Törökbálint.

Teljes szövegű keresés

Törökbálint.
Törökbálint. Nagyközség a budapest–győri vasút mellett, 563 házzal és 3250 lakossal, a kik németek és magyarok és nagyobbára róm. kath. vallásúak. Posta, távíró- és vasúti állomása helyben van. A helység nevét Enyingi Török Bálinttól (1527–41), János király, majd Ferdinánd kapitányától vette, a ki itt várat is épített, melyet a törökök elpusztítottak. Ekkor pusztult el a helység is. 1720-ban 68 háztartást írtak itt össze, melyek közül 2 magyar, 38 német és 28 szerb volt. A róm. kath. plebániát 1702-ben alapították, anyakönyvei is ez időtől kezdődnek. A XVIII. században a jezsuita-rend birtokába került. E rend feloszlatása után, 1776-ban, az itteni rendházat s a hozzátartozó uradalmat gróf Majláth József vette meg, a ki 1776 táján a rendházat kastélylyá alakíttatta át. 1843-ban Festetich Antal vette zálogba, később Meller Rezső birtokába került, a ki itt jelenleg is birtokos. A tagosítás 1874-ben nyert befejezést. 1907-ben a helységben a „Miasszonyunkról” nevezett apácza-kolostor és nevelőintézet épült. A község határában ú. n. kúnhalom látható. A Spiegelberg 153(Tükörhegy) dűlőben régi sírokra bukkantak; egy sírkő a Nemzeti Múzeumba került. A Ziegeläcker (Tégladűlő) is onnan nyerte nevét, hogy ott romokat szántottak ki.

Törökbálint. Meller Rudolf kastélya.

A törökbálinti zárdaépület.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem