Apátságok és kolostorok.

Teljes szövegű keresés

663Apátságok és kolostorok.

GRÓF ERDŐDY FERENCZ, a főrendiház tagja.
A megye területén lévő prépostságok, apátságok és kolostorok közül a XVI–XVII. századok viharait csak kevés élte át s II. József rendelete jóformán azokat is, a melyek megmaradtak, mind elsöpörte.
A zobori kolostor már a XV. század utolsó évei óta üresen állott. Javai a nyitrai püspökség tulajdonába mentek át. Jáklin Balázs nyitrai püspök és testvére br. Jáklin Miklós elefánti birtokos elhatározták, hogy a zobori kolostort megjavíttatják, az újra benépesítik. Választásuk a szigoráról és életszentségéről híres kamaldoli rend tagjaira esett, a kiket a Bécs városa mellett lévő koronahegyi kolostorból ösmertek.
Lipót királynak a püspök terve igen megtetszett. A kamaldoli rendet ismerte és becsülte; 1691. szeptember 5-én kiadta tehát az engedélylevelet, a melyben megengedi, hogy az új rend az országba behozassék s hogy a kolostor építésére s a tagok ellátására ideiglenesen a pilisi apátság jövedelme szolgáljon. Miután pedig a rend behozatalába 1691 decz. 18-án Széchenyi György primás is beleegyezett, a Jáklin testvérek 1692-ben az építéshez, illetőleg a régi kolostornak az új rend szabályainak megfelelő átalakításához azonnal hozzá fogtak.
1695-ben készen állott a kolostor és ugyanazon év október 22-én kilehelte nagy lelkét Balázs püspök. A mű tökéletes bevégzését már nem érhette meg. Azonban buzgó testvére, br. Jáklin Miklós bevégezte egyedül. November 29-én, alig egy hónappal a püspök halála után, megjelent a nyitrai káptalan előtt nejével, Gellért Judit úrasszonynyal és kötelezte magát, hogy az új kolostornak évenként 600 frtot fog fizetni, egyuttal megengedte, hogy a kolostor 10000 frt erejéig magát Felső- és Alsó-Elefánton lévő birtokaira, valamint felső-elefánti kastélyára, – hogy mai műszóval éljünk – betáblázhassa. Azon esetre, ha ő hamarább halna meg, mint neje, akkor az úrasszonynak joga volt a 10000 frtot lefizetni s a kolostor szó nélkül köteles volt az összeg törlésébe belenyugodni. A káptalan előtt tett ünnepélyes nyilatkozatot azután br. Jáklin Lipót király által 1698. julius 1-én jóvá is hagyatta.
Az új rend csakhamar közkedveltségűvé vált Nyitra vidékén s a hívek úgyszólván versenyeztek abban, hogy a kamaldoliak fentartásához valamivel hozzájárúljanak.
Rákóczy Ferencz Nyitrán jártában ismételten megfordult a kolostorban s mint Spátay Gábor jánosi apát 1720-ban vallotta, két remetelak építésére 1000 frtot adományozott.
Hasztalan volt azonban minden népszerüség, hiába való a hívők őszinte ragaszkodása és szeretete. II. József parancsa megjelent s a kamaldoli remeték a nép hangos zokogása között vonúltak ki új lakhelyökből, az ősi Zobor csendes kolostorából.
Nagy befolyással volt a nyitrai egyházmegye hitéletének emelésére azon körülmény, hogy a XVII. század közepén és a XVIII. század első éveiben több szerzetesrend telepedett le határai között. 1625-ben a Jakussich család megtérvén az ősi hitre, Pruszka városát is visszavezette az egyház kebelébe. A család egyik tagja pedig, Jakussich György, veszprémi püspök 1642-ben a minoriták részére kolostort alapított, mely még ma is virágzik. Hasko 664Jakab egykori nyitrai püspök pedig a megváltóról elnevezett ferenczesek részére Beczkón, Eszterházy Pál herczeg pedig, Mattyasovszky püspök ösztönzésére, Zsolnán épített részükre kolostort. Egy újabb szerzetes-rendet Széchényi György primás telepített meg a megyében, 1696-ban. Az illavai bírtokok megváltása czímén kapott 80,000 frtot ugyanis felajánlotta a Szent-Háromságról nevezett rabváltó-szerzet alapítására. Később az illavai bírtokokat gróf Brenner impetrálta ugyan a fiskustól, de az alapítvány fenntartására ő is kötelezte magát. Kiváló fontosságú volt, kivált a terjedő protestantizmus ellensúlyozása szempontjából, a jézus-társasági atyák bejövetele, a kik Szakolczán és Vág-Sellyén telepedtek meg.
A nyitrai ferenczes kolostor szomorú sorság már láttuk. Sajátságos, hogy a fátum ezentúl is üldözte őket. 1552-ben a török pusztította el kolostorukat s az hossú évekig romokban hevert. 1630-ban Telegdy János a felső-városba telepíté őket s a várkapu mellett épített részükre kolostort. Azonban 1663-ban ezt is elpusztították a törökök s ekkor egy ideig az esztergomi káptalan házában laktak. Végre a Rákóczy-felkelés után visszatértek a Telegdy-féle kolostorba s miután 1787-ben a felső-városban alapított új plébánia gondozása is reájok bizatott volna, ma is ezen a helyen laknak, az egykori várpalánk közvetlen szomszédságában.
1702-ben nagy öröm érte Nyitra városát. Mattyasovszky László püspök és kanczellár junius 29-én Bécsben kelt és Lipót király által deczember 10-én jóváhagyott alapító-levele értelmében, bevonúltak falai közé a kegyesrendiek, e hazafias érzületü, lángbuzgalmú férfiak, hogy a nyitrai ifjuság nevelését, felsőbb kiképzését átvegyék. Hogy mily nagy buzgalommal, mennyi önfeláldozással oldotta meg a rend e nagy és nehéz feladatot, azt az oktatásügy történetében hivatott toll ismerteti.
1861-ben a Szent Vincze leányai, a keresztény szeretet szűzei, a leánynevelés fölkent lelkü aposotlnői vonúltak be a város falai közé. Palugyay Imre püspök már 1854-ben összevásárolt e czélra több kisebb polgári házat s megkezdette a pompás zárda építését, mely ma is a város egyik legszebb épületét, a kulturális haladás erős várát képezi.
Egyházi, de magyar nemzeti szempontból is kiválóan fontos dolog, hogy a hívek vezetésére hivatott papság minél jobb és tökéletesebb nevelésben részesüljön. Ezen szempontból a trienti zsinat szent kötelességévé tette a püspököknek, hogy egyházmegyéjök részére papneveldék felállításáról gondoskodjanak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem