű volt az urnában. E tárgyat a lelet ismertetője, Récsey Viktor, egy régebben előkerült* kúpalakú gombos másik tűvel együtt a N. Múzeumnak adta, a melynek gyüjteményében régebben előkerült urnaleletből származó tárgyak is vannak, ez 1876-ban került felszínre. Hamvakkal telt edényben a lelet egy korongos fejű és egy vastagnyakú 331tűből állott, ezeken kívül még néhány meg nem határozható apró töredék is kisérte a hamvakat. A temetkezési módról néhai Csetneki J. Elek készített rajzot; e szerint az urnákat nagy kövek közé helyezték s föléjük 2–3 rétegből álló kőrakást emeltek.*
*Id. mű 19.
*Compte rendu II, I. 186. R. N. 6/1850. V. D. 25.
*A, É, u. f. XI. (1891) 86. l. és 354. l. R. N. 97,1891, 7., 8.
*R. N. 122/1878. 1–3. A napló ugyan Endréfalvát, Hampel pedig (Bronzkor II. k. 26) Endrésfalut említ Nógrád megyéből, mégsem gondolhatunk másra, mint Endrefalvára. Hampel adata némileg eltér a naplóbejegyzéstől; csak egy tűt, de viszont egy lándzsát is emlit. Budapest Régiségei, VIII. 115. 1.
Kétségtelenül Dolány volt egyik legfontosabb telep a vármegye bronzkorszakában. A Majorhegy lapos gerinczén már a kőkorban élénk élet folyt, de a telep fénykora mégis a bronzkorba esik. Pintérnek az a nézete, hogy ez a hatalmas fensík, a melyet ő mintegy 80 holdnyi kiterjedésűnek mond, temetkező hely volt s az egész környék ott hamvasztotta, ott temette el a halottait. Anélkül, hogy Pintér észleletének helyességét a temetkezésekre vonatkozólag kétségbevonnánk, csak oly módosítással csatlakozhatunk nézetéhez, ha föltesszük, hogy mint Patvarczon, itt is lakásai mellett temetkezett a bronzkori nép. Maga a leletanyag ugyanis a bronzművesség számos emlékét, számos oly keramikai és egyéb elpusztult használati tárgyat, hamut, konyhahulladékot tartalmaz, a minő sírokban nem, csakis lakótelepeken szokott előfordulni s a mit Pintér felsorolásából sírleletnek vélhetünk, az mindössze az általa észlelt összesen öt fészek tartalma.* S nem látszik temetkezési halomnak a Majorhegyen emelkedő két halom sem, a melyek közűl a nagyobb mintegy 50, a kisebb körülbelül 20 m. átmérőjű s Pintér * szerint mindkettő hamuval kevert kulturrétegből áll. A Majorhegyen kívül Dolány határának más helyéről is ismerünk bronzkori leleteket, így a dolányi lapos mocsaraiból is említ Pintér bronztárgyakat,* fontosabb azonban az a lelet, a mely a Majorhegy szomszédságában fekvő nyugoti domboldalról került elő, míg a Majorhegyen Pintér kizárólag urnatemetkezést és halotthamvasztást észlelt, a dombon elföldelt holtak maradványaira bukkant. Egy ily sír anyagát, kinyujtóztatott váz nyakáról való végein felsodrott síma nyakpereczet és kagylóékszert be is mutat.*
Pintér Szécsény és közvetlen vidéke 30–32. és Arch. Ért. u. f. XV. 383–384. (a Nógrádm. Múzeumegylet 1895. évi ülésén tartott előadás). U. o. u. f. XI. 253. (Itt emlékezik meg az ötödik fészek tartalmáról, egy tokos véső kivételével, kisebb ékszerekből áll ez a lelet.
*Com pte rendu II., I. 157. és Pintér id. mű 31. – V. ö. még A. É. u. f. VI. (1886) 44.
*A. É. u. f. VI. (1886) 46.
