Honfoglaláskori emlékek.
Honfoglaláskori emlékek.
Részben még az avar sírokkal egykorúak lehetnek, de részben az első Árpádházi királyok korába esnek azok a sírok, a melyeket a honfoglaláskori sírok gyűjtőnév alá foglalva tárgyaltak mindaddig, míg Hampel Józsefnek 1907. évben „Újabb tanulmányok a honfoglaláskor emlékeiről” czímű művében a honfoglalók hagyatékától elválasztani sikerült a honfoglalás alkalmával őseinknek meghódolt szláv népek sírjait. Vármegyénkben mind ezekből, mind a honfoglalók sírjaiból mutathatunk fel leleteket.
Az utóbbiakhoz sorozza Hampel a Terginától Alpáron felásott és I. Endre király érmével datált temetőt. Felemlíthetjük itt az Abonyból, a Bolháspart-dűlőből a N. Múzeumba került leleteket, 1883/160., az általam Tápiószelén, a Benedikty Gyula által a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott tárgyak lelhelyén, az ajándékozó birtokán feltárt hét sír leletanyagát. Itt is I. Endre érmei datálják a sírokat, a melyekben egyszerű, négyélű bronzkarpereczek és gyűrűk, halánték-gyűrűk, kis csörtető csüngők mellett, üveg- és gyanta-gyöngyök voltak, az utóbbiak abroncsként körülfutó, igen vékony ezüstlemezkékkel díszítve. Szokatlanabb tárgy az egyik sírban lelt félhold-alakú csüngő. A soros szláv temetők anyagához sorozza Hampel azt a rákospalotai sírt is, a melyre ott Bezerédj Adorján házának az építése alkalmával bukkantak. A munka folyamán előkerült tárgyakat a tulajdonos a N. Múzeumnak ajándékozta s a sír még érintetlen részéről, a derék tájáról, oly csüngős ezüst-boglárokat ástam ki, a minőket rendszerint a honfoglalók hagyatékában lelünk. A lipótmezei Kuruczles-dűlőben is fordult elő honfoglaláskori szláv sír, a melyben egyéb szerény tárgyak mellett, a tápiószelei félhold-alakú csüngő analógiájára találunk. Dunapatajról, az ú. n. szelidi várhegyről, több későbbi korú régiséggel, karpereczeket szerzett a N. Múzeum, a melyek a soros temetők szokásos állatfejes típusát mutatják. A vele együtt szerzett tárgyak közül kisérő leletként legföllebb I. Endre denárjai jöhetnek tekintetbe. Ide sorozhatjuk a váczi múzeumban levő és Tragor adatai szerint Vácz határában, a 70-es években kiásott sírleleteket, melyekben csavart nyakpereczek voltak, mint Abonyban, továbbá halántékgyűrűk, a szelei és lipótmezei példánytól eltérő, bőrtűs díszű, félhold-alakú csüngő és egyéb ékszerek, ugyancsak bőrtűs díszszel.
198A honfoglalók hagyatékát, a mint Hampel a honfoglaláskorról írott két első művének előszavában mondja, azért van módunkban kiválasztani a többi emlékek közül, mert nem nyugatról, hanem keletről jöttek és nem gyalog, hanem lóháton. Ezek a tények híven tükröződnek vissza őseink hagyatékában, még akkor is, ha nem az egész országot, hanem az ország szívét, Pest vármegyét választjuk vizsgálódásunk teréül. Ez nem is csoda; a vármegyének úgyszólván minden rögéhöz fűződik valami emlék a honfoglalás, az Árpádházi fejedelmek és királyok korából. Itt volt Alpár, a bolgár király vára, itt emelkedik Pusztatetétlen határában a Pengyom-halom, a melyen a nagy honalapító sátort veretett, itt vívta meg vele a nagy harczot, természetes, hogy a hantjai alatt sok harczos vitéze nyugodhat. Feladatom a már ismert adatok felsorolása lévén, nem szándékozom elindulni azokon „az új nyomokon”, a melyeket Zolnay Jenő jelölt ki s a melyek a figyelmet Budától Solt vidéke felé irányítják, ott keresve a nemzetünknek szent hamvakat. Annyi kétségtelen, hogy Solt vidéke gazdag honfoglaláskori leletekben s még a Zolnaytól oly fontosnak tartott Tétel-hegyet is föltaláljuk a lelhelyek sorában. A legelső sírlelet, a melyet a honfoglaló magyaroknak tulajdonítottak vármegyénk területén, Bene pusztán került felszínre, oly időben, mikor ez az esemény őszinte, igaz lelkesedést keltett, 1834-ben. Szentkirályi Móricz, akkor Pest vármegye főjegyzője, juttatta a N. Múzeumnak e becses leletet. Jankovich Miklós 1846-ban értekezett az Akadémiában „Bene vitéz” öltözetének ékességeit ma is a honfoglaláskor legjellemzőbb ékszereihez számíthatjuk. A leletből megmaradt harmincznál több, összesen négy változathoz tartozó boglár és egy szíjvég ezüstből, a lovas több vágástól megsérült koponyája, a lócsontváz, a ló szájában a vas-zabla, egy pár kengyel és több nyílhegy, míg a vitéz öt arasznyi hosszú, egy hüvelyknyi széles kardját a találók összetörték. A lelet koráról hitelesen tanúskodnak a vele lelt IX. és X. századi érmek, közöttük I. Berengár olasz király (888–915.) érmei. Legérdekesebb a tárgyak között, kétségtelenül a szíjvég. Egyik lapján dús indadíszt látunk, a másik lapján lépdelő griffet ábrázol a domború és niellós díszítés, az egyes testrészeknek a csúcsos levélidomokból képzett alakja, a levélként hasogatott hajlott szárny jellemzők a kor figurális ábrázolására, valamint a boglárok háromszirmú tulipánszerű virága is, a melynek körvonalait laposan kiemelkedő sávok szegik, mélyedéseit pedig aranyozás tölti ki. Pusztaszentimréről ismerünk honfoglaláskori régiségeket, melyek későbbi kor emlékeivel kerültek ott elő. A leletben levő egyszerű kengyelnél és zablánál érdekesebb az az összesen tíz darab faragott csontlemez, a mely nyereg díszítéséből eredőnek látszik s a melynek felületén inda- és levéldísz van kifaragva. Magáról Soltról az ú. n. Tételhegyről is kerültek a N. Múzeumba honfoglaláskori régiségek. Csete Sándor solti gazda szántotta ki azokat és ajándékozta 1907 június 29-én a N. Múzeumnak, gróf Benyovszky Sándor tanácsára. A tárgyak egy csontvázon feküdtek a földben. Csete Sándor női csontvázat vélt abban felismerni. A leletben volt egy széles ezüst abroncs-karperecz, végeit dudoros hólyagok díszítik, szívidomú csüngők, rossz ezüstből s egy korong-alakú nagyobb boglár szélén keret fut körül, közepén domború rozettával, a melyet négy körív fog körül, úgy hogy azok domborodásukkal lévén a rozetta felé fordulva, négy csúcsot alkotnak s a csúcsok mindegyikén háromszirmú palmetta-féle ül s ezek laposan emelkednek ki az aranyozott felületből.
A Kiskúnhalashoz tartozó pusztákról is említ Hampel honfoglaláskori leleteket; így Balotáról egy szívidomú pitykét, Bodoláról több kisebb tárgyat, a melyek közül itt csak az ötágú övboglárokat említem, a melyeknek felületén palmetta-féle idom domborodik ki; Inokáról kisebb pitykéket és boglárokat; Rekettyéről szívidomú rézboglárokat és csatot és egy kisebb ezüst-korongot és Zsana-pusztáról szintén több apró régiséget. Közölök, mint jellemzőbbek, bennünket főleg a szívidomú csüngős boglárok érdekelnek. Orgoványról már régebben ismeretes, egyéb kísérő leletek nélkül, egy Sammanida dirhem, a minő rendszerint kísérni szokta a honfoglalók sírjait; nem tudom, nem azonos-e ez azzal a példánynyal, melyet Hampel mint a kecskeméti ref. kollégium birtokában levőt említ. Kecskeméten Kada Elek ásatott fel nagyobb honfoglaláskori temetőt, a vásártéren levő czédulaház-dombon. A földmunkának áldozatul esett sírok tartalmán kívül mintegy huszonhárom, rendszeresen feltárt sírról ad hírt Kada Elek. A női sírokban lelt szerény ékszerek nem igen térnek el 199a szláv soros temetők sírjaiban leltektől, de a férfisírok tartalmából következtetve őseinktől eredőnek kell e sírokat tartanunk; ezekben kengyelek, zablák, balták nyílcsúcsok, csiholó aczélok voltak, és jóformán semmi ékszer-féle. A Madari tanya tájékáról is sikerült Kadának tíz sír tartalmát megmenteni. Legérdekesebb ezek közül az 1. számú sír, a benne lelt kard miatt; de ez eltér a honfoglaláskori kard általánosabb típusától, pengéje nem hajlott s a markolatba illő rész jellemző előrehajlását sem látjuk rajta. Valószínűleg azt a típust tartotta fönn számunkra, a melyhez tartozónak kell leírás után a Bene vitéz kardját is tartanunk. Czeglédről négyágú csillag idomát mutató kis boglárka került a N. Múzeumba; Jászkarajenőről pedig csinos kéttagú ezüst ékszer, szokott típusból, az egyik tag négykaréjú virág, erről függ le a szívalakú másik tag; összesen tizenegy ilyen csüngős boglár volt a sírban, de a többi elkallódott. A találó Tóth Ágoston karai gazdálkodó oly jó megfigyeléssel adta elő a leletkörülményeket, hogy megfigyeléséhez nem fér kétség; lovas-sír volt, de nem olyan, a milyenekről mesélnek, hogy lovon ülve találták meg a vitézt, csak a feje és két első lába volt a lónak a sírba letéve, balfelől az annak rendje és módja szerint kinyújtóztatott vitéz mellé. Olyanformán, a mint ezt Kada a kecskeméti czédulaházi sírmező egy sírjában szintén megfigyelte. Ugyancsak a ló feje és első lábai kísérték azt a másik sírt is, a melynek megmentését Aranyi Sándor törteli főjegyzőnek köszönhetjük s a melynek leletkörülményeit utólagos vizsgálattal Posta Béla derítette ki.
Ez a lelet Törtet község ú. n. Kákási-dűlőjében került fölszínre, Demeter Józsefnek egy nagyobb halmon emelkedő tanyáján, e halom beleesik abba a dombgyűrűbe, a melyhez Törtelen a Széki- és a Czakó-halmok tartoznak és a mely gyűrűből 1879-ben az Orsz. Rég. és Embertani Társulat a már említett Czakóhalmon kívül, a Szőr, Mák, Asszony, Látó-halmokat, a híres Pengyomot és a Csépvár nevűt megásatta. A lelet egyik legszebb honfoglaláskori leletünk. Gazdag aranyozású ezüst boglárai, szíjvége, jellemző darabok, sajnos, nem gondos ásatás révén kerülvén felszínre, a vas tárgyak, a lándzsa kivételével, összetörtek s töredékeik egy része el is kallódott; a kardot, zablát, kengyeleket csak néhány nehezen kiegészíthető töredék képviseli. Ugyanekkor Aranyi Sándor a Thomka-féle birtokon előkerült sírokból is szerzett a N. Múzeumnak hét aranyozott ezüst övdíszt, kerek, pitykealakú tagokat, róluk lefüggő másik, szívalakú taggal.
A vármegye dunántúli részéből mindössze egy helyről ismerünk honfoglaláskori leletet: Tinnyéről. Itt Vásárhelyi Géza ébersége mentett meg a jászfalusi pusztán, a buda–esztergomi vasút építése alkalmával, a földmunkának áldozatul esett sírokból néhány vaskengyelt, nyílcsúcsot, zabla-töredéket és kisebb vas-töredékeket, a melyeket ő a II. András király által is említett jeles íjász besenyők sírjainak tart.
Ezzel elérkeztünk elsorolásunk végére. A kép, a mit e letűnt időkről a leletek elénk tárnak, olyannak tűnhet föl, mint egy elpusztult régi mozaik. Színes köveiből csak kevés maradt eredeti helyén. Itt tisztán bontakoznak ki egyes részletek, másutt csak homályos körvonalak látszanak és a helyenként hézagos összefüggést szorgalmas kezek munkája igyekszik pótolni, összekeresve, helyére illesztve a még hiányzó koczkákat. Ha végigtekintünk az emlékek során, azt látjuk, hogy vármegyénk őskori emlékei hű tükre úgyszólván hazánk egész őskorának. Ez középponti fekvése mellett természetes is s az emlékek arra tanítanak, hogy a középső Duna termékeny medenczéjének birtokáért már az őskor névtelen nemzetei is versengtek, felváltva egymást e föld uralmában, mindaddig, míg öleinknek itt hazát alkotni s az uralmat immár több mint ezer éve megtartani sikerült.
