Kath. visszahatás.

Teljes szövegű keresés

Kath. visszahatás.
A szatmári béke után a katholiczizmus kezdett ismét túlsulyra vergődni. Az 1715-iki országgyűlés már megnyirbálta a protestánsok 1687-ben biztosított jogait s az 1728-iki már teljesen az uralkodó vallás talaján áll. 1737-ben már a kamarai biztos annyira merészkedik menni, hogy a szakolczai polgároknak meghagyja, hogy a házi gazda vagy a családbeliek, birság terhe alatt kötelesek a beteg protestánshoz a kath. plébánost meghívni. Íly körülmények között mind több és több elfoglalt templom kerül vissza a katholikusok birtokába s mikor II. József türelmi patense megjelenik, 672akkor már Nyitravármegye ismét az ország legkatholikusabb vármegyéinek sorába tartozik.
Nevezetes dolog volt a nyitrai egyházmegye történelmében Mária Terézia királyné 1779 julius 16-án kelt elhatározása, melylyel a nyitrai káptalan kebelében a nagypréposti állást szervezte. Ugyanekkor rendezte a káptalan vagyoni viszonyait és saját maga vizsgálta felül azokat a tervezeteket, amelyek szerint a nagypréposti lak, a királynő örök emlékoszlopa, felépült.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem