Magyarok.
Magyarok.
Nemzetünk őstörténelme e legendás világ homályában vész el. A honfoglalás nagy eseménye már világosabb képet nyújt ugyan, de még ez is annyira be van vonva a legendaszerűség zománczával, hogy a való történelmi magot teljesen kihámozni alig lehet. Különben is úgy az egykori kútfők, mint később keletkezett krónikáink igen fukar szóval tárgyalják történelmünk e legfontosabb eseményét. Nem csodálhatjuk tehát, hogy annak lefolyásáról részletesebb, az egyes földterületek elfoglalását feltüntető képet alkotni alig lehetséges. Megyénk területe e részben, éppen mert a morva fejedelemség központja volt, kevésbbé mostoha elbánásban részesült s ugy a kútfőkben, mint a krónikákban, a néphagyományt megörökítő emez iratokban, gyakran és névszerint is szerepel.
A honfoglalás kezdete, a magyarok tömeges fellépése e hazában, úgy a mint azt a Dömösön 1150 körül irt nemzeti krónika adatai alapján szerkesztett Kézai-féle, majd az ebből készült képes krónika előadják, szoros összefüggésben van Nyitravármegye ez időbeli történelmével. Ime a krónikások szava:
„Az Úr megtestesülésének 677. évében, száz évvel Attila király halála után a magyarok ujra betörtek Pannoniába. Átmenve a besenyők, fehér kúnok birodalmán, Susdalon és Kio városain, átkeltek a nagy hegységen. Itt egy tartományba értek, hol számtalan sok sast láttak és a sasok miatt nem maradhattak meg ott, mert azok, mint legyek, lecsaptak a fákról és megették marháikat és lovaikat. Innét három hónapon át leszálltak a hegyeken 478és eljutottak Magyarország véghelyére, azaz Erdélybe, az említett népek ellenére.
Hadnagyaik közt Árpád, Álmos fia, Elend fia, Ugek fia volt a leggazdagabb és leghatalmasabb. Ennek atyját Álmost Erdélyben megölték, úgy hogy nem juthatott el Pannoniába. Erdélyben tehát megpihentek és jószágukat is hevertették. Hallván a lakosoktól, hogy a Dunánál nincs jobb folyó, sem jobb föld a világon annál, közös tanácscsal valami Kusid nevű követet, Kund fiát elküldték, hogy menjen nézze meg azt a földet, ismerje meg annak lakóit.
Amikor tehát Kusid eljött Magyarország közepére, eljutott a Duna vidékére, látta a gyönyörű helyet, körös-körül a jó, termékeny földet, zöld mező közt a jó folyót, megtetszett neki. Elment hát a tartomány hadvezéréhez, aki Attila után uralkodott, Zvatoplughoz, üdvözölte őt övéi nevében, és előadta neki miért jött. Zvatoplug ezek hallatára nagyon megörült, mert azt hitte, hogy azok parasztok, kik az ő földjét mívelni akarják és ezért a követet megajándékozva, őt elbocsátotta. Kusid pedig megtöltötte a Duna vizével kulacsát, a perje füvével tömlőjét, fekete-földet is vitt magával, úgy ment haza. És amint elbeszélt mindent, mit látott, mit hallott, nekik is nagyon megtetszett, át is adta a vizet, a földet és füvet. Ezeket megízlelve jól, megtudták, minő jó a föld, édes a vize, füves a mezeje, mint ahogy a követ elbeszélte. Árpád pedig a Duna vizével megtöltve kürtjét, a magyarok előtt, a kürt fölött kérte az Isten kegyelmét, hogy az Úr adja nekik e földet örökre. A magyarság pedig háromszor kiáltotta: Isten, Isten, Isten és ott kezdődött ez a szokás, melyet a magyarok a mai napig megőriznek. Azután közös tanácsból visszaküldötték azt a követet a herczeghez és küldtek neki földjeért egy nagy lovat, arábiai arannyal bevont nyereggel és aranyos fékkel. Ennek láttán még jobban megörült a herczeg, azt hitte, hogy telepesek módjára küldték azt a földért. A követ pedig földet, füvet és vizet kért a herczegtől, mire az mosolyogva válaszolta: ezért az ajándékért legyen nekik, amennyit akarnak. És így a követ visszatért.
Árpád pedig ezalatt hét vezérrel bejött Pannoniába, de nem mint telepesek jöttek, hanem mint a föld birtokosai örökös jogon. Ekkor más követet küldtek a herczeghez és azt az üzenetet mondatták el vele: Árpád és népe azt üzenik, hogy ebben az országban, melyet tőled megvettek, semmi módon meg ne maradj, mert a földet megvették a lovon, a füvet a féken, a vizet a nyergen. És amint a vezérnek elmondották az üzenetet, mosolyogva mondá: A lovat sulyokkal agyonütik, a féket a mezőre dobják, az aranyos nyerget a Duna vizébe vetik. Mire a követ: Hát uram, mi kárunk lesz abból? Ha a lovat agyonütöd, kutyáikat táplálod, ha a féket a fűbe dobod, kapásai megfogják találni az aranyát, ha a nyerget a Dunába veted, halászai az aranyat partra hozzák és haza viszik. Mert ha a föld, a fű és a víz az övék, minden az övék.
Erre a herczeg gyorsan öszegyüjtötte seregét, félve a magyaroktól, segítséget kért barátaitól is és amint mindnyájan együtt voltak, eléjök ment. Ők pedig ezalatt közel jöttek a Dunához és egy szép mezőn, kora hajnalban megütköztek. És az Ur segítsége a magyarokkal vala és ábrázatok elől futásnak eredt a herczeg és a magyarok őt a Dunáig üldözték, ő pedig félelemből abba vetette magát és annak örvényébe fulladt. Az Úr visszaadta a magyaroknak Pannoniát, mint a hogy Mózes idejében Seonnak, az amoreus királynak földjét és Kanaán minden birodalmát örökségül adta Izrael fiainak. Árpád pedig a többi magyarokkal együtt legyőzvén és megölvén Zvatoplug herczeget, a Noé hegyén, Fehérvár mellett ütött tábort és ez az első hely, melyet Árpád magának Pannoniában kiválasztott.”
