1683.

Teljes szövegű keresés

1683.
Végre elérkezett az 1683-ik év. A nádor márcz. 18-án felhívta a megyék urait, hogy legyenek készen minden pillanatban a zászlók alá egybegyűlni, mert, mint bizonyos jós ihlettől megszállva mondá: „eljött az ideje édes hazánk felszabadulásának a török járom alól”.
A bécsi udvar is szakított eddigi késedelmező eljárásával. Lázas tevékenységet fejtett ki, hogy a lengyeleket, a francziákat szövetséges társaknak megnyerje, hogy a keresztény világ érdeklődését a bekövetkezendő török háború iránt felkeltse.
A nagy hadi török tanács már februárban elhatározta volt a háborút s kimondták, hogy kezdetben kivált Nyitrát és Lipótvárt, Bécs előbástyáit fogják meghódoltatni. A tatár khán márcz. 1-én indúlt el 4000 válogatott emberével Érsekujvár alá s az előcsapat, mintegy 500 ember, már egy-két nap alatt be is vonúlt a várba. Mohammed szultán pedig 250000 emberből álló seregével márcz. 31-én kelt útra Magyarország felé. Az ujvári pasa folyton folyvást portyázott a vidéken s kivált Nyitramegyét pusztította. Ápr. 28-án az Ujvárban levő 500 tatár egész Trencsénig kalandozott, rabolva és pusztitva mindent, mi útjába akadt. Május 7-én pedig a Nyitra völgyét 636pusztították s innen egész a Vágig mentek, hol azonban Schultz tábornok elérte őket s heves küzdelem után fényes győzelmet aratott rajtok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem