Sréter János.
Sréter János.
A május 7-én tartott tisztújítás a legnagyobb egyetértéssel történt. Alispánoknak Huszár Józsefet és Sréter Imre Jánost közfelkiáltással választották meg. Főjegyzőkké pedig Pongrácz Antalt és Dessewffy Ottót választották. A vármegyei közigazgatás kiváló erőt nyert Sréter Jánosban, a kinek rövid ideig tartó hivataloskodása maradandó nyomot hagyott a vármegye történetében. Sréter János 1806-ban született. Ifjúkorát a szülői házban töltvén, 1820-ban a pesti egyetemre ment jogot hallgatni, 1825-ben az országgyűlésen volt joggyakornok, 1826-ban Nógrád vármegye szolgálatába lépett tiszteletbeli aljegyzőként, 1836-ban főjegyzővé, 1839-ben pedig, alig 33 éves korában, másodalispánná választották. Mihelyt elfoglalta az alispáni széket, teljes erejéből arra törekedett, hogy a vármegyét önkormányzati és közigazgatási intézmény gyanánt fejleszsze és olyan karba hozza, hogy magasabb igényeknek is meg tudjon felelni. Bihar vármegye példájára, Nógrádban is meghonosította a tisztviselők működéséről, valamint a vármegye közállapotairól szóló jelentést; 1842-ben kinyomatta az első ilyen jelentését, a mely számos életrevaló eszmét tartalmaz a vármegye közigazgatásra vonatkozólag. Helyesen fejti ki e munkában a vármegyei közigazgatás jelentőségét és fejlődésének szükségét: »A vármegyék belkormányzásának szép jogai századokon át sértetlenül jöttek ránk, a nélkül, hogy a kötelességek súlyát eléggé éreztük volna. És így a korral változott viszonyok és kormányformák között állanak helyhatósági intézményeink, úgy, mint a letűnt kor hagyományai, de élve, sőt több életerővel, mint valaha, sehol másutt nem létező szabadságok elemeivel. És ez intézmények fennállhattak a nélkül, hogy a belhelyzetek ösmeretének szüksége mutatkozott volna, a nélkül, hogy azokat illetőleg a szükséges nyomozások megejtettek volna. De nem többé, azok nemzeti létünk gyermekévei voltak, mihelyt azokból kinőttünk, a mint a hogy az Istennek hála megtörtént, mindinkább erősebb lesz önhelyzetünk ismeretének szüksége«. (Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, II. 1. 115.) Sajnos, e nagy reményekre jogosító férfiú, élete virágában áldozatául esett ama gyilkos kórnak, a mely szervezetét megtámadta és 1842 márczius 27-én sírba vitte. Az egész vármegye mélyen átérezte azt a veszteséget, a mely e kitűnő fiának az elhunytával érte és a mely külsőleg is méltóképen kifejezésre jutott az április 25-én tartott közgyűlésben. Ez alkalommal gróf Keglevics Gábor, majd Fráter Pál méltatta az elhúnyt érdemeit, a kinek a beszéde végeztével az egybegyűltek az evangelikus templomba mentek, a hol előbb Benedicty Károly, majd Székács József, pesti evangelikus lelkész, mondott nagyhatású szónoklatot. (Protestáns egyh. és isk. lapok, 1842./5.) A részvét a vármegye határain túl is terjedt. A »Világ« czímű napilapban (1842. évf. 53. számban) gróf Dessewffy Aurél ekként emlékezik meg róla: »… férfias erejének tetőpontján, épen akkor, mikor hatásának nagyobb kör vala adandó, ragadtatott ki azon nemzet köréből, mely őt örömmel nevezi vala magáénak, sok szép remény vala máris tisztelettel ismert nevéhez kapcsolva«.
Galánthai Balogh János.
A vármegyeháza. (Épült 1831.)
Kossuth Lajos.
Leiningen Károly.
Nagy Sándor.
Windisch-Graetz.
509A vármegye közönsége az április 27-ére kitűzött tisztújításkor eredetileg Sréter Jánost óhajtotta volna az első alispáni székben üdvözölni. Halálával a rendek bizalma Fráter Pál, a szécsényi járás főszolgabírájának a személyében összpontosult, a kit egyhangúlag első alispánná kiáltottak ki. A másodalispáni tisztségért rendkívül heves küzdelem indult meg; négy jelölt közűl Szentimrei Károlyi János győzött 1416 szavazattal; Szerémy Antal 760, Horváth Elek 518, Dessewffy Ottó 26 szavazatot kapott. Főjegyző Dessewffy Ottó, aljegyző Frideczky Lajos és Veres Pál lett. A tiszteletbeli aljegyzők sorában ott találjuk báró Maithényi Lászlót, báró Barkóczy Mihályt, báró Balassa Antalt, Madách Imrét (az Ember tragédiája szerzőjét), Lisznyay Kálmánt, a költőt, a ki gyakran szónokolt a közgyűléseken.
Az 1843 május 18-án megnyílt országgyűlésre a vármegye Kubinyi Ferenczet és Huszár Károlyt küldte követekül. A választást erős küzdelem előzte meg, a mely az ellenzék teljes diadalával végződött. Kubinyi Ferencz, a ki az előző, 1839. évi követválasztáskor kibukott, most 1788 szavazatot nyert, követtársát pedig 1772 szavazattal választották meg. Az ellenfeleik közűl Bory Pál volt füleki járási főszolgabíró 1213, Baloghy László 1167 szavazatot kapott. Kubinyi Lisznyay Kálmánt vitte fel magával az országgyűlésre, a melyen ott volt a vármegye főispánja, gróf Keglevich Gábor is, a kit a kormány előterjesztésére még 1842-ben tárnokmesterré nevezett ki a király és a ki a főrendi táblán alakúlt hatalmas konzervativ táblán foglalt helyet.
Az alsó táblán annál nagyobb tevékenységet fejtett ki Kubinyi Ferencz, a ki különösen az illirizmus ellen folytatott küzdelemben vett részt Klauzál Gáborral, Szentkirályi Móriczczal, Beőthy Ödönnel, keményen ostorozván a kormányt, a melynek az elnézéséből merítették erejüket a horvátok túlkapásai.
1844-ben a vármegyei ellenzék egy nagytehetségű tagját veszítette el Prónay Jánosban, a ki május 21-én elhalálozott. Prónay háromízben képviselte a vármegyét az országgyűlésen; az utóbbi időben ugyan visszavonúlt a közszereplés teréről, de azért fenntartotta az összeköttetést az ellenzék vezérférfiaival. Halála mély hatást tett országszerte, a »Pesti Hirlap«, valószínűleg Kossuth Lajos tollából, vezetőhelyen méltatta az érdemeit. (»Pesti Hirlap« 1844. évf. 359. szám.)
A horvát tartománygyűlés intézkedése, a mely a túrmezei nemességet egyéni szavazati jogától megfosztotta, csakhamar élénk visszahatást keltett Magyarországban. Pestmegye az 1845-ben kibocsátott körlevelében, a horvát tartománygyűlés végzését törvénytelennek tekintvén, indítványozta, hogy az önkényűleg újjászervezett tartománygyűlésből választandó követeket törvényes követeknek el ne ismerjék, a jövőre nézve pedig sürgette, hogy a horvátországi megyéket kapcsolják vissza és ruházzák fel mindazokkal a jogokkal, a melyek a magyar megyéket megilletik ilyen módon a tartománygyűlés fölöslegessé válik. Pestmegyének ezt a köriratát Nógrád is a magáévá tette és hasonló szellemben felíratot intézett a királyhoz.