*Pintér id. mű 32. l. és XIII. tábla. Azonban a dolányi őskori leletek tüzetesebb és bővebb ismertetése helyett a jegyzetben utalok azokra a helyekre, a hol az irodalomban azoknak felsorolása található. Statistique des trouvailles de 1’age du bronze (Compte rendu II., II. 6–7). Egy domb lejtőjéről a község közeléből említ Pintér S. és Nyikos Lajos gyüjteményében őskori leleteket, öntőműhelyes telep maradványait (1–25. tétel alatt összesen 104 tárgyat). A melyek közűl, mert a telep kulturájára fényt vetnek, megemlítek itt 9 darab borotvát, félgömbidomú bronzedényt, egy állatidomú tárgyat, nyolcz nyílcsúcsot, végül a korai bronzkorra jellemző kétszeresen hajlított, sodronyból készült gyűrűket. A borotvákkal és nyílcsúcsokkal találkozunk még Hampel Antiquités préhistorique czímű atlaszának képes tábláin és a Bronzkor emlékei stb. czímű művében is (IV. 1., XVII. 3., 5. borotvák, XXVIII. 1–5. nyílcsúcsok). Részletes felsorolást ad még a Bronzkor II. kötetének 24. lapján a dolányi leletekről. Az idézett mű LXIX. 4. a–c) ábráin bemutatott, madáralak mellső részét ábrázoló tárgy – nyilván övkampó vagy övcsüngő dísz – aligha tartozik a szorosabb értelemben vett bronzkor emlékei közé. Ellenben igen jellemzők s az alföldi őstelepek bütykös díszítésű keramikájával való rokonságuk miatt érdekesek a LXXIV 2., 3., 8. ábrákon bemutatott edények. A M. N. Múzeum 1862 óta őríz dolányi régiségeket, ekkor került innen az első tárgy (R. N. 14.) Kubinyi Ferencz ajándékából a gyüjteménybe; egy rovátkolt díszítésű aranykarika. Nyolcz darabból álló kisebb bronz lelet követte ezt 1879-ben (R. N. 97.), ugyanez évben lakótelepről származónak látszó bütykös keramikai töredékekkel (R. N. 99.) is gyarapodott innen a gyüjtemény. 1880-ban egy közös karikára fűzött súlyos karikákból álló tárgy, ú. n. őskori porte monnaie került a N. Múzeumba, mint Pintér Sándor ajándéka (R. N. 61.), 1882-ben Fáy Elek ajándékoz egy dolányi lándzsacsúcsot (R. N. 112.). Ugyanez évben ásat Pulszky Károly a Dolánytól Pusztagéczig húzódó hegy nyugati oldalán, nehány szerény bronztárgyon kívül jellemző bütykös keramikai töredékek jutottak ez alkalommal a gyüjteménybe (R. N. 113.) 1894-ben Szontagh Antal ajándékoz egy Dolányban lelt bronzvésőt (116/1894. és A. É. u. f. XV. 276.) Utóbb tizenegy aranykarikát, illetőleg karikatöredéket szerez e helyről a N. Múzeum (R. N. 132/1895. 1–11.) 1901-ben ismét Pintér Sándor gazdagítja a N. Múzeum gyüjteményét egy becses letettel, a melyben gyűrűnél nagyobb, karperecznél kisebb sodronytekercsek voltak, velük többszörösen hajlított és visszahajlított sodronygyűrűk, a korai bronzkor e jellemző ékszereit három pápaszem-fibula s néhány kevésbé jellegzetes tárgy s számos töredék kísérte (R. N. 122.) A. É. u. f. XXII. (1902) 85. Folyó évben feltünően sok dolányi eredetűnek mondott tárgy kerengett a régiségkereskedők kezén, jellemző alak volt közöttük egy tőrpenge, a melynek markolat felőli vége nem alkotott vállat, de a lándzsacsúcsok alakjára emlékeztető levélalakú volt. Egy másik parányi tőr, a melyet a M. N. Múzeum régiségosztálya megvásárolt, pengéjének a sajógömöri kardokra (Hampel Bronzkor II. 130–131.) emlékeztető lépcsős lefokozása miatt érdekes. Nem lenne teljes felsorolásunk, ha Pintér gyüjteményének tárgyairól s az ő nagylelkűségéből a balassagyarmati múzeumba került tárgyakról meg nem emlékeznénk, sok tekintetben felvilágosítólag járulnak ezek mind a bronz, mind a keramikai leletekhez. Az előbbiek közűl, a lausitzi formakörben gyakori, nálunk ritka, állatalakot utánzó agyagedények válnak ki, hátukon tölcsérszerű nyakkal, valamint több figurális tárgy. Amazok közűl pedig a Pintér által (Arch. Ért. u. f. XI. (1891) 253–256) leírt s Hampel által is közölt (Bronzkor CLX.) kincs válik ki, bronzgyöngyeivel, nyaklánczával, többszörösen hajlított és visszahajlított gyűrűivel, s szélein szorosan összeillő hengerded tekercsével s kapocs nőtagjának látszó apró pápaszem forma spirálisaival. Ez a kincs az, melyet Pintér a Majorhegyen észlelt ötödik fészekből kapott s a mely igen gazdag sír felszerelését tartotta fenn számunkra. Pintér birtokában van még az a négy nagyobb és három kisebb aranykarikából álló s egészben 67 gramm súlyú lelet, a melynek előfordulásáról 1897-ben adott hírt. A. É. (1897) u. f. XVII. 287. A lelet bronzkarikákkal együtt egy edényben volt elrejtve.
Több sírleletet e helyen ő nem említ, de valószínűleg ez a, hegy az, a melyet Kastélyhegynek is neveznek. A Kastélyhegyről ugyanis másik kinyujtóztatott helyzetű váz ékszereit is láttam Pintér gyüjteményében, ez a még eddig közzététetlen becses lelet korai és késői formák sajátságos vegyülését mutatja, ismétlődik benne az első sír egyszerű nyakperecze, s a többszörösen hajlított és vissza hajlított sodronygyűrűk s e mellett a korai formák mellett rovátkolt kis karikák, aszódi tipusú fibula s egymásra hajló végű karperecz képviselik azt az újabb kort, a melyben a bronzkor népe ismét elhagyja a halotthamvasztás szokását. Dolány népe a majorhegyi és egyéb dolányi leletek tanúsága szerint jólétben, élő gazdag nép lehetett, a bronztárgyak között oly sok és változatos az ékszerféle, a pipereczikk s az ékszerek egy része mint láttuk, aranyból készült, a telep alapos ismerője Pintér Sándor egy kilóra teszi az innen kikerült de sajnos nagy részben elkallódott összes aranytárgyak súlyát.
Rómer a szomszédos Szalmatercsről és Kishartyánból tumulust, Sóshartyánól pedig urnatemetőt említ. (Compte rendu II. I. 157, 186.)
Piliny valamikor a Kubinyiak birtoka volt s emiatt tett először hírnévre szert, már Kubinyi Ferencz előtt sem volt ismeretlen őskori leletekben való gazdagsága. Érdy ásatásai, majd báró Nyáry Jenő évtizedeken át folytatott buzgó gyüjtése szerezték meg Pilinynek azt a hírnevet, a melynek a szakirodalomban örvend. Téves volna Pilinyről mint egy lelőhelyről beszélni; őskori telepek és temetők összefüggő csoportja az, a melyből az őskortól a népvándorlási koráig annyi emlék került eddig fölszínre; hogy egymagában terjedelmes monografia anyagául szolgálhatna. A N. Múzeum már 1850 óta őriz bronzkori régiségeket erről a lelőhelyről s a régiség naplóban igen gyakran találkozunk Piliny nevével*, br. Nyáry Jenő gyüjteményének bekebelezése egyszerre 2501 darabbal gyarapította az őskori gyüjtemény pilinyi sorozatait. A Nemzeti Múzeumba került anyag bámulatos gazdagsága daczára sem meríti ki a pilinyi telepek emlékkészletét; számos magángyüjtemény rejt még ismeretlen, vagy részben már közzétett anyagot e lelőhelyekről s ezért, legalább a jegyzetben, felsorolom azokat az emlékeket, a melyeknek nyoma van a szakirodalomban, bár figyelmünket e helyen csak a N. Múzeum gyüjteményére fordíthattuk.
*A naplóbejegyzésekből, mint a bronzkorra valló anyagot, felsorolom a következőket: 6/1850. I. 18. és V., II. 28.; – 97/1867. I. 1–19. és II. 1–10. Érdy ásatásának eredménye; – 82/1867., 95/1870.; – 117/1895. 2–23., 24–166., 167–245.; – 44/1898. 1–2 501.; 1910. Hampel Statistique 26–30., mintegy 300 különböző agyagedényt, 9 faltapasztöredéket, 45 kisplasztikai agyagtárgyat, bronzvésőket, sarlókat, tőröket, lándzsákat, nyílhegyeket, számos ékszert, a mely ek a korai és késői bronzkor között oszlanak meg, 11 bronzborotvát és hat öntőmintát stb. sorol fel. Antiquités préh. képes tábláin: XIII. 30 darab korongalakú agyagsíp, XIV. 20., 23. öntőminták, XVIII. 1–35. kis votiv bronzok, 37. borotva, 43. gombos sarló, XVIII. 3., 4., 11. agyagedények az alföldi tipushoz hasonlók, 9. szintén, 5. a lovasberényi urnatipushoz hasonló kisebb edény, 2., 6. szokatlanabb tipusok, 1., 8., 10. ugyancsak a terramara tipusra emlékeztető, de már távolabbi analogiák, 12. nyúlt köcsögféle. XIX. 7., 8., 18. bütykös tipus, 5., 6., 9. felső szélükön kiálló tüskékkel, v. ö. lapujtői leletekkel, 10. négylábon álló tál, 10. nagy födő, 1. hallstatti tip. merítő csésze, kúpalakú magasfülű merítő csésze. Bronzkor II. 113–117. I. részben nem bronzkori tárgyak. II. Érdy ásatásának eredménye. III. Br. Nyáry Jenő ásatásainak eredménye. IV. külföldre került kincslelet, a mely azonban nem Pilinyből, hanem Gesztetéről (Gömör m.) származott. V. ö. Gömör, vm. monografiája.– Ábrákon u. o. III. T. 2. (Cat. de 1’exp. préh. f. 141.) IV. 2., XVII. 1. LXX. 11–27., LXXI. 1–15., LXXXVIII. 2. a. b. (mindezek lerajzolva a Cat. etc. czímű műben is.)
E leletek után ítélve, Piliny agyagművessége mutat némi rokonságot az alföldi ú. n. terramara telepek agyagművességéhez, már Jeleniknek is feltűnt ez a rokonság,* A pilinyiek azonban mégis átlag zömökebbek és tömörebbek, mint akár az említett telepeken, akár a vele rokon tornaljai (Gömör m.) urna-temetőben leltek. Az edénytest függélyes rovátkolása, a mely a sziléziai urnatemetőkben 332gyakori, valószinüleg ezeknek hatása alatt itt is általánosabb, a bütykök azonban nem olyan nagyok s az ezeket keretelő vályúk nem olyan mélyek. Általában inkább egy rokonelemekből fejlődött önálló csoport ez, a melynek tagjai Dolány, Szécsény, Patvarcz, Lapujtő s Terenye; jellemzők reá még a magos fülű merítőcsészék, az emberi lábakon álló tálak s különleges termékei, a kisplasztikai alakok, a melyek ilyen számban eddig sehol sem fordultak elő, az állatalak mellett föltaláljuk, közöttük emberi alakok töredékeit, használati tárgyak (kőbalta) utánzatait, holdidol-féléket stb., érdekes a szokatlan alaku lángborító és az a sajátságos agyagedény, a melyet bronzolvasztásra szolgáló tégelyfélének tartanak. Az agyagművek érdekessége mellett Piliny mégis bronzokban való gazdagságával tűnik ki. Korai formák, mint a csákány módjára nyélre erősíthető tőrpenge, a többszörösen hajlított és visszahajlított sodronygyűrűktől kezdve a bronzkor fejlődésének minden szaka képviselve van a késői bronzkorig, a hallsatti tipusú formák föllépésének koráig, melyek között, a mákfejű tűt, a felsodrott fejű tű késői alakját, csüngő ékszereket, bogrács-gúzsokat, hárfaalakú fibulát, a czölöpépítményekről elnevezett hajlotthátú kést említjük csak külön, mindezek közűl az újabb tipusok czinndús anyaguk szürkés színével válnak ki. Piliny nagy jelentőségét valószínüleg annak köszöni, hogy a bronzgyártásnak lehetett egyik jelentős központja, erről tanúskodik a számos öntő-minta, a melyeknek sorozatát csak Velemszentvid gazdagságával mérhetjük össze. A lelőhelyeket, a hol e tárgyak felszínre jöttek, felsorolja br. Nyáry Albert.* Ezek közül a Borsós urnatemetőit, a Várhegyet, a Kövicsest, a Várhegyhez tartozó urnatemetőt, a hegy lábánál levő halmocskán és a hegy lejtőjén, a Leshegy konyhahulladékait, végül a Finkőt említem e helyen csak.
*Arch. Ért. r. f. X. 281.
*Arch. Ért. u. f. XXII. (1902).
