ELŐSZÓ Irta báró Prónay Dezső

Teljes szövegű keresés

ELŐSZÓ
Irta báró Prónay Dezső
Hazánk ezeréves fönnállása megünneplésének egyik emléke a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye egyetemes leírását magában foglaló mű is, mint egyik része Magyarország egyetemes leírásának, a mely az 1896-ik évben, – vármegyék és városok szerint szerkesztve, – megkezdetett.
A honalapításnak ezer évvel ezelőtt fegyverrel megkezdett, fegyverrel föntartott, munkával gyarapított művét, korunkban a közművelődés eszközeivel kell befejeznünk.
Magyar nemzeti közművelődéssel, annak terjesztésével, egyetemessé tételével kell folytatnunk a második évezredben a honalapítás nagy művét és egységessé tennünk, – a közművelődés segítségével, – a hazaszeretet érzésében az ország lakosait.
Minél jobban ösmerjük hazánkat, annál szorosabb kötelékek csatolnak hozzá. Ámde a haza fogalma nemcsak az ország területét jelenti, sőt maga e szó „ország” is, a régibb idők használata szerint, nemcsak területet, de az azt uraló nemzetet jelentette, valamint a „haza” is az országló nemzet közönsége.
Vármegye alatt sem értjük egyedül az ország meghatározott területét. A vármegye, igenis, jelent intézményt is, és pedig egyik legősibb intézményünket. A vármegye, mint intézmény, egykorú a magyar királysággal. A hagyomány Szent Istvánnak tulajdonítja az ország területének vármegyékre való fölosztását. Mint minden régi intézmény, természetesen ez is átalakul. Eredetileg az államot szervező királyságnak honvédelmi és kormányzási intézménye, később e mellett a nemzet fegyveres erejét alkotó részének, a nemességnek intézménye, a melynek útján az, a hon védelmében, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban és a törvényhozásban részt vesz.
Alkotmányunk egyik legfontosabb intézményévé válik a vármegye. Ennek keretébe illeszkedik a társadalom, ehhez idomul, ebben a körben folyik majdnem kizárólag a közélet.
Semmi sem bizonyítja jobban az intézménynek életrevalóságát és erejét, mint az, hogy egyes vármegyéknek, mint intézményeknek élte és működése még akkor sem szűnik meg, mikor a vármegye területe, a hódító török uralma alatt áll. Mikor például Pest és Heves vármegyék török uralom alatt állottak, három vármegye, úgymint Pest, Heves és Nógrád, ez utóbbinak területén, Fülek várában tartja székhelyét, levéltárát és – úgy a hogy lehet, – közgyűléseit. És, hogy a vármegyének, mint intézménynek e régi életrevalóságából még most is fönmaradt valami, ennek, – természetesen a megváltozott viszonyokhoz mérten – még a legújabb időkben is, az 1905–6. években némi nyomát és emlékét lehetne fölidézni, t. i., hogy midőn a vármegye székházán szünetelt a szabályos, törvényes önkormányzat, a vármegye tudott magának oly szervet alkotni, a mely a jogfolytonosság föntartásának komoly kísérletéül szolgálhatott. És talán az 1905–6. évek eseményeinek emléke szolgált okul arra a megtisztelő fölszólításra, hogy Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyének ezt az egyetemes leírását – irodalmi téren való járatlanságom ellenére – néhány szóval bevezessem.
***
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye földrajzi, természetrajzi, gazdasági és néprajzi viszonyainak leírása, előleges, röviden összefoglaló, tájékoztató bevezetésre alig szorul. Miként a név is mutatja, négy önálló közigazgatási területnek egyesítéséből alakult a mai Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. A vármegye dunántúli részét magában foglaló régi Pilis-megyéből, a dunáninneni éjszakkeleti részét magában foglaló Pest-, a dunamenti Solt-megyéből és a Kiskun területből. A török háborúk alatt elnéptelenedett három vármegye területét egyesítette először a törvényhozás és utóbb a beékelt Kiskun területet is hozzácsatolta.
A vármegye határai részben természetes határok. Nyugat felől a Duna, kelet felől a Tisza, éjszak felől a nógrádi hegyes és dombos vidék és csak éjszak-kelet és délfelé nincsenek ily természetes határai. A vármegye legnagyobb része sík és a Nagy-Magyar-Alföldhöz tartozik. Sok a homokos vidék, a mely a külterjes állattenyésztés idején legelőül szolgált. Mint szántóföld nem volt nagy értékű. A legújabb időben, mint szőllőmívelésre alkalmas föld, értékében tetemesen gyarapodott.
Vármegyénk, körülbelül hazánk közepén terülvén el, önként annak a területe vált az országló fejedelmek székhelyévé. A hagyomány a vármegye területére helyezi már Attila székhelyét és habár a fürkésző és bíráló történetírás mindíg nagyon is kétkedve fogadja a hagyományt, azt kétségtelennek tekinthetjük, hogy a honalapító Árpádnak, saját nemzetsége számára elfoglalt területet, vármegyénk határában kell keresnünk. A Csepel-sziget volt ménesének járása és a kizárólag lovashadak vezérének tanyája nem lehetett messze harczi paripáit szolgáltató ménesétől.
A Zoltán és Zsolt neveket azonosítani szokták. E szerint az Árpád nemzetségéből származó fejedelem nevétől, vagy a róla elnevezett lakóhelyétől vagy várától nyerte a nevét a mai vármegyénknek hajdan önálló egyik alkotó része.
A középkorban, különösen annak elején, – a mai értelemben véve – nincs mindig állandóan egy helyhez kötve az ország kormánya. Nem csoda, ha a nemzeti királyság korszakának elején, az országnak különösen kedvező alakulatú dunántúli részében, Esztergomban és Székesfehérvárott székelnek többnyire a királyok; de miként nagyobb városok és közigazgatási középpontok keletkezésére a földrajzi fekvés majdnem döntő befolyású, csakhamar Visegrád és Buda lesz a királyok székhelyévé és ez utóbbi az ország fővárosává. Midőn Magyarország hatalma fejlődésének tetőpontján áll, Hunyadi Mátyás idejében, székhelye: Buda, nemcsak az ország fővárosa, de a tudomány és művészet is talál már benne hajlékot.
Vármegyénk területén, Rákos mezején tartják azokat a híres országgyűléseket, a melyeknek helye, az egykorú német krónikákba és okíratokba olyaténképen származik át, hogy a „Rákos” szó az országgyűléssel egyértelműnek vétetik. És habár a mohácsi síkon dől el szegény hazánk sorsa, a mohácsi vésznek, mint nemzeti szerencsétlenségnek következményei, egész nagyságukban tulajdonképen csak akkor válnak érezhetőkké, midőn János Zsigmond kiskorúságának ürügye és a nemzeti királyság eszméjét képviselőknek gyöngesége és sajnos gyámoltalansága miatt, a török elfoglalja Buda várát és ezzel török hódoltság alá kerül vármegyénk is.
A vármegyének, mint intézménynek életrevalóságát és államfönntartó jellegét semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még török uralom alatt sem szünik meg teljesen és fönntartja, – a mennyire lehet, – a kapcsolatot az országnak a török uralomtól mentes részével. Miként már említettem, a török uralom alá került Pest vármegye áthelyezi székhelyét Nógrád vármegyébe, Fülek várába. De nagy szívósságot, ügyességet és életrevalóságot tanúsítanak a török uralom alá került vármegyének nagyobb, alföldi községei (városai), pl. Kecskemét, Nagykőrös, a melyekben az idegen uralom alatt igen tágkörű önkormányzat honos. A falvak egy része kétfelé adózik: török részre és magyar részre.
A XVII. században a török uralom alatt álló vármegye, az erdélyi fejedelmeknek, az ev. vallás szabad gyakorlatáért és az ország alkotmányáért, a kotlátlan uralomra törekvő osztrák ház ellen folytatott küzdelmeiben nagyobb jelentőségű részt nem vehet. De vármegyénk területén adják át, a török szultán megbízásából, Bocskay fejedelemnek a koronát.
A II. Rákóczi Ferencz vezérlete alatt megindult nemzeti küzdelemben részt vesz a vármegye alispánja, Sőtér Ferencz, a kire a vezérlő fejedelem egyik ezredének parancsnokságát bízza.
A folytonos háborúk alatt, Buda visszafoglalásával a török uralom alól fölszabadult vármegye népessége igen megfogyott. A pusztán maradt jószágokat a kincstár veszi birtokába. És megindul a jószágszerzés a neoaquistica commissio előtt. Megindul a telepítés is. Miként a török hatalom előrenyomulásával az ország déli részeiből a nemesség egy része a végvárakba, avagy az éjszaki vármegyékbe menekül, a török uralom megszüntével az éjszaki vármegyék nemessége igyekszik ismét jószágot szerezni a termékeny Alföldön. Nagy kiterjedésű puszta területek megszerzésével, nagy vagyonok keletkezésének vetik meg az alapját. A nagy kiterjedésű birtokok azonban kezdetben keveset jövedelmeznek. Hihetetlenül csekély az a jövedelem, a mit 1730–40 körül a Pest vármegye alföldi részén fekvő 4000–5000 holdas puszta nyújtott. De a XVIII. században folytonos a közgazdasági fejlődés; a vagyonosodás kétségtelen. Az újonnan keletkezett nagy vagyonok birtokosai fölhasználják annak előnyeit. Mária Terézia kedvelt híve, Grassalkovich Antal egyike azoknak, a kikre, mint példára, reá lehet mutatni. Nagy kiterjedésű birtokokat szerez Pest vármegyében. Gödöllőn nagyszerű kastélyt épít. De a vagyonosabb köznemesség is szebb és jelentékenyebb épületeket emel. Ebben a korban épülnek az acsai kastély, Ráday: péczeli, Podmaniczky: aszódi, Beleznay: pilisi kastélyai, a melyek díszes épületek. Migazzi váczi püspök székvárosát rendezi és díszíti. E mellett a vármegye nemessége teljesíti honvédelmi kötelezettségét, részt vesz a Mária Terézia trónjának védelmére elrendelt fölkelésben, sőt egy külön gyalogezredet is szervez (a Mária Terézia nevét viselő mai 32-ik számú ezredet).
De megindul a telepítés is. Igen nagy és nem eléggé méltányolt munka az, a fejlettebb közgazdaság és közművelődés érdekében, a melyet a XVII. század végén és a XVIII. században, hivatalos támogatás nélkül, a földesurak kifejtenek, midőn birtokaikra földmívelő jobbágyokat telepítenek. Igaz, hogy ezzel saját jövedelmeiket is gyarapítják. De ha hosszabb korszakot foglalunk össze, kétségtelen, hogy az járt jobban, a kinek őse 1750 körül nem telepített pusztájára községet, a melynek lakosai 1848-ban, jelentéktelen kárpótlás mellett, tulajdonosai lettek annak a földnek, a mely, ha puszta marad, ma kétségen kívül sokkal értékesebb tulajdona lenne volt földesurának, mint a csekély úrbéri megváltás. Ennek következtében azok, a kik puszta birtokaikra falvakat telepítettek, inkább a közügynek tettek szolgálatot, mintsem családjuk vagyoni érdekeinek; mert, ha a nemzetnek, mint egésznek fejlődését tekintjük, nem vonható késégbe a falvak telepítésének nagy közgazdasági és közművelődési jelentősége.
Az 1809. évi nemesi fölkelésben, a melynél különben kitünt, hogy a kormány által fejleszteni elmulasztott intézmény az új kor hadviselési föladatainak meg nem felelhet, Pest vármegye fölkelő serege derekasan helyt állott.
A XIX. század első negyedével szoktuk hazánk történetének újabb korszakát kezdeni. A hosszú harczok alatt meggyöngült, elfáradt nemzet igyekszik gyorsan pótolni a mulasztásokat és elérni a nyugat-európai népek fejlődését. Széchenyi István kora ez; tevékenysége országos, de e mellett jelentékeny részt vesz Pest vármegye közéletében is.
A vármegyék nem érik be azzal, hogy a törvénykezési és közigazgatási ügyeket intézzék el és utasítások adásával befolyjanak a törvényhozás munkálataiba. Fölkarolnak minden közügyet. Különösen Pest vármegye a közgazdasági és közművelődési tárgyakkal is foglalkozik. Fáy András kezdeményezésére, Pest vármegye támogatásával alakul a „Pesti hazai első takarékpénztár”. A „Nemzeti szinház” ügyét is vármegyénk karolja föl. Részt vesz a közjótékonyság, a közgazdasági tevékenység, a közművelődés munkájában, sőt a művészet támogatásában is. A nemzeti föllendülés kroában a vármegye szülöttei közül minden téren többen emelkednek föl a legkiválóbbak közé. Katona József e vármegye szülötte s vármegyénkben született és itt töltötte ifjúságát Petőfi Sándor is; a pest-vármegyei Alföld és a Kiskunság tette őt az Alföld költőjévé, az Alföld szabad térségei, a szabadság költőjévé.
A XIX. század harmadik és negyedik évtizedeiben országos jelentőségre emelkedik Pest vármegye. Középponti fekvésénél fogva, és mert székhelye az országnak is a fővárosa, az ország legkiválóbb emberei Pest vármegye közéletében tevékeny részt vesznek; Pest az ország irányító, vezető vármegyéje.
De ugyanebben a korszakban, midőn a vármegyék figyelme úgyszólván minden közügyre kiterjed, vannak, a kik a nemzet erejét és fejlődését, nagyobb központosítással, még hathatósabban vélik fokozhatónak, mintsem a törvényhatóságok, kevésbbé egyöntetű, sőt néha szétágazó tevékenységével. Mivel a vármegye a nemesség intézménye és a XIX. század közgazdasági és társadalmi szervezete már-már áttörni készül a középkori közgazdasági és társadalmi szervezetnek megfelelő rendi alakulást, némelyek mindazt, a mi a kor megváltozott viszonyainak már nem felel meg, hajlandók a vármegye rovására írni és azokért a hibákért, a melyek – többé-kevésbbé – minden emberi ténytől elválaszthatatlanok, a vármegyét okozzák. Az elfogulatlan bíráló másként ítél. Tudja, hogy fény és árny egymástól elválaszthatatlanok. De van az új kor népuralmi elvének olyan fényes képviselője, a ki, bár ösmeri a régi alkotmány régi intézményeinek fogyatkozásait, meg tudja becsülni mindazt, a mi abban a szabadságnak biztosítéka. Megbecsüli, sőt szereti a vármegyét, mint önkormányzati szervezetet. Ez Kossuth Lajos. Az ő tevékenységének is Pest vármegye a színhelye. Az 1847-ik évben Pest vármegye választja meg követül arra az országgyűlésre, a mely 1848-ban a régi magyar alkotmányt és ezzel a régi vármegyét is, habár a jogfolytonosság sérelme nélkül, de mégis gyökeresen átalakítja. Az ilyen gyökeres és gyors átalakítás nem történhetik meg erős megrázkódtatás nélkül. Ez be is következik. Az 1848. és 1849. évek eseményei főbb vonásaikban általában ismeretesek. Köztudomású, hogy Kossuth Lajos Pest vármegyében kezdi meg körútját, a melyben fegyverfogásra lelkesít a megtámadott haza védelmére.
A szabadságharcz alatt véres küzdelmek színhelye vármegyénk is. Pestmegyei nemzetőrök is részt vesznek Roth és Filippovics csapatainak bekerítésében és a fegyver lerakására kényszerítik azokat. A bicskei, az isaszegi, a két váczi ütközet neve őrzi a névtelen hősök emlékét. A névtelen hősök után a vértanúk hosszú sora következik. Gyász borul a nemzetre egy évtizedig. De az önkényuralom rendszerint nem lehet tartós. Bármely kormányzati rendszer mellett és bármely kormányzati rendszerben lehet romlottság, és nincs olyan intézmény, a melyet a romlottságtól meg lehetne óvni; de a korlátlan önkényuralom szükségkép romlottságra vezet, szükségkép megrontja a társadalmat, mert nélkülözi az erkölcsi alapot. Tíz évi önkényuralom után 1860-ban legalább részben föléled az alkotmány. A törvényhatóságokat helyreállítják. Szervezik a vármegyét. Pest vármegye főispáni helytartójává gróf Károlyi Istvánt nevezik ki, alispánnak az erélyes Nyáry Pált választják, a ki az 1848–49-ben tanúsított magatartásáért több évi várfogságot szenvedett. Nyáry Pál vezeti a vármegyét, egyénisége hatalmas befolyást gyakorol mindazokra, a kikkel érintkezik.
De rövid ideig tart az alkotmányos állapot. Már néhány hónap mulva fegyveres erő szállja meg a vármegyeházát. A vármegye tisztviselői lemondanak állásukról és 1865-ig ismét szünetel a vármegyei önkormányzat. 1865-ben, nagyrészben helyreállott az alkotmányos élet. A nemzetközi viszonyoknak alakulása, – az 1866. évi háború következtében – az 1867. évi kiegyezéshez, a koronázáshoz vezet.
Hazánk alkotmányos életének legujabb korszaka kezdődik el. Bekövetkezik a törvényhatóságok jogainak ujabb szabályozása. Az igazságszolgáltatást elkülönítik a közigazgatástól s elvonják, – igen csekély jelentőségű ügyek kivételével – a törvényhatóságok hatásköréből. Az 1870:XLII., valamint az 1876:XX. és 1886:XXI. t.-czikkek részletesen szabályozzák és állapítják meg a törvényhatóságok szervezetét. A multhoz képest szűkre szabják az önkormányzat körét. De még mindíg elég jelentékeny a törvényhatóságok önkormányzati hatásköre arra, hogy annak útján a nemzet maga is részt vegyen a végrehajtó hatalomban.
Mindazonáltal a középpontosító irány is ujra föléled. A közigazgatás államosítása, vagyis szabatosabban kifejezve, a közigazgatási tisztviselőknek az egész vonalon a kormány által való kinevezése, a törvényhatóságok máris nagyon korlátolt jogkörének további megszorítása, kiváló férfiak kedvencz eszméje. A nemzetnek, a helyhatósági szerveztek útján, a végrehajtó hatalomban való részesedését majdnem teljesen meg akarják semmisíteni. Az 1891-ik évben a képviselőházban megkezdődik a közigazgatás államosításának életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Hosszú hónapokig tartó vita után a kormány a benyujtott törvényjavaslatot kénytelen visszavonni és a visszavont törvényjavaslat helyett benyujtja a vármegyei közigazgatás rendezéséről szóló két-szakaszos törvényjavaslatot, a melynek első szakasza kimondja az elvet, hogy a közigazgatás a vármegyékben állami föladatot alkot s utasítja a belügyminisztert, hogy ez elvnek megfelelőleg, többrendbeli törvényjavaslatot egyidejűleg terjeszszen majd elő.
Ámde az 1905–6-ik év eseményei meggyőzték a közvéleményt arról, hogy a törvényhatósági önkormányzat nem fölösleges biztosítéka az alkotmányosságnak és az 1891:XXXIII-ik t.-czikket az 1907:LVIII. t.-cz. hatályon kívül helyezte.
A túlságos központosításnak ma is a törvényhatósági szervezet a leghelyesebb mérséklője és ezáltal a szabadságnak biztosítéka. Mert nagyon is igaz a kiváló franczia államtudományi írónak, Toquevillenek mondása, hogy: „A czentralizáczio megfosztja az országot, az őt megillető szabadságtól és hozzászoktatja a zsarnoksághoz. Helyhatósági intézmények nélkül alkothat magának egy nemzet szabadnak látszó kormányzatot, de nem bírja a szabadság szellemét. Múló szenvedélyek, pillanatnyi érdekek, a körülmények vak esélye, megadhatják neki a szabadság külső formáit, de a társadalom testébe visszaszorított zsarnokság előbb vagy utóbb fölszinre kerül.”
A törvényhatósági szervezetnek, – még mai, meggyöngült alakjában is – nagy alkotmányjogi jelentőségét, a közelmultnak, az 1905–6. éveknek eseményei, minden kétséget kizáró módon igazolják.
Pest vármegye kivette részét derekasan az alkotmányos küzdelemből. Bizonyságot tett arról, hogy a törvényhatóságok ma is az alkotmány védbástyái, a melyeken továbbra is őrködve, legyen a jelszó: „Küzdj és bízva bízzál.”
Budapesten, 1910 márczius 1-én.
Báró Prónay Dezső.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages