A tatárjárás.
A tatárjárás.
Mikor hire jött a tatárveszedelemnek, IV. Béla Óbudán tartózkodott. Innen adta ki első parancsait és innen indult a szerencsétlen sajómezei ütközetbe. 1241 márczius 15-én megjelent a királyi várban a nádor. Halálra hajszolt habzó paripán jött. Jelentette, hogy a tatárok márczius 12-én betörtek az országba, játszva rombolták szét a torlaszokat, melyeket a király az országba vezető szorosokban építtetett s a nádor seregét úgyszólván az utolsó emberig lekaszabolták. A hírrel jóformán egyidőben tüntek fel az első tatár csapatok is. Mikor IV. Béla azzal a sereggel, mely már Esztergomnál, Fehérvárnál összegyűlt, átkelt Pestre, akkor már a tatárok előcsapatja is Pest előtt állt. A fősereg Batu vezetése alatt, Munkács táján nyomult az országba, de Sciban a maga 10.000 emberével előre nyargalt, hogy kémszemlét tartson. Ezek pusztították el a Galga völgyét, Gödöllő vidékét és Szolnok felől egész Pestig a közbeeső falvakat. Egy részük (1241 márczius 17.) éppen fekete vasárnapon, Váczra vetette magát, a hová a környékről számosan menekültek, s a várost megvette és feldúlta. A magyarok egy része a székesegyházba és annak mellékpalotáiba menekült, de a tatárok ott is megostromolták őket; mindent kiraboltak, mindenkit kardélre hánytak. „Igy szenvedtek fekete vasárnap a vácziak, hogy az Úr Jézus Krisztussal osztozni érdemesekké legyenek”, mondja a krónikás.
A király és serege a gyönge falú pesti várból nézték a tatár csapatok pusztítását, de a király nem engedte, hogy közéjök csapjanak, mert úgy vélte, hívei még nincsenek elegendő számmal egybegyülekezve. Mikor Ugron érsek megjött hadaival, csakhamar megtörtént az első összecsapás. A vitéz érseket ugyanis nagyon bosszantotta, hogy a tatárok ott ugráltak, garázdálkodtak a magyarok szeme láttára. Nem gondolva tehát a király tilalmával, márczius 17-én nehányadmagával kinyargalt ellenök. A tatárok, a mint reájok bukkantak, lassan megfordultak és hátráltak. Ugron vágtatva utánok iramodott. A futók valami mocsaras helyre, – valószinűleg a sződi mocsarak közé – szorultak; könnyű lovuk átvitte őket a süppedékes talajon, de Ugron és társai, nehezebb fegyverzetükben, nehezebb 334lovaikon, belesülyedtek és megrekedtek. A tatárok ekkor visszafordultak, körülvették a mocsárt és záporként lőtték rájok nyilaikat. Ugron alig negyedmagával tudott csak kivergődni és a pesti királyi táborba visszamenekülni.
A szerencsétlen sajómezei ütközet után a menekülő magyarok szétszórt csapatai robogtak végig a vármegyén. Erre menekült a súlyosan megsebesült Kálmán herczeg is, a kitől a megrettent pestiek hasztalan kértek segedelmet. A tatárok nyomon követték a menekülőket. Csakhamar körülvették Pestet s azt háromnapi ostrom után, a polgárság hősies védekezése ellenére, elfoglalták. Mikor betörtek a városba, valósággal vérfürdőt rendeztek. A Duna habjait megfestette a lemészároltak vére. Ápril közepén már alig állott egy-egy ép ház. Füst, korom és vér borított mindent s a rablott zsákmány halmokra rakva hevert a Rákosmezején. Egész 1242 február haváig, tartották megszállva a tatárok a vármegye területét s azt jóformán teljesen elpusztították. Az 1242-iki kemény télben, február elején beállott a Duna. A jégen átkelt Kádán hadteste a jobb partra s előbb Budát, azután Pilis megyét pusztította el.
