Jazigok.
Jazigok.
A jazig nép Kr. e. 360 táján még a Don folyón innen lakott és szinte észrevétlenül jutott a Kárpátok éjszakkeleti lejtőihez. Julius Caesar idejében (Kr. e. 58–51) a jazigok már hazánk éjszakkeleti részeiben tartózkodtak s innen nyomultak nyugatra a Duna és a Tisza felé. E tősgyökeres nomád nép azonban nem tudott egy helyben maradni, az Alföldről kisebb rajokban tovább vonult és a Zagyva, a Bér patak völgyeiben ütött tanyát, mert ez a vidék a barmoknak alkalmas legelőül kínálkozott.
A jazigok és a rómaiak között már az első században gyakori volt az érintkezés. Traján császárral (98–117. Kr. u.) clientelia viszonyban voltak, de azért függetlenek maradtak és függetlenségüket a IV. század végéig megőrizték.
A gyakori érintkezés felköltötte a rómaiak figyelmét e népre. Már az idősebb Plinius († 79. Kr. u.) ismerte őket, Ptolemaeus Claudius, alexandriai író (150.), pedig már részletesebb adatokat tud róluk. Szerinte a sarmata-hegyek, vagyis az éjszaknyugati Kárpátok választották el a jazigokat a quádoktól. Ptolemaeus több városukat nevezi meg, közöttük Phileciát, mely némelyek szerint a mai Fülek helyén állott. Annyi kétségtelen, hogy a vármegye keleti szélei, a Zagyva völgye, fel egészen Fülekig, a jazigok birtokában voltak, sőt báró Nyáry Jenő piliny-i ásatásai alkalmával (1869-ben) jazigok sírjai kerültek felszínre. (Századok, 1869 427. – Severini Joannes: Commentatio Historica de Veteribus incolis Hungariae Cisdanubianae 26. 1.)