Az első tudományos ásatást Pilinyben Érdy János végezte a Borsóson, ő részletesen is leírta itteni ásatásának eredményét *. Először a mintegy 2 m. széles, 3 m. hosszú kőrakásokból tárt fel néhányat, ezek tumulusoknak látszanak, egyik alatt három edényt, egy másik alatt hullaégetés maradványait, réz (bronz?) lemeztöredékeket s összeolvadt üvegdarabokat lelt. Az edények egyike kétfülű amforaszerű bütykös díszítésű edény, a másik egyszerű, de elég jellemző körvonalú forma *, a minő a sziléziai urnatemetők mellékletei között nem ritka.
*Arch. Közlem. VIII., II. 73. V. ö. még Cpte rendu II., I. 182.
*Id. h. 5. ábra.
A Borsóson a kőrakásokon kívül más sírok is voltak. Érdy maga 32 sírt kutatott itt fel s mindössze 237-re teszi a sírok számát; a melyek közűl egyetlen egyben sem találtak elföldelt egész vázat, mindenütt csak halotthamvasztás nyomait. Háromféle temetkezést különböztet meg: Magukban álló, kővel leborított urnákat; tállal leborított urnákat, kisebb edényekkel környezve; urnákat, hamvakkal és az urna mellett, némelykor az urnában, az elégetetlen koponyával, ez utóbbi sírokat a skytháknak tulajdonítja. Sajnos, nem állapíthatjuk meg kétséget kizárólag, hogy miben tért el az egyes csoportok tartalma egymástól. Annyi kétségtelen, hogy skytháknak tulajdonítható, átmeneti korú leletek tényleg voltak a pilinyi urnatemetőből eredő tárgyak között, így az Érdy által is említett arany és elektron burkolatú kígyócskák, háromélű nyílcsúcsok, tükörnyél és a vas »kardikó«. A többi urnasírok más részét is a bronzkor végére datálja az apró votiv tárgyak egy részének jellege, bár ezek között a tárgyak között is van korábbi és késői tipus egyaránt s az Érdy által bemutatott keramikai anyag (V. ö. 10., 12., 13. ábrák) inkább korainak látszik *, de alapjában helyesnek fogadhatjuk el Undset * datálását, a ki e temetőt a benne észlelt itáliai hatások alapján a vaskor elejére teszi. Érdy észleleteihez br. Nyáry Jenő ásatásainak eredménye járu1. * A Nyáry által feltárt sírok azon az ötven holdnyi fensíkon vannak, a melyen a Pilinyben akkor használt köztemető feküdt. Nyáry is háromféle temetkezést különböztet meg, kővel kirakott négyszögű üregeket, ezek valószinüleg azonosak azokkal, a melyeket második közleményében kriptáknak nevez; mély kerek üregeket; végül egyszerű sírfészkeket. A leletek közűl, a melyeket Nyáry felsorol, csak a mákfejű tűk jellegzetesek, ezek az átmenti korra utalnak s megerősítik br. Nyáry korhatározását; sírfészekből valók. A leletek nem nyújtanak módot arra, hogy eldöntsük, vajon mint Nyáry gondolta, szegények és gazdagok sírjaival, vagy más szokás szerint temetkező nép és kor sírjaival van-e dolgunk. A temető területén levő kővel kirakott térségben a krematóriumot gyanítja a kutató. Érdekesek még a leletek között az agyagbélyegzők és az állatalakok, az előbbiek az átmeneti kor sírjaiból valók s talán tetoválásnál voltak használatban, az utóbbiak a temetőhöz csatlakozó »tűzpados« lakótelepről 333valók. Állatalakok br. Nyáry Albert dr. pilinyvárhegyi ásatása alkalmával is tömegesen kerültek felszínre. A várhegyi ásatás több bronztárgyat is hozott felszínre.
*V. ö. Érdy közleményén kívül még Hampel Bronzkor LXX. 1–11. és Cat. p. 116–527.
*Az orsz. régészeti és embertani társulatnak 1883. november 27-én tartott előadása.
*Arch. Ért. r. f. I. (1869) 226–7. és u. o. 2. f. III. (1873) 125–8.
A bronzkori emlékek sorát azzal az arany lemezzel zárhatjuk be, a mely a N. Múzeumban van s a mely valószinüleg azonos azzal a mely régebbi forrásainkban mint etruszk eredetű szerepel, de jellege szerint inkább a bronzkorba való. Arany és borostyán gyöngyökkel együtt lelték.
