Pénzügyi válság a franczia háború után.
Pénzügyi válság a franczia háború után.
A háborút követő pénzügyi válság elhárítására Ferencz király ismét Magyarország rendeihez fordult segítségért, tőlük várván, hogy az államháztartás teljes bukását feltartóztassák. E feladat teljesítését az 1811-ben egybehívott országgyűlésre bízta. Ezen az országgyűlésen, a melyre a vármegye Szent-Ivány János alispánt és Baloghy Lajost küldte ki követekül, már kifejlett pártélet uralkodott. Szent-Ivány nem játszott jelentékenyebb szerepet, annál nagyobb szerepre jutott Baloghy Lajos, a ki Vay József szabolcsi, Szentkirályi és Péchy Imre pestmegyei követekkel együtt, az ellenzék vezérférfiai között foglalt helyet. E négy férfiú, a kiket a rendek quattuorviratusnak neveztek, gyakorolta, a legnagyobb hatást az országgyűlési nemzeti pártra. Baloghy, a miként Leurs, az udvarnak Magyarországba kiküldött egyik bizalmasa jellemezte, kiemelkedő alak volt és kitünő szónok, a kinek a fejtegetései mély és alapos ismeretekről tanúskodnak. Baloghyt a rendek beválasztották a pénzügyi bizottságba is, a mely hivatva volt a bécsi kormánynak a 212 millió forint államadósság fedezése ügyében tett előterjesztéseit 497tárgyalni. Az udvar azt hitte, hogy a pénzügyi bizottságba beválasztott követek nem tudnak németül, így ott könnyen elbánhatnak velük; de ebben alaposan tévedett. A pénzügyi bizottság mindenkit az ellenkezőről győzött meg; a rendek büszkén utaltak arra, hogy Baloghy, a nógrádi követ, a német nyelv előkelő használatában még Mitis udvari tanácsost is messze felülmúlta. A főrendi tábla legkiválóbb tagjai között foglalt helyet Balogh Péter, ekkor Zólyom vármegye főispánja, a kit Vay József, az ellenzék vezére, különös bizalmával tüntetett ki és semmihez sem fogott addig, a míg vele tanácskozást nem folytatott. Balogh sokkal megfontoltabb volt, semhogy be ne látta volna, hogy az ellenzék törekvései az adott viszonyok között a legvégzetesebb kalandokra vezethetnének. Okulva a saját tapasztalatain, minden elhamarkodásnak ellensége volt, ezért igyekezett is mérséklőleg hatni az ellenzékre, bár szívvel-lélekkel azokhoz tartozott, a kik Magyarország függetlensége után sóvárogtak. Minthogy azonban a teljes függetlenséget elérhetőnek nem látta, beérte nemzetének meglevő jogaival és szabadságaival, de ezeket sérthetetleneknek akarta tudni. (Wertheimer Ede: Az 1811–12. évi országgyűlés. Budapesti Szemle, 1899-iki évf. 267–269. sz.)
Az országgyűlés, heves tárgyalások után, 1 millió pozsonyi mérő őszi búzát és másfél millió pozsonyi mérő zabot szavazott meg, a mely mennyiségből Nógrádra 19.194 pozsonyi mérő búza és 28.791 mérő zab esett.
Az 1811 május 17-én tartott tisztújításon Szent-Ivány Jánost első, Ambrózy Lajost másodalispánná, Gyürky Pált és Bory Miklóst pedig egyenlő ranggal főjegyzőkké választották; főügyész Plachy János lett. Ez a tisztikar intézte a vármegye ügyeit az 1818 november 1-én tartott tisztújításig.
Napoleon bukásával a két évtizeden át szűntelenül folyó franczia háború is véget ért. A vármegye nem sok hasznát látta annak a nagyarányú áldozatkészségének, a melyet a háborúk alatt tanúsított. A háborút követő gazdasági válság, majd az 1815. év óta gyakran ismétlődő természeti csapások a nemzetet hosszú időre tétlenségre kárhoztatták. Az 1812 óta 12 éven át össze nem hívott országgyűlés nem zavarhatta a bécsi kormányt önkényes intézkedéseiben. Az ősi alkotmánynak, a nemzet jogainak a megvédelmezése, a nemzeti érzés ápolása és fenntartása ismét a vármegye feladata lett. E mellett, a mikor a nagy küzdelmek lezajlása után mindegyre jobban útat tört magának a nemzeti társadalomban a haladás szelleme, megint a vármegyére hárult a kötelezettség, hogy a nemzet összes erejét egyesítse a régi rendi alkotmány korszerű átalakítására.
A következő fejezet megmutatja, hogy Nógrád vármegye milyen mértékben vette ki a részét e munkában, egészen addig, a míg az 1848-iki törvények betetőzték.
