II. Közigazgatási, bírósági és katonai beosztás.
II. Közigazgatási, bírósági és katonai beosztás.
A régi török államszervezet a legcsodálatosabb emberi alkotás volt. Ha modern fogalmakat alkalmazunk meghatározására, úgy azt szocziálista ízű egyeduralomnak mondhatjuk. Minden a nagyúré; a szultáné és a szultán minden. Ő a török jog forrása; élet, halál, tulajdon korlátlan ura. Népe csak annyi és olyan jogot formálhat, a mennyit és a milyet a szultán engedélyez; csak annyit 296és addig birtokolhat, a mennyit a nagyúr enged s a míg engedélyét vissza nem vonja és végre a szultán egy intése elég, hogy valaki a legmagasabb polczról a legalacsonyabbra sülyedjen, vagy viszont a legjelentéktelenebb sorból a legmagasabb polczra emelkedjék. És amily pillanatnyi szeszélytől függött az igaz érdem sorsa, ép oly ingatag biztonságban volt az egyén élete maga.
Egyrészt tehát meg volt a vagyonközösség, mert hiszen érdemek, tehetség s legkivált hadierények révén bárki is részt nyerhetett az államot képviselő szultán vagyonában; másrészt azonban magántulajdon úgyszólván nem volt s így örök időkre senki az ország bármily csekély területét sem köthette le.
Ezt a török államszervezetet a maga egész ridegségében s a vele járó egész közigazgatási apparátussal átültették a szultánok a meghódított magyar részekre is. A hódoltsággal a hódolt részeken egy csapásra megszűnt a magyar alkotmány; megszűnt minden történelmi hagyomány, minden köz- és magánjogi berendezkedés és az új rendnek adott helyet.
A török államszervezet tehát a hűbérjognak keleti fogalmak szerint felépített alkotása volt, mert a hűbér csupán fizetés jellegével bírt s nem volt a nagy birodalom egyik-másik részéhez kötve. A magyar hódoltságban hűbérbirtokot nyert török, ha újabb érdemeket szerzett, rövid idő alatt megszerezhette hűbérét újjal, a mely esetleg valahol keleten, akár Trapezuntban fekhetett.
A hódoltság területén háromféle hűbér volt. 1. A „hiszari gedik” a zsold-hűbér, mely abban állott, hogy valamely vár vagy palánk őrsége közösen kapott egy falut, amelynek jövedelmében megszabott zsoldjuk arányában osztoztak. Az esetleges fölösleg ennél és a többi hűbéreknél a császári kincstárba folyt be s azért mindennemű hűbér jövedelmét a fődefterdár hivatalból ellenőrizni volt köteles. 2. A timár hűbér, mely 3000–19000 akcse jövedelemig terjedt s melyet 5999 akcséig a beglerbég, azon felül az ő javaslata: „terker”-je alapján maga a szultán adományozott. 3. A ziámet-hűbér, mely 20.000 akcsén felül lévő jövedelmű falvakra vonatkozott s melyet csak a szultán adományozhatott. Arra, hogy a tímár, vagy a ziámet-hűbér egy kikerekített egész legyen, a török kormányzat ügyet nem vetett s így megtörtént néha, hogy egy-egy hűbérben igen messze eső falvak tartoztak együvé.
Az egész magyar hódoltsági rész három pasalikra és egy beglerbégségre oszlott. A pasalikok voltak: a budai, a temesvári és az egri; a beglerbégség székhelye Nagykanizsa volt. Megyénk területe természetszerűleg a budai pasalikhoz tartozott, mely 18 szandzsákból állott. Ezek közül a vármegye területe megoszlott a budai, a szolnoki és a szegedi szandzsák között.
