A szatmári béke után.
A szatmári béke után.
A szatmári békekötés után még nagyobb arányban indul meg a törekvés a vármegyében, hogy a katholikus egyház túlsúlyát visszanyerje. A balassagyarmati plebános 1716-ban elfoglalja a csesztvei templomot, melyet 1689 óta a katholikusok és a protestánsok közösen használtak; az alsóesztergályi templomot pedig az 1754 szeptember 14-én kelt királyi rendelet ítéli vissza a katholikusoknak. 1711-től 1781-ig a következő helyeken keletkeznek plebániák: Borsosberény (1728.), Cserhátszentiván (1750.), Czered (1753.), Felsőtisztás (1772.), Felsőzellő (1722.), Füleksávoly (1717.), Heréd (1747.), Ipolygalsa (1773.), Ipolyvarbó (1713. előtt), Kosd (1740.), Losoncz (1755.), Mohora (1772.), Nógrádverőcze (1740.), Nőtincs (1720.), Patak (1744.), Zsély (1771.).
1776-ban bekövetkezett az esztergomi egyházmegyének oly rég óhajtott rendezése is. Mária Terézia királynő ebben az évben állította fel a rozsnyói püspökséget, a melyhez Nógrád vármegyéből a mai füleki, losonczi és gácsi járások, valamint a szécsényi járásból is néhány község tartozik.
Az 1780-ban történt összeírás szerint a vármegye 122.303 lakosából 68.183 katholikus, 36.362 protestáns, 63 óhítű és 1263 zsidó vallású volt. A katholikus lelkészek száma 56, a protestáns lelkipásztoroké pedig 34 volt; azonkívül volt még egy óhítű lelkész és 69 férfi szerzetes is.
