Birtokváltozások.

Teljes szövegű keresés

Birtokváltozások.
A lezajlott századok végső éveiben, mind nagyobb és nagyobb számmal előforduló birtokelzálogosítások, a megye területén csaknem folyton dúló harcz és háború nagyobb változásokat idéztek elő a megyei birtokosok között. Egyes családok magvaszakadtával új, a megyében eddig ismeretlen, de hadi érdemeik által kitünt férfiak nyernek birtokokat. Az ország válságos helyzete, a trónviszályok, a különböző czimeken indított mozgalmak, a hűtlenségi esetek felszaporodását vonták maguk után. Az ilymódon elvett s a koronára visszaszállott jószágok nova donatio, új adományozás alakjában kaptak új birtokosokat, kik csak ritkább esetekben kerültek ki a megye régi, esetleg elszegényedett birtokosainak sorából. Igy történt, hogy a 593mohácsi vész utáni időkben számos új, eddig nem ismert névvel találkozunk. A törzs azonban a régi maradt s kisebb-nagyobb szerencsével megtartotta ősi birtokait.
Nagy változásokat okozott a birtokviszonyokban a házasságok folytán előállott leánynegyed háramlás is. A megye egyik sarkában birtokolt nemesek, ily úton a másik sarokban is szereznek fekvőségeket s azok jobb minősége gyakran elhagyatja velük az ősi fészket.
Élénk világot vetnek a megye birtokviszonyaira nézve azok a dicális összeirások, a melyek az Országos levéltárban őriztetnek. Ezen összeirások több-kevesebb részletességgel sorolják fel a hadisegélyekhez hozzájáruló nemesi birtokokat s néhol azok birtokosait is, valamint a megye egyes járásaiban létező s adózó jobbágyokat és zselléreket is. A dicatorok, a mint fölebb említettük, kötelesek voltak az adózókról és a hátralékokról pontos jegyzékeket vezetni. Ezen jegyzékek összege alkotja a nevezett dicalis összeirásokat, melyek 2 harántos és 3 nagy negyedrétű kötelekből állanak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem