Tatárszentgyörgy.

Teljes szövegű keresés

Tatárszentgyörgy.
Tatárszentgyörgy. Nagyközség az alsódabasi járásban. 252 házzal és 1894 lakossal, a kik magyarok s róm. katholikus vallásúak. Postája helyben van, távíró- és vasúti állomása Örkény. Először az 1559. évi török kincstári fejadó-lajstromokban, a budai liva községei között szerepel 26 adóköteles házzal. A török hódoltság után 1690-ben elpusztult hely, a Máriássy család birtoka. 1727-ben mint pusztát, a kecskemétiek bírták zálogban, azután Grassalkovich Antal kezére került, a ki 1751-ben kezdte a helységet betelepíteni, a mit azonban csak hasonnevű fia fejezett be. 1848-ig a gödöllői uradalomhoz tartozott. A róm. katholikusok részére 1858-ban helyi káplánságot szerveztek, mely 1860-ban plebániává alakult. Az úrbéri és legelő-elkülönítés 1859-ben történt. A községhez tartozik Baracs-puszta, mely 1440-ben Barócz néven fordul elő. E pusztán egy középkori templom romjai láthatók. 1690-ben elpusztult helyként, a Ráday és a Darvas családok birtoka. Később a gróf Telekieké lett, kik után Zeyk József örökölte. Tőle a puszta felét 1875 táján Gencsy Géza vette meg. A pusztán levő másik major ekkor Földváry Gábor birtoka volt. Jelenleg Kecskemét városáé. Sarlósár puszta 1848-ig herczeg Grassalkovich földesurasága alá tartozott. 1876-ban báró Lipthay Béla majorsági birtoka volt, Szabadrét pusztával együtt. Jelenleg báró Bors Frigyes örököseinek, Kecskemét városának, Kelemen Béla dr.-nak, Schwarz Károlynak és Albertnek, Gombay Pálnak, Halász Elemérnek és a Widder M. és Steiner czégnek van itt nagyobb birtoka. A Grassalkovich herczegtől épített kastély jelenleg báró Bors Frigyes örököseié. Ezt 1858-ban renoválták. Van benne rendkívül gazdag és érdekes aggancs-gyűjtemény. A Földváryak kastélya Kecskemét városáé, ezenkívül Kelemen Bélának is van itt úrilaka. Baracs pusztán a Schwarz testvéreknek szeszgyára van.

Tatárszentgyörgy. Kelemen Béla úrilaka.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem