Semptei várispánság.
Semptei várispánság.
VI. Semptei várispánság. A Vágfolyó balpartján, Szered átellenében, egy négyszögű kövekből erősen épült, négyszögű s nagy méretű széles torony áll, mely Szabó Károly nyilatkozata szerint római kezeknek sem válnék szégyenére. A torony az egykor híres semptei várnak maradványa. A vár, régebbi tudosítások szerint, a Vág jobbpartján feküdt. Azonban a szeszélyes Vágfolyó, mely folyását helylyel-közzel, mérföldnyi távolságra is, teljesen megváltoztatta, itt is elhagyta régi medrét s így a vár a túlsó partról az innenső partra került.
Sempte, mely okiratainkban Stumptey, Sumtey, Simtei, Semptey, Szemte stb. nevek alatt is szerepel, egyike volt a felvidék legrégibb várainak s a névtelen jegyző krónikájában is szerepel, mint a honfoglaló ősök kezére került erőd.
A vár hadászati szempontból kiváló fontossággal birt, s királyaink csakhamar a várispánság méltóságára emelték. Tartozékai azonban nagyobbrészt a mai Pozsonyvármegye területére estek.
Melyek voltak a vár birtokai, azt okleveles adatok hiányában megállapítanunk nem lehet. A várra vonatkozó birtokviszonyok első oklevélnyoma 1221-ből való. Ez évben ugyanis, a Váradi Regestrum szerint, Szoboszló várispán, több semptei várjobbágygyal egyetemben, törvény elé idézték a királyné tárnok jobbágyait Momunya faluban, azt állítván róluk, hogy semptei várnépek. A per a Momunyaiak javára dőlt el.
A tatárjárás előtt, 1233-ban, a semptei várjobbágyok pörbe keveredtek Uriás apátúrral, Pannonhalma jogait féltékenyen védelmező főpapjával. Bizonyos Smaragd mester ugyanis, lelki üdveért, földeket adományozott az apátságnak, mi által ez két helyen is a várnépekkel közös birtokos volt. A XIII. század jogi felfogása irtózott ezen „illetlenségtől” s annak elbírálására az apátúr kérelmére a vigmani comesek küldettek ki. A vár érdekét Csépán 493comes helyettese, vagyis udvarbírája és Uz semptei hadnagy képviselték. A bíráskodó comesek úgy döntöttek, hogy az apát az alapítványozott föld helyett hasonló értékű földet kapott a Vág tulsó oldalán, ott, hol Smaragd mester palotája állott. (W. I. 315.)
A vár egyetlen ismert birtoka a pozsonymegyei Ablincs, mely a mai Szelincs és Vedrőd közelében feküdt s melyet IV. Béla 1243-ban Woch nevű pozsonyi polgárnak adományozott oda. (Mon. Ecc. Str. I. 346.)
1261-ben a vár megszünt önálló várispánság lenni. IV. Béla ugyanis ez évben odaadományozta a várat s tartozékait örökös joggal, Truslef testvérének Lindpoldnak. Az uj tulajdonos a várat tetszése szerint birtokolhatta, végrendeletileg rokonaira hagyhatta, azonban azt elzálogosítania vagy eladnia nem volt szabad. Maga az adományozás is különben bizonyos ideiglenesség jellegével birt, mert a király az adománylevélben világosan kikötötte, hogy Lindpold és örökösei a várat csak addig birhatják, a míg a királynak a többi nemesek módjára hűségesen szolgálnak (W. III. 1.). A király ugyanekkor kimondta, hogy a semptei vár alatt és az ahhoz tartozó más helységekben lakó várnép felett bíráskodni egyedül csak Lindpold van hívatva és pedig nemcsak lopást, tizedfizetést és a szolgálmányokat illetőleg, hanem minden előforduló ügyben. Ezt az adománylevelet 1279-ben Kún László is megerősítette. (W. IX. 244.).
BERENCS RÉGI KÉPE.
Az orsz. képtárból.
A megszünt várispánság czímét azonban még 1261-en túl is viselték egyesek, kik bizonynyal Lindpold családjából valók voltak s az csak 1275 után szünt meg egészen. A vár comesei közül okleveleink alapján ismerjük Szemerét 1173-ból, Szoboszlót 1221-ből, Péterfia Csépánt 1233-ból, Truslefet 1261 előtt, Lindpoldot 1261-ben, Sterrandot, a királyné tálnokmesterét, barsi főispánt 1274-ből és Schelley fiát Tamást, a pozsonyi főispánt 1275-ből (W. I. 69. 315. III. 1. XII. 112. 116. és Várad. Reg. 363. §.)
Sempte a XIII. században Ipoly (tán a fentnevezett Lindpolddal egy személy) fiainak, Aba és Tamásnak kezéből, Vörös Ábrahám kezébe ment át, királyi adományozás útján. Azonban mikor 1324-ben Vörös Ábrahám Róbert királytól ez adományozás megerősítését kérte, a király cserét ajánlott s Cseklész várát és helységet adta Ábrahámnak, a semptei birtokot pedig magának tartotta meg.
Róbert Károly ezen cseréről kiállított oklevélben Sempte mint egyszerü birtok szerepel. A várról egy szóval sem tesz említést. A csereokiratból csak annyit látunk, hogy Semptét azért tartotta magának a király, mert azt saját czéljaira kiválóan hasznosnak itélte.
Kétségtelen tehát, hogy ez időben Sempte vára romokban hevert. E mellett bizonyit az a körülmény is, hogy Nagy Lajos a harminczadszedést, melynek e vidéken eddig Sempte volt központja, Pozsonyba helyezte át. 494Róbert Károly tehát éppen azért tartotta meg e birtokot, hogy a várat újra felépítse. Erre mutat az a körülmény, hogy négy évvel utóbb Sempte ismét mint vár szerepel, a mennyiben annak várnagyai Ugrin és fivére Lőrincz mester, a királyi zászlótartó, meg Orrus Miklós voltak. Lőrincz, ki egyébként Kont országbiró atyja volt még 1331-ben, 1333-ban, sőt 1340-ben is várnagya volt Semptének, bár ez utóbbi évben már Nyitravármegye főispánjaként is szerepel.
Zsigmond király, ki brandenburgi markoláb korában nagy hajlandóságot mutatott Sempte iránt s azt a harminczad visszahelyezésével biztatta, 1410-ben a várat és az alatta épült mezővárost 2060 prágai garasért Moscyscyusnak (Muszticz), Posen urának zálogosította el. Utóbb még ujabb 4000 forintot vett kölcsön Zsigmond a poseni úrtól s azt szintén Semptére költötte el. Ha, ugymond, ez összeget Szent Mihály arkangyal napjára nem fizeti le, akkor a vár Moscycyscus tulajdona marad. (Orsz. Lt. D. O. 9664. 9665.)
Természetes, hogy Zsigmond adós maradt s Sempte elveszett. 1415-ben az idegen főúr még csak mint a vár kormányzója szerepel, (O. L. D. O. 10371.), öt évvel később azonban egy a pozsonyi káptalan előtt kelt oklevélben már a vár tulajdonosának neveztetik. (O. L. D. O. 9665.)
Ez utóbbi oklevél különben még két szempontból nevezetes a várra nézve. Először az itt pozsonyvármegyeinek mondatik, másodszor ebből nyerjük az első adatot Sempte tartozékairól. A várhoz tartozó községek valának: Sempte, Sopornok, Zely, Wezekény, Szered, a vámmal egyetemben, Farkashida és vámja, Keresztur, Egyházassúr, mindkét Kissúr, Szent-Ábrahám, Diószegh és Macséd, melyeket Peznani, másnéven semptei Muszticz ekkor 10,500 frtért Györgynek, a bazini grófnak zálogosított el 7 évre. Az elzálogosítás a király engedelmével történt s a pozsonyi káptalan, mint hites hely előtt, ment végbe, minden ellenmondás nélkül.
Azonban 1423-ban Muszticz testvérének Rachai Ingának fiai: Gergely és János, Garai Miklós nádor előtt pert inditottak Razini György elen, azt állítván, hogy a várat jogtalanul birja, mert Muszticznak nem volt joga azt Inga tudta nélkül elzálogosítani. A vár felerésze ugyanis, állításuk szerint, őket illette s erre nézve egy 1410-iki oklevelet mutattak be, melyben Muszticz a várat közös tulajdonnak mondja. A nádor ezen az alapon, a vár felét odaitélte a felperes fiuknak s kimondta, hogy bár a zálogba-adás a király engedélyével történt, az csak a vár egyik felére érvényes.
A pozsonyi káptalan a nádori itélet értelmében osztályos egyezséget létesített a peres felek között. A rendkivül érdekes osztálylevél elmondja, hogy a semptei vár két fallal van körülvéve, és a második falon belül egy nagy torony áll. E szerint tehát Sempte belső és külső várból állott. A belső vár déli részét egy nagy teremmel, a fölötte levő nagy kamrával s az alatta elnyuló pinczével a Rachaiak kapták. Az északi részt, mely egy elhanyagolt palotából, egy nagy pinczéből és a kapu mellett épült 3 házból állott, Bazini György kapta. Ennek a résznek kapuzata felett torony épült. Mindkét részt pedig egy kőszobor választotta el egymástól. A külső várat szintén két részre osztották, a belső várnak megfelelően. A széles négyszögü torony, melynek romjai ma is láthatók, közös tulajdon marad s annak őrizetére mindegyik tulajdonos két-két szolgát tartozik kirendelni. A várkapukhoz két kulcsot készíttetnek s mindegyik fél egy-egy kulcsot őriz. Közös a várban lévő szent Margit kápolna, valamint a kút is Bazini Györgynek pedig addig, mig a vár keleti külső falát, mely nagyon omlatag, közös költségen megigazítják és kenyérsütőt építenek, joga van a Rachaiak felén levő kemenczét használnia.
A vár mellett elterülő városkát a király szabad királyi várossá emelte volt. Éppen azért az osztozkodók elhatározták, hogy azt nem osztják meg, hanem úgy a városból, mint a hozzá tartozó malmokból, halastavakból és vámokból befolyó jövedelmet fogják két egyenlő részre osztani. Felosztották ezután a várhoz tartozó összes községeket és birtokokat is.
Zsigmond azonban ugyanazon évben elrendelte a per megujítását, megsemmisítette a nádori itéletet s Juga fiait kizárta a vár felének birtokából. (O. L. D. O. 11,365.)
A bazini grófok ennek daczára nem sokáig örvendettek Sempte uralmának. Zsigmond 1430-ban Semptét és tartozékait, 7403 frtért Rozgonyi Istvánnak és Györgynek zálogosította el. Midőn pedig 1434-ben Rozgonyi István panaszkodott, hogy a vár fenntartásához nincs elég pénze, elrendelte, hogy az egyházi javakra hadi czélok szempontjából kivetendő tízenhatodból 495a Rozgonyiak annyit kapjanak, a mennyi Pozsony és Sempte eltartására szükséges (O. L. D. O. 12,607.) Sőt Ulmban ugyanazon évben és ugyanazon napon kelt (jun. 17.) levelével a két fontos vár fenntartása czímén Komárom várát is a Rozgonyiakra ruházta át.
Zsigmond ez idő tájban rendkívül szorult helyzetben lehetett, mert a felvidéki várak egy 1437 körül készült kimutatás szerint csaknem mind el valának zálogosítva. Igy Rozgonyi Istvánnál volt Ujvár (Holics), Detrekő, Éleskő, Korlátkő, Sempte. (O. L. Acta Publ. f. 38. Nr. 17.) A várak legnagyobb része nem is került többé vissza királyi kezekbe. Sőt Semptét 1438-ban Albert király örök jogon adományozta oda a Rozgonyiaknak. (O. L. D. O. 13,167.) Az ő kezükben marad azután a vár e korszak végéig. Igy 1451-ben vallja Rozgonyi György, hogy mivel ő hadba indul a déli részekbe, Semptét Szentgyörgyi Imre grófra bizta. 1492-ben pedig Rozgonyi István, néhai ifjabb Rozgonyi János fia, volt a vár ura. (O. L. D. O. 13,452.)
A várispánságok az Árpádház utolsó királyai alatt lassanként megszüntek. A szervezet korhadtnak bizonyult s IV. Béla erélye, mely a várföldek visszavételében oly nagyszerüen nyilvánult, nem volt képes az avult intézményt fentartani. A XIV. században már utolsó nyoma is kivesz a várispánságoknak.
A várispánságok kormányzati tekintetben már a XIII. század első éveitől kezdve, a megyei főispánok hatósága alá kerültek. A megyei alkalmazottak mind több és több befolyást nyernek az ügyek intézésére s a várnépek felett is ők biráskodnak. Erre vall az a körülmény, hogy mikor IV. Béla Semptét Lindpoldnak adományozza, szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a biráskodást is az új tulajdonosra ruházza, hogy tehát a várhoz tartozó községek népei az illető főispánok hatásköre alól kivétetnek.
Tudjuk, hogy egyes várispánságok tartozékai, nem a vár közelében fekvő helységekből, hanem sokszor az ország egész más, egymástól jó távol fekvő, több megyében szétszórtan lévő birtokokból és falvakból volt alakítva. Mikor a várispánságok megszüntek, tartozékaik e megyékbe, melyek területén az illető várak állottak, beolvasztattak.
