Érsekujvár vívása.

Teljes szövegű keresés

Érsekujvár vívása.
Lipót király a hadak fővezérévé Lotharingeni Károly herczeget nevezte ki, a ki 32000 emberrel Köpcsénynél foglalt állást, Schultz tábornok 8000 emberrel a felső Vágnál, Eszterházy nádor 5000-rel Lipótvár mellett helyezkedett el. Caprara és Barkóczy Ferencz pedig a fölös hadakkal Tapolcsánynál állottak. Utóbb Károly herczeg Esztergom vívására ment, majd ezt abbahagyva Érsekujvárt szállotta meg. Brulig Bernát tudósítása szerint Károly herczeg junius 2-án Komárom és Tata felől oly hirtelen csapott Ujvárra, hogy azt másnap már körül is zárta s az Esztergomból a vár védelmére siető 500 törököt gyors visszavonulásra késztette. Miután a herczeg serege a Nyitra vizén épült hidat is hatalmába keritette s a berkekben elrejtezett janicsárokat szétkergette, mintegy száz lépésnyire közelítette meg a várat. A törökök erre rettentő tüzet támasztva, az egész elővárost elpusztították, úgy, hogy maga a vár valósággal felhőbe volt burkolva. Az első rohamot Stahremberg vezényelte és pedig oly sikerrel, hogy az előváros palánkját elfoglalták s mivel a nagy füst miatt a várból czélozni nem lehetett, összesen két ember esett el seregéből. Junius 7-én Stahremberg új rohamot vezényelt s bár a törökök erősen tüzeltek, egész a vár árkaihoz ért. 6-án és 7-én végre megérkeztek, a nehéz ostromágyúk is s 8-án megkezdték a falak töretését. Rövid idő alatt kilencz rést ütöttek a falon. A folyton röpködő bombák, granátok és más tűzszerek pedig számos házat borítottak lángba. Miután sikerült az Esztergom felől érkező segédcsapatokat visszaverni s tőlük nagy mennyiségü marhát elvenni, az őrség nem tehetett egyebet, mint hogy a végső eszközhöz, a kirohanáshoz folyamodjék, de 60 halott veszteséggel vissza kellet vonulnia. Már-már úgy látszott, hogy az ostromló sereg beveszi Érsekujvárt, mikor jun. 11-én megérkezett a császár parancsa, mely tekintettel arra, hogy a nagyvezér már Eszéket is elhagyta, elrendelte, hogy az ostromló sereg rögtön hagyja abba ostromát. A fővezér engedelmeskedni tartozott s elvonult Ujvár alól. Az egész felvidék védelmére tehát csak a nádor hada maradt hátra, mely Nyitra és Sempte közé helyezkedett s a melyhez a Kallaweil-Ladron-Khery-Castelli ezredek is csatlakoztak; azonban utóbb ezeket is Bécs alá rendelték, úgy, hogy a nádor teljesen sereg nélkül maradt és családjával Németujvárban vonta meg magát, Sempte várának őrízetét pedig Bercsényi Miklósra bízta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem