Összeírások 1715–20.
Összeírások 1715–20.
Az 1715. évi országgyűlésen elvben felállított állandó katonaság eltartásáról állandó adóalapról kellett gondoskodni. Az országgyűlés e végből az adókötelesek összeírását rendelte el. Az összeírók 1716-ban nagyjában elkészültek a munkájukkal, az eredmény azonban korántsem felelt meg a várakozásnak és a beléjük helyezett bizalomnak, ezért 1720-ban országszerte megismételték az összeírást.
Nógrád vármegyét mind a két ízben Somogy vármegye kiküldöttjei írták össze, a kik olyan szigorúsággal jártak el, hogy a megye közönsége kifogást emelt, azt állítván, hogy az összeírók olyan elemeket is vettek fel, a kiket az utasításaik értelmében ki kellett volna hagyniok. Ebben az ügyben a vármegye hosszas vizsgálatot tartott, igen sok községben kihallgatta a lakosságot. A fennmaradt adatok szerint a zselléreket, ha nem volt földjük, csakugyan kihagyták az összeírásból. A vármegye azonban ezzel nem elégedett meg és újabb felterjesztésében azt mondja, hogy nemcsak a pásztón ülők veendők zselléreknek, a kiknek sem földjük, sem rétjük nincsen, hanem azok is, a kiknek igavonó marhájuk nincs és három év óta sem nem szántottak, sem nem vetettek. Az ilyeneket az összeírók mind jobbágyoknak vették fel, sőt még a koldusokat, özvegy asszonyokat, továbbá olyanokat, a kik meghaltak vagy elbujdostak, is felvettek az összeírásba, ha azelőtt házhelyeik voltak. A mint e panaszos kifakadásokból láthatjuk, az összeírók a legnagyobb pontossággal igyekeztek megfelelni a feladatuknak és a házatlan zselléreken kívül összeírták az egész adóköteles lakosságot.
A mennyire becses előttünk az összeírás az adatok megbízhatósága miatt, olyan kevéssé örült neki a vármegye közönsége, a melynek ezek a pontos adatok csak újabb megterhelését jelentették. Nem is lehet csodálkozni, hogy minden erejéből tiltakozott az összeírás eredménye ellen és nagy szegénységben élő jobbágyait minél tömegesebben igyekezett kivonni az adózás kötelezettsége alól. Még ki sem heverte a török járom romboló hatását, a mikor ismét belső háborúból kellett a részét kivennie. Hiszen csak Temesvár ostromakor, 1716-ban, Nógrád vármegyének Pest, Heves és Fejér vármegyével együtt ezer hatökrös szekeret kellett kiállítania, a mivel meg is késett, mert akkor ilyen terhet nem bírt el.
Lássuk most már az összeírás adatait, a melyek rendkívül becsesek az akkori népességi, gazdasági és közigazgatási viszonyok szempontjából is. Közigazgatási tekintetben a vármegye a kékkői, füleki, szécsényi és losonczi járásokra oszlott. A négy járás fekvését és természeti viszonyait Radványi Ferencz, a vármegye jegyzője (1710–1716.) a következő versben jellemezte:
Alta cupit Losoncz scanditque cacumina montis.
Ast Fülek gaudet fundere fontis aquas.
Pane tamen recreat Szécsény, bona percolit arva.
Sed Kékkő vinum dat sedatque sitim.
Ast Fülek gaudet fundere fontis aquas.
Pane tamen recreat Szécsény, bona percolit arva.
Sed Kékkő vinum dat sedatque sitim.
(A természet a losonczi járást hegyekkel,
A fülekit azonkívül forrásokkal díszesítette,
A szécsényi ád kenyeret,
A kékkői pedig jó bort termeszt.)
A fülekit azonkívül forrásokkal díszesítette,
A szécsényi ád kenyeret,
A kékkői pedig jó bort termeszt.)
