Pálosok.
Pálosok.
A Remete Szent Pálról nevezett szerzetesek, röviden pálosoknak bölcsője a pilisi hegyek között ringott. Özséb esztergomi kanonok, lemondván méltóságáról és javadalmáról, mint remete a Pilis-hegy tövében levő erdőségbe vonult. Csakhamar követői támadtak s egész kis remete-telep keletkezett körülötte. Ekkor arra a gondolatra jött, hogy ez elszórtan élő remetéket közös szabályok szerint élő szerzetesrenddé alakítsa át. Igy született meg a magyar pálos-rend, mely hazánk mívelődéstörténelmébe aranybetűkkel véste be nevét.
A pálos-rend első rendházát maga Özséb atya alapította 1250-ben, az ő remeteségének közelében, a Pilis tövében fekvő Szántó község mellett. Ez a pilisszentkereszti rendház volt, mely kezdetben a gyors elterjedésnek induló rend anyaháza és az első három rendfőnöknek, Özséb, Benedek és István atyáknak 262székhelye volt. A kolostort IV. Béla és I. Károly királyok kiváló kegyeikben részesítették. A török pusztításnak esett áldozatul.
Az új rendnek anyaegyházává és főnökeinek székhelyévé lett csakhamar a Szent Lőrinczről nevezett budai rendház, a melyet a rend negyedik tartományi főnöke, Lőrincz atya alapított 1300-ban. A templomot Henck János óvári várnagy, később budai bíró, Velenczei Pál budai polgár és I. Károly király adományaiból, rendkívül díszes alakban, olasz építészek építettek fel és 1310-ben teljesen készen állott. A kolostor nagyságáról fogalmat ad az a körülmény, hogy rendi káptalanok alkalmával 300–500 szerzetes kényelmes elhelyezést nyert benne. A kolostor és templom a Hárshegy és Sz. János-hegy közötti dombos részen, a mostani Szép Juhászné előtt feküdt s belőle remek kilátás nyílott Budára. Legfőbb patronusai voltak a kolostornak I. Lajos király, ki Remete Szent Pál testét is megszerezte nekik Velenczéből s királyi pompa közben helyezteté el a külön e czélra szolgáló Szent István-kápolnába és I. Mátyás király, kinek a kolostor legkedvesebb kirándulóhelye volt. A kolostorban rendkívül buzgó élet folyt és tagjai közül többen, mint Báthory László a bibliafordító, Gyöngyesi István krónikás, Vincze atya, a híres szobrász s mások hervadhatatlan érdemeket szereztek a magyar mívelődés történelmében. A kolostor a török dúlások idején elpusztult, tagjai nagyobbrészt a nyitramegyei elefánti kolostorba menekültek. Romjai még 1756-ban is elég épek voltak s a látogatók bámulatát vívták ki.
A pilisi hegyek között volt még rendházuk a pálosoknak Pilisszentlászlón, melyet 1290 körül III. Endre alapított, egyik kőből épült vadászlakát alakítván át e czélra; Pilisszentléleken, mely IV. Béla vadászlakának helyén, a Dömöshöz közel eső Benedek-völgyben 1263-ban alakult, de csak IV. László király által 1287-ben fejeztetett be Visegrádon, a hol 1493-ban II. Ulászló és VI. Sándor rendeletéből a Szt. Endréről czímzett benczés apátságot vették át. 1475-ben pedig I. Mátyás király óhajára IV. Sixtus pápa a zsámbéki prémontrei prépostságot adta át a rendnek, a hol egész a török pusztításig virágzó zárdájuk volt.
A főváros területén is volt több rendházuk. Ezekkel azonban majd a székesfőváros monografiája foglalkozik majd bővebben.
A Szent Lőrincz zárdának budavári kis klastromán kívül, a budai oldalon pálos rendházak voltak még: Óbudán, a hol a Fejéregyházat, vagyis a Fehér Boldogasszonyról nevezett plébániatemplomot kapták I. Mátyás óhajára IV. Sixtus pápa rendeletéből 1479-ben. A vízivárosban fekvő Szent Pál-templomot, mely előbb szintén plébánia volt, I. Lajos király 1382-ben adta át a rendnek. Volt még rendházuk Buda egyik külvárosában, Szentpéteren is.*
V. ö.: Eggerer Fragmen panis Corvi. – Gyöngyessi. Vita patrum ordinis herem. S. Pauli I. erem. Egyet. kvtár közirattára stb. 151. Annales Oro. V. Pauli Pr. Erem. több kötetes kézirat; ugyanott.
