Sasvári várispánság.

Teljes szövegű keresés

Sasvári várispánság.
V. Sasvári várispánság. A váradi Regestrum, mely a várispánságokra nézve elsőrendő forrás, egy Sasvár nevű várispánságot is említ. A Hangony falubeli lakosok ugyanis a sasvári várjobbágyokat és Dravecz falubeli várnépbelieket földjeik pusztítása miatt beperlik. Tehát a várispánsághoz szükséges népek megvoltak.
Bottka ugyan úgy véli, hogy Sasvár, mit ő Sárvárnak olvas, a Tisza 492vidékén feküdt, viszont Pesty azt állítja, hogy az Nyitravármegye területén volt s a vár a mai Sasvár helyén állott.
Névtelen jegyzőnk, mikor a honfoglalásról beszél, azt mondja, hogy őseink elfoglalván a mai Nyitra- és Trencsénvármegyéket, a Morvafolyóig hatoltak előre s az uj haza határait torlaszokkal, gyepűkkel megerősítvén, Varanáig (Varin) és Sárvárig tűzték ki.
A Névtelen jegyző ezen közlése után csaknem minden írónk másutt kereste a régi várat. Legvalószínűbb, hogy Sárvár Anonymusban tulajdonképen tollhiba Sasvár helyett.
Sasvár, a Morva közelében, az ország szélén fontos feladat betöltésére volt hivatva és így semmi valószínűtlenség sincs abban, hogy várhelyül volt kiszemelve. Megerősíti e föltevést az is, hogy Sasvárral szemben, a Miava jobb partján áll Sztrázsa, az az Őrhely, mely név szintén egykori hadi rendeltetésre emlékeztet.
Különben Sasvár a XIII. században, mint királyi vár szerepel. Tudjuk, hogy Habsburgi Albert a várat elfoglalta, de Menold fia, Ábrám comes, azt visszafoglalta s a király tulajdonába bocsátá vissza. Ezen érdemei jutalmául kapta 1294-ben az egykori Szolgagyőrt. Jellemző az is, hogy 1540-ben, midőn a király Strázsát Révai Ferencznek és fiainak adományozta, azt, daczára, hogy a Miava túlsó oldalán feküdt, Sasvárral egynek veszi. Sztrázsa várát, mely másként, mondja a király, Sassinnak mondatik. Már pedig Sassin nem egyéb, mint Sasvár eltótosított neve.
Véglegesen a várispánság helyét azonban csak akkor lehet majd megállapítani, mondja Pesty igen helyesen, ha ki lehet mutatni, hogy Hangony és Dravecz (Draucy) Sasvár vidékén feküdt, mert bizonyos, hogy ez utóbbi helység képezte Sasvár főtartozékát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem