4. A VÁRMEGYE RÉSZVÉTELE AZ ÚJKORI ÁLLAMALKOTÁS MUNKÁJÁBAN ÉS KÜZDELMEIBEN.

Teljes szövegű keresés

4. A VÁRMEGYE RÉSZVÉTELE AZ ÚJKORI ÁLLAMALKOTÁS MUNKÁJÁBAN ÉS KÜZDELMEIBEN.
A Napoleon bukását követő években a hosszú hadjáratok alatt kimerült nemzet egy darabig szinte fásult közönynyel szemlélte az eseményeket. Egy-két évig jóformán csak a háborúk alatt felmerült óriási hadiköltség fedezésére kivetett adó hátralékainak a behajtása, valamint a nemesi felkelés kiadásai foglalkoztatták a vármegye rendeit. De a nemesség azért nem szűnt meg a közügyek iránt érdeklődni. Habár a rendeknek az 1812-ben szétoszlott és 12 éven át össze nem hívott országgyűlés hiányában nem volt alkalmuk országos ügyekkel foglalkozni, azok, a kiket közös eszmék fűztek egybe, gyakran összejöttek, hogy a dolgok állását megvitassák.
A régi kor vezérférfiai közűl még élt Ócsai Balogh Péter, a kinek a háza Bágyonban, 1818-ban bekövetkezett haláláig, találkozó helye volt a vármegyei nemesség színének-javának. Mellette, Wirkner Lajos udvari tanácsos emlékiratai szerint, a vármegye egyik hatalmas földbirtokosa, Gyürky Pál kezdett mindegyre jelentékenyebb szerepet játszani a vármegyei közéletben.
A nemesség nagy része a konzervativ irány felé hajlott, főtörekvése a meglevő alkotmány biztosítása és megőrzése volt. A XVIII. század végén a vármegyében is elterjedt szabadelvű eszmék most nem találtak termékeny talajra, csak a következő évtizedek folyamán törtek maguknak ismét utat a vármegye nemessége körében. Bizonyos meghatározott, czéltudatos törekvésekkel azonban ekkor még nem találkozunk, inkább magán és helyiérdekek 498foglalkoztatták az embereket. Csak a mikor az önkény az alkotmányunkat sarkalatos pontjaiban támadta meg, kelt szinte egy lélekkel a vármegye közönsége az alkotmány védelmére.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem