Tápiósáp.
Tápiósáp.
Tápiósáp. Nagyközség a budapest–szolnoki vasút mentén. Lakosainak a száma 2019, a kik magyarok és róm. kath., ref. és ág. ev. vallásúak. A házak száma 344. Posta, távbeszélő és távíró-állomás helyben van, vasúti állomása Tápiósüly-Tápiósáp. A helység 1283-ban a nyulszigeti apáczák birtoka. 1690-ben a török hódoltság alatt elpusztított helységként írták össze. Ekkor Borhy György és a Gyöngyösiek birtoka. 1712-ben 12, 1720-ban 28 magyar és tót háztartást vettek föl az összeírásba. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint 142Sőtér Gábor és János özvegyei voltak a helység birtokosai. 1737-ben 12 zsidó lakost írtak össze e helységben. Imaházuk is e tájban épült. Az 1770. évi úrbéri rendezéskor 34 8/32 úrbértelket írtak itt össze s ekkor a Sőtér család birtokában találjuk. A róm. kath. plebánia 1787-ben keletkezett. A templom 1780-ban épült. Anyakönyvei 1754-ben kezdődnek. 1848 előtt Palásthy Viktor, Török Gábor, a Sőtér család és Dévay Zsigmondné bírtak itt földesúri joggal. A tagosítás tárgyában a lakosság és a földesurak között sok ideig per folyt, míg végre 1864-ben megegyeztek. Ez évben 27 ház égett le a helységben. Jelenleg Ráthonyi Reusz Henriknek, a Szolnoki Kereskedelmi Banknak, Haader Györgynének és Schleisz Mihálynak van itt nagyobb birtoka. A helységben lévő régi kastélyok közül az egyiket Ráthonyi Reusz Henrikét, a Sőtér család építtette még a múlt század közepe táján; a másik Kállay Frigyesé, a harmadik Farkas Ödöné és a negyedik Haader Györgynéé. A községhez tartozik Nagyoszlár és Kisoszlár puszta, melyek a XIII. század közepén Uzlar néven előfordulnak; már 1252-ben IV. Béla király a Gurka Comes nemzetségbeli Oltuman-nak adományozza, majd 1259-ben, midőn leányát, a nyulszigeti domokosrend női zárdájába apáczának adja, e zárdát Oszlár, Süly, Czinkota stb. birtokokkal megajándékozza. E kettős adományozás perre vezetvén, ennek 1274-ben barátságos osztályegyesség vetett véget. Midőn 1438-ban a hatalmas Rozgonyiak Pestmegye éjszaki részén, a Galga és Tápió között tetemes birtokokat kapnak adományba; birtokaik között Oszlár is szerepel. A középkorban Oszlár falu volt: „villa”-nak nevezik az oklevelek, sőt még a török világ kezdetén is lakott hely, mert az 1562–63. évi budai török szandzsák hűbér-defterében faluként felemlítik; de ezután puszta lett. E két pusztának 1848-ig a báró Prónay család volt a földesura. Hozzátartoznak még Jakabszállás, Sándorszállás és a Szirákimajor.
