Thököly ujra megjelen.

Teljes szövegű keresés

Thököly ujra megjelen.
A magyar urak világosan látták, hogy a császári hadak nem Magyarország, hanem Bécs és Ausztria érdekeit védik csupán, elkedvetlenedtek s a megyék, értesülvén, hogy a nagyvezér mindenkinek sértetlenséget igér, a ki Thököly híve lesz, egymásútán meghódolta Thökölynek, a ki juliusban Léva alá érkezett seregével, azután pedig Verebélyben ütött tábort. Szirmay András alvezére az előhadakkal egész Czétényig nyomúlt előre s ott táborba szállott. Jul. 23-án azután azt a rendeletet adta Thököly, hogy Szirmay menjen az ágyúkkal Sellyének, míg ő maga 24-én Verebélyről egyenesen Sempte ellen fog haladni, hol egyesüljenek. A nádor vára úgyszólván elhagyatva állott. A várőrség felzendült és szétoszlott s Bercsényi kénytelen volt Temetvény várába vonúlni vissza. Ily módon a vár az egyesűlt seregek kezébe jutott s annak parancsnoka Szirmay Árpád lett, maga Thököly pedig előbb Farkashidán, majd Súron és Királyfalván szállott táborba, hol egész aug. 21-éig tartózkodott. Ekkor vette hírét, hogy a dúnántúlra küldött Géczi Zsigmond, Pozsony várát, melyben őrség nem volt, elfoglalta s a fejedelemnek hódolt meg. Thököly erre rögtön tábort bontott s Pozsony 637alá indúlt. Azonban mire oda érkezett, akkorra már a Marcheggtől hirtelen visszafordult Lotharingai Károly is Pozsony alatt állott s a védtelen várost a király hűségére szorította. Thököly tábora e váratlan hirre szétszaladt és Semptéig meg sem állott. Csak itt tudta Thököly a megrettent sereget rendbe szedni.
Thököly az Ausztriába tett sikertelen betörés után Cseklészen szállott táborba. Ide szeptember 13-a táján érkezett híre a bécsi nagy ütközetnek, Thököly erre rögtön tábort bontott és síetve Léva felé indúlt el. Mindazáltal Sempte várában visszamaradt Szirmay, a ki azután 27-én Szerednél szállott táborba. A szerte kalandozó kuruczok még soká nyugtalanították a megye egyes vidékeit és sanyargatták az amúgy is véginségre jutott népet.
Bercsényi Miklós, ki Temetvény várában hódolni kényszerűlt s kit Thököly erőszakkal vitt magával Patakra, csak hosszabb idő mulva Lengyelországon keresztül tudott menekülni. Miután hűségét igazolta s kivált Sobiesky pártfogását megnyerte, a bécsi hadi-tanács felterjesztésére 1684. márcz. 16-án visszahelyeztetett az Érsekujvár elleni és bányavidéki altábornokságba. Május 27-én Galgóczon vette kézhez Károly herczegnek és a nádornak parancsát, hogy a végbeli összes hadakat egyesítse Vág-Sellyénél, helyezze magát gróf Caprara parancsnoksága alá s ott várja be a további utasításokat. A fővezér junius 1-én érkezett hadával a Nyitra vize mellé. Érsekujvárt tiz nap alatt, Komárom, Gúta, Sellye, Sempte, Lipótvár, Nyitra, Léva és Esztergom őrségeinek lassú ostromzárlat alá kellett venniök s erre a czélra a végbeli hadak egy részét is kirendelte, Bercsényit magával vitte Budához. A sikertelen ostrom után azonban úgy őt, mint czobort visszarendelte Ujvárhoz a blokád foganatosítása miatt. Az 1687-iki téli hónapok elteltével pedig gróf Pálffy Károly és Heissler tábornokok váltották őket fel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem