Mária Terézia.
Mária Terézia.
III. Károly király halálával a trón Mária Teréziára szállott. A királynő 1740 október hó 22-én kelt leiratában értesíti a vármegyét a trónfoglalásról, a melyet a vármegye közönsége november 1-én, Szügyön tartott közgyűlésében hirdettetett ki. Alig néhány hónap alatt azonban vészfelhők tornyosultak az ifjú királynő trónja fölé. Míg a bajor választó, III. Károly király halála után rögtön, fölemelte tiltakozó szavát a pragmatica sanctio ellen, az alatt II. Frigyes, Poroszország új királya, hadilábra állította a seregét, a melylyel a tél folyamán bevonult Sziléziába. Javában folyt a küzdelem a poroszokkal Szilézia birtokáért, a mikor a május 14-ére egybehívott országgyűlés egybegyűlt. Az országgyűlésen csakhamar megindult az alkotmányos küzdelem. A vármegye követei, Szent-Ivány György, alispán és Prónay Pál, jegyző, a nyert utasításukhoz képest szintén felszólaltak, kemény szavakban adták elő a sérelmeket és kifakadtak a német tanácsosok, valamint az idegen egyházi és világi főméltóságok ellen. Az emlékezetes szeptember 11-iki jelenet után azonban a helyzet lényegesen megváltozott. Az országgyűlésen már nem kerültek többé szóba a sérelmek, a rendek a további tanácskozások során megmutatták, hogy nemcsak szóval, hanem tettel is részt kívánnak venni Mária Terézia trónjának a megmentésében.
Az országgyűlés szétoszlása után mindenfelé megkezdődtek a hadi készülődések. Nógrád is megfelelt a kötelezettségének, de valami nagy lelkesedést nem tapasztalunk. Az egykori kuruczok ivadékainak a lelkéhez nem igen fért az, a mi Pozsonyban történt. Az országgyűlésen megszavazott 30.000 gyalogosból és 15.000 lovasból a vármegyének 114˝ portája alapján, 115 embert kellett volna kiállítania, de ezt a számot nem tudta előteremteni. Az 1742 február 9-én, Nagy-Orosziban tartott közgyűlésen, a melyen – hosszú idő óta először – maga a főispán, gróf Forgách Ferencz elnökölt, csak 20 nemes jelentkezett a személyes 484felkelésre, a vármegyében birtokos főrangúak és nemesek pedig helyettest állítottak ki maguk helyett. Ezek 92-en voltak, legnagyobb részük birtoktalan nemes (armalista), azonban nem nemes is akadt közöttük. Így azután a személyesen felkelt nemesekkel együtt a vármegyei felkelő nemes sereg 112 emberből állott, ehhez járult a 81 emberből álló portalis lovasság, vagyis a vármegye összesen 194 embert állított ki. A személyesen felkelt birtokos nemesek a következők: Battik György, ifj. Bátsmegyey Sámuel, Básthy Imre, Bene Pál, Bobor Gábor, Bodonyi András, Fülep Sándor, Gyura János, Jánosy György, Kalmár Mátyás, Radványi Pál, Rátz Mátyás, Sándor István, Sartoris Ferencz, Sövényházy Sándor, Szücs Ferencz, Tomka Mátyás, Tornyos Gábor, Vajda László, Vassas György.
Az 1744. évi október 20-án, Lónyabányán tartott közgyűlésben a vármegye ismét fegyverbe szólította a nemességet.
Okulván a tapasztaltakon, a felkelősereg mielőbbi kiállítása érdekében a nemesi felkelésre vonatkozólag részletes szabályzatot dolgoztak ki és átadták Nándori Bene Pál főkapitánynak, a kit megbíztak a felkelt nemesség szervezésével. Nándori Bene Pál erélyes közreműködésével a vármegye 76 főből álló, teljesen felszerelt, minden tekintetben harczrakész csapatot állított ki. A csapat tisztikara a. következőleg alakult: főkapitány: Nándori Bene Pál. Helyettes kapitányok: ifj. Battik György, Radványi Pál. Zászlósok: Básthy József, Pelargus Sándor. Hadbíró: Nándori Bene József . Szállásmester: Ambrus Gábor. A tisztikarhoz tartozott még két trombitás és egy seborvos. Ez a csapat, a melyet Sziléziába rendeltek, derekasan megállotta a helyét, és az 1745. év őszén tért vissza. A visszatérteket a vármegye az október 14-én, Losonczon tartott ülésekor szemlélte meg.
Maga a vármegye főispánja, gróf Forgách Ferencz is kardot ragadott. Ezredesként részt vett az 1742–43. évi táborozásban. 1744-ben tábornokká lépett elő, gróf Nádasdyval együtt átkelt a Rajnán és több véres ütközetben megverte a francziákat. (Fővárosi Lapok, 1880. évf., 198. szám.)
