Szarmata és avar emlékek.
Szarmata és avar emlékek.
A germán emlékek kis száma mellett meglepő a következő, a Hampel felosztása szerinti (II.) szarmata és (III.) avar csoporthoz tartozó emlékek nagy száma. Míg a germánokról csak egyes szórványos sírok készlete maradt ránk, emezeket nagykiterjedésű temetők képviselik. Ezernél többre megy azoknak a síroknak a száma, melyeket a Nemzeti Múzeum részéről Tergina Gyula Ordason, Éber László dr. Pusztahernádon és e sorok írójával együtt Abonyban s Kecskemét városának lelkes polgármestere Gátéren feltártak, megfigyeltek és leírtak. Legtöbb ezekben a temetőkben a női és gyermeksír. A gyöngyök, fülönfüggők, karpereczek rendszerint szerény és olcsó fényűzésének özönéből alig válik ki egy-két férfisír gazdagabb övdíszével, csatjaival, bogláraival s harczos gazdájára emlékeztető fegyverekkel. A szarmata sírokban leginkább csak egy kés vagy nyílcsúcsok képviselik a férfi-sírokban a fegyverzetet, az avar-sírokban ezeken 195kívül néha lándzsa, ritkábban egy-egy balta s még ritkábban a kard. Az ékszerekben s azok előállításában azonban igen nagy a változatosság, úgy hogy ízlésváltozásaik révén alkalmasak az emlékcsoport korrendi osztályozására is.
Germán ékszerek.
1. Honfoglaláskori lelet.
2. Bene vitéz ékességei.
3. Római barbárlelet.
4. Részlet Vásárhelyi Géza őskori edénygyűjteményéből.
Hampel József hatalmas nagy művében,* melyben a korszak összes magyarországi emlékeit összeállította, a bennünket ezúttal egyedül érdeklő megyebeli emlékeket a következőleg csoportosította: A germánok fent vázolt emlékeit a IV. és V. Kr. u. századra teszi. A másik két csoport egymással párhúzamosan tölti ki a VI–IX. századig terjedő időt. Csupán a szarmata csoporthoz tartozó boldogi leleteket tekinti kivételnek, a melyeket még az V. századiaknak tart. Nagy Géza a szarmata csoport kezdetét korábbi időre, a IV. századra teszi. A szarmata-csoport többi sírjai közül a VI. századiak a kecskeméti leletek (id. mű. 441. B. tábla) a tószegi leletek és az ordasi temető néhány sírja. Az ordasi temető többi sírjai, a budapesti lóversenytéri sírlelet, a tószegi sírok a VII-be; a váczi lelet pedig a nyolczadikba. Az abonyi temetőt az általános csoportosításnál a VIII. századi emlékek sorában említi, ez nyilvánvalón csak elnézés, mert a szövegben részletesen indokolja, mért teszi a VII. századra és nem korábbra a temető keletkezését, ezt az aggodalmat, a mely főleg a griffes és indás díszek ritkaságán épül, némileg eloszlatja az az észleletem, hogy abban az időben, mikor Éber László dr. vezette az ásatásokat, és akkor is, a mikor már én intéztem azokat, a griffes és indás szebb tömör öntésű bronz szíjvégek, boglárok és csatok csaknem kivétel nélkül a temető déli és nyugati fekvésű sírjaiból kerültek elő s ezen a részen a temető egy része már áldozatúl esett a szőlőültetésnek, így nem tudom, nem lehet-e keletkezését még a VII. századnál is régibb időre tenni, másrészt azonban az eddig feltárt 361 sír aligha több a temető egy negyed részénél s még nagy népességű telep mellett is benyúlhatnak a temetkezések a VIII. századba is. Hogy kétségtelenül nagy teleppel van dolgunk, azt még egy másik temető is bizonyítja, a mely emettől 2 km-nyire fekszik s emlékkészlete emennek régebbi griffes tárgyaival rokon.
Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn.
A harmadik csoport az avarok emlékei közül hatodik századiak, Hampel szerint, a szentendrei, VII. századiak a peszéradacsi leletek, a hetediktől a VIII. századig terjedő időbe esnek a mikebudai (Hampelnél tévesen Mikebudaháza Zala vármegye) Kecskemét miklóstelepi, dunapatajiak, míg a pusztahernádi sírok már kivétel nélkül a VIII. századból valók. Nagy Géza az avarok hagyatékában a sajátképeni avar szibériai elemektől elkülöníti az azovi tenger mellékéről az avarokhoz csatlakozott hun törzsek emlékét.
Az itt elsorolt temetők anyagához kell még sorozni a Kada Elektől Hampel művének megjelenése után közzétett gátéri temető 297 sírjának anyagát és néhány kisebb leletet. A gátéri sírokban, úgymint Abonyban, némileg vegyülni látjuk a két utóbbi csoport emlékeit, sőt néhány germán eredetű tárgyat is találunk közötte, így valószínűleg szintén hosszú idő alatt benépesült sírmezővel van dolgunk; de Gátéren sokkal sűrűbben lépnek föl az avaroknak tulajdonítható emlékek, mint Abonyban. Ehhez a csoporthoz sorozhatjuk még a bögi sírleletet is és egy zagyvarékasi férfisírból eredő díszes aranyboglárokat.
A második csoport emlékeit vizsgálva, az ide tartozó tárgyakon, az első és harmadik csoporthoz viszonyítva, az antik művészetnek erősebb, közvetetlenebb hatását tapasztaljuk. Éber dr., a ki abonyi ásatásai révén foglalkozott ezekkel az emlékekkel, arra az eredményre jutott, hogy ugyanaz a művészi törekvés érvényesül ezeken az emlékeken, mint az ú. n. késő római korszak művészi alkotásain: t. i. a fény- és árny-váltakozására, egymást kiegészítő színes foltok létrehozására való törekvés. Ilyen művészi hatásra számítanak példáúl, a nagyobb síma felületekre alkalmazott mély rovátkozások, vagy egyszerű bevésett háromszögek, a melyeknek árnyékos foltjai emelik ki a tárgy felületén a tulajdonképeni díszítő mintát, a mint hogy az áttört boglároknak is föltétlenül szükségük volt az elütő színes alapra, hogy dekoratív formáik érvényesüljenek.
Ha más szempontból vizsgáljuk a leletek ornamentikáját, azt látjuk, hogy az emlékek eme csoportjának jellegét előkelő növényi ékítmények adják meg. A hol ilyfajta dísz befogadására alkalmas felület kínálkozik, azokat többnyire szabatos hajlású levelek, indák, palmetták töltik ki. Ezeket látjuk mind a tömören öntött, mind a vékony lemezből trébelt szíjvégeken, övboglárokon és csat-lemezeken 196s mindez, ha sajátságos, többnyire duzzadt formákat öltött is magára, nem egyéb, mint a klasszikus indadísznek folytatása s a kíséretében megjelenő állat-ornamentika is híven tükrözi vissza a klasszikus felfogást, mely a tisztán dekoratív czélú ábrázolásnál sem hagyta figyelmen kívül az ábrázolt lények természeti mivoltát. Természetes, hogy idővel, a minták utánzásával, s a kézmívesek fogyatékosabb készültsége miatt, az alakok organikus egysége nehezebb jeleneteknél, mint például a szíjvégeken gyakran szereplő szarvasbika hátán hatalmaskodó griffeknél, az ábrázolt alakok tagjainak organikus egysége összezavarodott, de világos, hogy alkotójuknak törekvése nem azonos a germán díszítő-művészet amaz eljárásával, mely egyes testrészeket a többiek rovására hangsulyoz s másokat, a melyek az organikus egység felismeréséhez szükségesek volnának, teljesen mellőz, vagy egyes testrészeket, fejet, karmokat, lábakat önálló díszítményekképen alkalmaz.
A férfi-sírokban előforduló fegyverekről már szólottam, most az ékszerekről kell még megemlékeznem. A gazdag férfi-sír felszerelésében e csoportban főleg az öv díszítésében lelünk nagy fényűzést. Az övet, mely úgylátszik bőrből készült, díszes, áttört boglárok borították, némelykor egészen egyformák, máskor váltakozó alakúak, máskor ismét csak az övnek hátközépre eső részére jutó boglár eltérő alakú; a boglárok némelykor csuklós pántokkal ellátott lemezek s e csuklós pántjukról rendesen áttört díszítésű, kisebb lemezek függnek le. Az öv elül záródott, díszesen kiképezett csattal s a szíj végét is díszes bronztag burkolta, valamint az övről lefüggő kis díszítőszíjak végeit is. Nem ritkán az öv mellett külön kardkötő-szíjnak is kellett lennie e sírokban, mert a férfi sírokban rendszerint párosával fordulnak elő a csatok és fő-szíjvégek, s némelykor fönnmaradt a kard felfüggesztésére szolgáló horgos karika is. Ezeken kívül némelykor a fő mellett szokott még a süvegről való kisebb díszítmény lenni.
A női sírok mellékletei rendszerint a ma is szokásos ékszerek, karperecz, gyöngyök, gyűrűk, ritkábban egy-egy a felszerelés többi tárgyainál régebbi fibula, fülbevalók, jobbára a római műipar formáinak fejleményei. A fülbevalók egy sajátságos neméről kell még megemlékeznem, a mely eddig még az abonyi sírmező speczialitása. Ez a lánczczal egybekapcsolt páros fülbevaló. Abonyban több sírban leltük Éberrel e csinos ékszereket; a nagy csüngős gyöngyös karikákat, hátul a hajfonat alatt tartotta össze egy csinos, könnyű lánczocska. Azonkívül rendesen orsógombot, vagy fonálgombolyító csontot tettek az elhunyt nők mellé.
Az utódok kegyelete többnyire adott az elhaltak mellé útravalót is; ezek rendszerint a lábnál voltak agyagedényekben elhelyezve, s technikai készültségük szerint kétfélék, antik formákkal kapcsolatban álló, gondosan iszapolt, korongon készült edények, vagy kézzel formált, hevenyén készült darabok, némelykor az őskori edényekre emlékeztető díszítéssel és alakkal. A férfi-sírokban az ételtartó bögre mellett, némelykor szűknyakú butykost is leltünk, a mely többnyire gondos készítmény s alakjával leginkább antik formákra emlékeztet; kivétel egy kulacs-forma, a melynek kaukázusi sírokban leljük analógiáját.
A harmadik csoporthoz tartozó leletek kétségtelenül lovas néptől származónak látszanak s a kordatáló adatok birtokában, nem lehet e csoport faji megjelölésénél más népre, mint az avarokra gondolni, ha, a mint erre hazai szerzőink figyelmeztetnek, nem is lehet az avar sírleletek tárgyaiban mindenkori egyszersmind avar készítményt látni, mert valószínű, hogy nomádnépként a leigázott szarmaták; vagy más idegenből jött mesterek által készíttették ékszereiket s az ő iparuk csak a fegyverek és lószerszám készítésére szorítkozhatott, mind a mellett a belföldi ékszeriparról tanúskodik az, hogy több avar temetőben, így a gátéri temető 10. sírjában is leltek olyan trébelő bronzmagokat, a melyek a tömör öntésű szíjvégek helyére lépő bronzlemez-ékszerek készítésére szolgáltak. Az azonban kétségtelen, hogy az avar leletek nem tanúskodnak olyan következetesen követett elvekről, mint a szarmata csoport tárgyai. Az idegen hatások egybefűződő szálait mindenütt kinyomozni még a jövő feladata lesz, annyival inkább, mert ez amúgy is a művészettörténetnek legnehezebb és legtöbbet vitatott kérdéseivel függ össze. Az eddigi leletek vizsgálata alapján Hampelnek az a véleménye, hogy Bizáncz folyton erősödő hatása táplálta e csoport ízlését. A Kada Elektől a gátéri temetőben feltárt lovas-sírból ismerjük ezt a temetkezést. A lovat a férfival párhúzamosan jobb oldalára fektették, úgy hogy testének felső részét a sírgödör oldalába vájt pandalyba tolták be, az első lábak patáit a nyakig, a hátsó 197lábait a hasig felszorították s a megszegett fej ekként a sírgödör sarkához szorult, tarkója felfelé állott s a majdnem függélyes irányban álló váz a sírgödör fenekébe volt belenyomva. E síroknak felszerelése eltér némileg a szarmata sírokéitól; amazokban, mint láttuk, kevés a fegyver, emezekben a római mintákra emlékeztető nagy fülbevalókat és vékony bogyókkal és hólyagokkal díszített, nagy csüngőjű kis karikákat lelünk. Az öntött szíjvégek helyére a férfi-sírokban a szalaghurkolásdíszű trébelt szíjvégek lépnek. Ezekben a férfisírokban akad egy-két lándzsa vagy balta, sőt kard is; ezekhez járulnak a lószerszám csatjai és boglárpitykéi. Kada Eleknek sikerült egyik sírból a ló csontjait úgy kiásni, hogy annak csontvázát a kecskeméti múzeum számára összeállította; ebből tudjuk, hogy az avarok lova kistermetű és tömzsi volt. Az egyszerűbb, szerényebb sírokban, úgylátszik, mint a szarmata temetőkben, itt is rendszerint csak lepelbe burkolva tették le a holtakat a sírgödörbe s csak néhol észlelhetni koporsó vagy deszkázat nyomát, ott is, a hol a deszka felismerhetlenségig elenyészett, lelünk némelykor nagykampós vasszegeket, a melyek valószínűen a lépcsőzetesen kiásott gödrök fokaira támasztott deszkázatot tartották össze. A legérdekesebbek egyike e nemben a gátéri temető 212. sírja, mely valóságos sírbolt volt. A női sírok felszerelése kevésbé tér el.
A régibb középkori emlékek ismertetése során kell, hogy megemlékezzünk azokról a hatalmas gátárkokról, a melyeket „Csörszárok” név alatt ismerünk, bár korukat összehasonlításra alkalmas leletek híján eddig meghatározni még nem sikerült. A vármegye cserháti részén két nagyobb ilyen védelmi vonal húzódik. Az első vonal némely szakaszát 1864-ben még vízzel telten találták, de helyenként a magaslatokba és dombok lejtőjébe van beásva. Ez a vonal a dunakeszi Csörszdűlőnél ágazik ki a Dunából. Rómer (Compte rendu II. 1. 65.) Pusztaszentjakab, Fót, Alag, Mogyoród határában találta nyomait, majd odébb, Valkón, Pilisszentlászlón és Turán és valószínűleg Kiskürünél éri el a Tiszát. A másik vonal valószínűleg Vácznál kezdődött, de csak Galgamácsánál látható már, innen Jászárokszállás és Erdőtelek felé tovább haladva, Ároktőnél végződik. Egy kisebb vonalat is említ még Rómer, a mely Isaszegtől Jászladányon át Bánhalma felé húzódik.
