Thurzó Szaniszló.

Teljes szövegű keresés

Thurzó Szaniszló.
Thurzó Szaniszló azonban a vármegye határozatában nem nyugodott meg. Reábeszélésével elérte, hogy a június 15-én Nagy-Tapolcsányban tartott gyűlés megtagadta annak a 200 lovas és 200 gyalogos katonának a szerződtetését, amelyet a nádor kivánt. A julius 20-án Zsámbokréton tartott megyegyűlésen pedig, nyiltan felszólította a rendeket, hogy a vármegye területére érkező Bethlen seregét élelmi szerekkel lássa el, hogy személyesen keljenek fel, két portánként egy gyalogost adjanak s a felkelősereg julius 27-én Nagy-Tapolcsányban gyűljön egybe. A megyei úrak, félvén Bethlen hadi szerencséjétől, megajánlották a felkelést s annak kapitányául Ocskay Gáspárt, havi 200 frttal, alkapitányul Ujfalussy Györgyöt havi 100 frttal, gyalogos hadnagyul Katanóczy Jánost havi 25 frttal, megválasztották. Augusztus 5-én pedig 200 ökröt kért tőlük a fejedelem, hogy az ostromszereket, ágyúkat Pozsony felé szállíthassa. Az Egerszegen egybegyűlt megyei rendek azonban csak a 14-én érkezett sürgetésre voltak hajlandók 100 ökröt kirendelni. A vármegyei urak is igen kényelmetlenűl érezték magukat a fejedelem táborában. Haza kívánkoztak. Elhatározták tehát, hogy 400 gyalogost fogadnak zsoldba és ezekkel kiváltják a személyes felkelőket. 340 katonát a megyei rendek meg is fogadtak, a hátralévő 60 Thurzó Szaniszlóra, mint a megye egyik legnagyobb birtokosára esett. Azonban Thurzó hallani sem akart e katonák előállításáról és a nála Ujvárban járó uraknak, Apponyi Balázsnak, meg Sándor Lászlónak tagadó választ adott. A megye erre retorzióhoz folyamodott és a szeptember 27-iki gyűlésen az aránylag előállítandó zsoldosok megtagadásáért a mágnásokra, a nemesekre 100, az armálistákra 50 frt bírságot vetett, kimondva azt is, hogy ezen bírság esetleg jószág-elkobzás által is behajtandó. Ez hatott. A 400 zsoldos csakhamar megkerült és az alispán bemutatta őket a nagyszombati táborban Bornemisza János pozsonymegyei kapitánynak. Ily módon ért véget a személyes felkelés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem