Bethlen Gábor.

Teljes szövegű keresés

Bethlen Gábor.
Mikor Bethlen Gábor a vallásháború zászlaját fölemelte s a harcz színterévé Magyarország észak-nyugoti részeit tevé, első gondjai közé tartozott e részek vármegyéit, köztük Nyitrát, a maga pártjára vonni. Debreczeni táborából 1619. szeptember 12-én küldte szét kiáltványát a megyékhez, a melyben támadását igazolni iparkodott.
Az ország északnyugoti részén ekkor már a protestantizmus igen megerősödött. Egy 1613-iki összeirás szerint Nyitra, Liptó, Turócz és Árvavármegyék 178.513 főnyi lakosságából csak 48.673 volt katholikus. Mindazáltal Nyitravármegyében aránylag még legnagyobb számmal, körülbelül felerészben voltak katholikusok. Innen magyarázható, hogy a megye jobban vonzódott Ferdinándhoz. Bethlen Gábor erről természetesen igen jól volt értesűlve s azért a megye megnyerésére kiváló gondot fordított. Mindenekelőtt a Ferdinánd által 1619-ben főispánná kinevezett és május hó 12-én tartott megyegyűlésen beigtatott Telegdy János nyitrai püspököt kellett e méltóságtól megfosztania, hogy czélt érhessen. Széchy György, Rhédey Ferencz, Bakos János fáradozásai folytán már a végvárak legnagyobb része 622Bethlen hatalmában volt, csak Nyitra várában állott ellen Telegdy püspök. Bethlen ennek ellensúlyozására maga jelent meg Nyitra alatt s a várat, egy napi ostrom után, bevette. Telegdy Bécsbe menekült, Bethlen pedig fogadta a megyei rendek hódolatát s Nagy-Szombatba indúlt, hol tábort ütött. A szeptember 15-iki megyegyűlésen úgy irányította a hangulatot, hogy a rendek, mintha a nádor kivánságára cselekedték volna, minden 3–3 porta után egy jól fegyverzett gyalogost ajánlottak meg s önmaguk is általános felkelést igértek. A felkelés vezéreűl Bethlen leghűbb emberét, a megyében az egész mozgalom titkos irányítóját: Thurzó Szaniszlót, a gyalogosok hadnagyává pedig Horváth Miklóst választották meg s a felkelő sereg szemléjének szept. 20-án Nyitrán kellett volna megtartatnia. Azonban a felkelő sereg nem jelent meg teljes számmal és Bethlen kénytelen volt a megyét ismét megsürgetni. Az október 20-iki gyűlés erre ujra elrendelte a felkelést, a szemlét okt. 24-ére Galgóczra tűzte ki s Thurzó mellé Ocskay Gáspárt választották meg kapitánynak. A késedelem oka főként abban rejlett, hogy sokan vonakodtak a személyes felkeléstől. A megye tehát Zerdahelyi Mihály alispánt, Bossányi Boldizsárt és Berényi Ferenczet a táborba küldte, hogy a választott királynál, a mint magát Bethlen nevezte, meg Thurzó Szaniszlónál és Imrénél, Szécsy Györgynél és Kamuthy Farkasnál oda hassanak, hogy a személyes fölkelés váltság utján mehessen végbe. A követek még okt. 20-án tértek vissza azzal, hogy Bethlen a személyes felkelést mindenkinek tetszésére bízta. A kik személyesen nem jöttek, azok 3–3 porta után egy lovast és egy gyalogost küldjenek. A megyei rendek ezen üzenetet tárgyalták s azután kimondották, hogy a lovasokat az urak saját zsebükből kötelesek kiállitani, a gyalogost pedig a jobbágyok küldik. A telkes nemesek és armálisták 4–4, a hódoltságban lévők 5–5 porta után voltak kötelesek egy gyalogost küldeni. Az ily módon létrejött vármegyei had kapitánya, havi 125 frt fizetéssel, Balogh Ferencz lett. Néptribunná, havi 40 frtnyi fizetéssel, Dióssy Kristóf választatott meg.
Ámbár Nyitravármegye egészen Bethlen zászlajához látszott csatlakozni, serege Bethlen táborában volt és a pozsonyi országgyűlésre követeit, Zerdahelyi Mihályt, Szentgyörgyi Jánost, Bossányi Boldizsárt meg Berényi Ferenczet megválasztotta, azért Bethlen mégis czélszerűnek vélte a megye főispáni székébe Thurzó Szaniszlót emelni s erről a vármegyét az 1620. szept. 19-én tartott ülésben Véghlesi Horváth Gáspár által értesítette. A jelenlévő Thurzó azután Sándor László főjegyző kezébe az esküt le is tette s a megyei rendeknél kivitte, hogy 1620. okt. 15-ére Bosnyák Tamás kapitány, Szászy András alkapitány, Horváth Miklós hadnagy vezetése alatt új felkelő sereget is szervezett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem