Törtel.

Teljes szövegű keresés

Törtel.
Törtel. Nagyközség az abonyi járásban, 539 házzal és 3339 róm. kath. és ref. magyar lakossal. Postája helyben van, távíró és vasúti állomása Abony. Régi
kun telep. Nevét Törteltől, IV. László király gyilkosainak egyikétől vette (1290). Az 1475. évi oklevélben Törtelszállása néven említik. Ekkor a halasi székhez tartozott. 1531-ben Werbőczy István nyerte adományul. 1559-ben a török kincstári fejadólajstromokban a budai livához tartozó községek között találjuk, 49 adóköteles házzal. 1690-ben a kun puszták között írták össze. A XVIII. század első felében a kunszentmiklósiak birtoka volt, a kiktől csere útján Bábonyi Balogh Antal birtokába került, a ki viszont Bábonyt adta oda a kunszentmiklósiaknak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Balogh Márton, István és Sándor voltak a helység födesurai és kívülök még Fehér József nevű nemes ember lakott a helységben. A róm. kath. templom 1803-ban épült, fegyverneki Vida István, majd fia László bőkezű hozzájárulásával, az ősi templom anyagából. A plebánia 1807-ben alakult és az anyakönyvek 1788-ban kezdődnek. 1830-ban Tahy Károly volt itt birtokos. 1846-ban Fejérváry Miklós, özvegy Fejérváryné Csörgeő Amália, Budai András, Tahy Kálmán, Marton Károly, Lipthay József és neje Markos Mária és Fehér Lajos voltak a helység földesurai. A helység egyik földesura, Marton Károly, a XIX. század első felében egy 12 tagból álló czigánybandát tartott; ezektől a czigányoktól származnak az ország legkiválóbb zenészei, mint a Rácz, a Zsákai, a Czenke és Völgyi nevűek. A tagosítás már 1845-ben megtörtént. Jelenleg ifj. Beretvás Jánosnak, Deutsch Antal örököseinek és Schlesinger Samunak van itt nagyobb birtoka. A helységben lévő két régi kastély közül az egyiket Kis Marton Lajosné építtette s ez jelenleg Róka Pálé, a másikat Markos Antal építtette s ez özvegy Valkó Antalné született Lipthay Ilonáé. 1849 január 24-én Perczel Mór honvédtábornok itt hált meg hadával; másnap, 25-én, innen indultak Czegléd felé s az első összeütközések Ottinger császári tábornok hadával már a helység Czegléd felőli határánál megkezdődtek. Vezetőként a törteli születésű Ábrahám János Károlyi-huszár szerepelt, a ki Lenkeyvel szökött haza. A Czegléd, illetőleg Abony határában lefolyt ütközet után Ottinger császári tábornok vert hada január 26-án délután Törtelbe érkezett és egész márczius 1-éig itt táborozott. A császári had itteni táborozása alatt Ottinger: Pálik István róm. kath. plebánost elfogatta és gyalogosan Pestre kísértette, mert a templomban a császáriak a következő szövegű czédulákat találtak: „Áldd meg országunkat, mi magyar hazánkat, vezéreld jóra kormányunkat.” Márczius 1-én Ottinger fölkerekedvén, Abonyba vonult, hol Windisch-Grätz hadához csatlakozott. 1848 előtt a gróf Széchényi István irodalmi közreműködéséről nevezetes Helmeczy Mihálynak, a „Jelenkor” szerkesztőjének (szül. 1792-ben; meghalt 1852-ben) itt díszes háza és birtoka volt. Holtteste is az itteni róm. kath. temetőben nyugszik. A lakosság hitelszövetkezetet, olvasókört és iparos olvasóegyletet tart fönn. A községhez tartozik Vízjárási tanya, továbbá Ludási dűlő és Fehértói dűlő; az utóbbi azelőtt Szirmay birtok néven volt ismeretes. Az itteni Kákási dűlő területén fedezte fel és mentette meg Aranyi Sándor községi főjegyző az orsz. kiállításon is bemutatott és most a Nemzeti Múzeumban elhelyezett árpádkori lovas sírleletet. Ugyancsak a határ ú. n. Erzsók-halmából előkerült áldozati bronzüst is a Múzeumban van elhelyezve.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem