Bethlen és szövetségesei.
Bethlen és szövetségesei.
1626-ban Bethlen Gábor Gusztáv Adolf svéd király és IV. Keresztély dán király szövetségeseként támadt Ferdinánd ellen, azt hozván fel okul, hogy Ferdinánd megszegte az 1625. évi békét. A dán királytól küldött Mansfeld és János Ernő szász weimari herczeg Sziléziában várta Bethlent, a ki viszont Magyarországba akarta őket hívni, és e végből Horváth Istvánt Trencsénbe küldte, hogy szövetségeseinek a határon való átkelését elősegítse. Mansfeld átkelvén a 424Vág folyón, szeptember 10-én már a Bars vármegyében fekvő Szent-Keresztnél táborozott. Bethlen ekkor még Nagyváradon volt, de nem sietett, mert azt akarta, hogy Wallensteint, a ki Mansfeldet követte az ország belsejébe csalja.
E közben az új budai basa, Murtéza is megindította a seregét. Hadait Nógrád alá vezette, a hol azonban a nádor öcscse, Esterházy Pál, vitézül visszaverte a támadást. Ez alkalommal egy török csapat Gyarmatot is ostromolni kezdte, de a végbeliek itt is vitézül ellentállottak és a törököknek vereséggel kellett távozniok. A Gyarmatnál július 17-én vívott véres ütközetben Kis-Serényi Serényi Imre jeles ifjú magyar vitéz is elesett. Nógrád ostromának a hírére Wallenstein is felkerekedett Vágújhelyről és szeptember 26-án Érsekújvárnál foglalt állást, hol Esterházy Miklós nádor csekély seregével hozzá csatlakozott.
Ezalatt Bethlen Nagyváradról Fülek felé vette az útját, a honnan szeptember 25-én futárokat küldött Mansfeldhez és János Ernő szász herczeghez és őket csatlakozásra szólította fel. Bethlen Gábor Fülekről Balassa-Gyarmat felé vette az útját, szeptember 28-án már Nagy-Csalomiánál táborozott, de Mansfeld és a szász weimari herczeg még mindig nem volt a közelében. Wallenstein, Esterházy nádőr sürgetésére hátrahagyván a nagy ágyúit és a podgyászát, lóra ültette a gyalogságát és szeptember 27-én már Léváig nyomult előre. Minden jel arra mutatott, hogy a három európai hírű hadvezér, Wallenstein, Mansfeld és Bethlen, Nógrád vármegye területén fog megmérkőzni. Mansfeld ekkor Németpróna táján volt, de Wallenstein hadai miatt, a melyek elzárták előle az útat, vonakodott Nógrád területére nyomulni. Bethlen ekkor a Nógrád várát ostromló Murtézához fordult, a kit csatlakozásra szólított fel, főleg azért, hogy elvonja a vár ostromától és ezzel megmentse Nógrád várát a török kézbe jutástól. Murtéza csakugyan Bethlenhez csatlakozott, a ki ekkor már Drégelypalánkig nyomult előre.
Szeptember 30-án Wallenstein hadai is megkezdték az előnyomulást, hogy Bethlennel megütközzenek. Mire azonban a császári tábor Drégelypalánktól már csak egy mértföldnyi távolságra jutott, a nap már lenyugvóban volt. Wallenstein kerülni akarta az éjjeli ütközetet, mert észrevette, hogy azt a keskeny árkot, a mely Bethlen serege előtt volt, az ellenfél jól kihasználhatja. Bethlen hada 30.000-nél többre rúgott, így számra nagyobb volt a császáriakénál, de Bethlen féltette a seregét a császári gyalogságtól és különben is a terepet alkalmatlannak találta a lovasság harczára. Murtéza azonban mindenáron ütközni akart, de végre is belátta, hogy a török és az erdélyi hadat nem volna tanácsos Wallenstein válogatottabb katonáinak a puskatüze elé juttatni. Bethlen ekkor a szeptember 30-a és október 1-e közötti éjszakára fegyverszünetet kért Wallensteintől, a melyet Wallenstein annál szívesebben megadott, mert mind a császári had, mind az Esterházy nádor vezérlete alatt álló felkelő csapatok kimerültek és éjjeli nyugalomra volt szükségük. Az éj oltalma alatt azután Bethlen Gábor egészen Szécsényig vonult vissza. Wallenstein azonban nem merte Bethlent üldözni, hiába tiltakozott Zrinyi György bán, a hadi tanács elhatározta a visszavonulást és Wallenstein hadai egészen Érsekújvárig vonultak vissza. Ekkor végre Mansfeld is rászánta magát, hogy Bethlen Gáborral egyesüljön, a minek megakadályozására Wallenstein kísérletet sem tett. Mansfeld Németprónáról elindulván, Szécsényben egyesült Bethlen hadaival. De a fáradt és beteg hadvezér, a kinek 10.000 főnyi serege a hosszas hadjárat alatt nagyon leolvadt, nem sok segítséget nyújtott Bethlennek. Bethlen mindennek ellenére támadólag lépett fel; seregét összeszedvén, egészen Barsig nyomult előre s folytonos csatározásokkal nyugtalanította Wallenstein hadait. (Millenn. Tört. 388–392.) Ekkorra azonban mind Wallenstein, mind a barsi táborban egybegyűlt rendek megúnták a harczot. Különben Bethlen is hajlott a békére, mert még a szécsényi táborból megírta a nádornak, hogy: »nem víni, nem országfoglalni, hanem békességünknek megerősítésére jöttünk«. Wallenstein kudarcza és a német birodalmi zavarok a bécsi udvart is a békére kényszerítették. November 2-án Pozsonyban megkezdődtek a béketárgyalások, a melyek hamarosan eredményre vezettek. Hátra volt azonban a törökökkel való megegyezés. Az erre vonatkozó tárgyalások az 1627. év nyarán eredménytelenül folytak. Esterházy Vácz visszaadását követelte, a mit azonban Murtéza budai basa vonakodott teljesíteni. Esterházy, hogy a törököt engedékenységre bírja, közfelkelést hirdetett és Füleknél négyezer felkelőt vont össze. Ez a fellépés hatott. Murtéza engedett és 1627 szeptember 13-án Szőnyben megtörtént a békekötés Ferdinánd és a törökök között, de Vácz visszaadásának az ügyét későbbre halasztották.
