I. A vármegye szerepe az Árpádok alatt.
I. A vármegye szerepe az Árpádok alatt.
Az a föld, a melyen ma Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye terül el, attól a pillanattól kezdve, a melyben a honfoglaló ősök apró, gyors lovainak patái először dobbantak meg rajta, az alakulás küszöbéhez ért új ország, a mi édes hazánk természetes középpontjává vált. Nem a honfoglalók, nem is az első királyok kifejezett akarata, hanem földrajzi helyzete és az ország határainak kifejlődéséből sarjadzó szükségszerűség avatta e fontos szerepre.
Árpádnak, a honfoglaló vezérnek megtetszett a nagy sziget, a hol megpihent és a hol lovainak jó elhelyezést talált és megtetszett az a végtelen hullámos síkság, mely a Noé hegyet uralta. Itt ütötte fel fejedelmi sátrát és itt tanyáztak közvetetlen utódai a fejedelemnek egész Gyejcs vezér ideig. Gyejcs már Esztergom felé gravitál, Szent István végleg itt állítja fel trónját, bár a koronázást és a királyi törvénykezést Székesfejérvárhoz köti. Ez a két végpont az, a mely között nemzeti királyaink az ország középpontját önkénytelenül keresik. Árpádot megejtette a vidék buja, zöld mezősége, Gyejcset és Istvánt a nagy látóhatárral kecsegtető szikladomb, melynek lábát a Duna hullámai mosták. Csakhamar azonban kitünt, hogy az Árpádtól választott sík, sem az esztergomi várhegy nem az a hely, mely az ország fővárosává lenni van hivatva. Egyik sem nyujthatott biztos menedékhelyet a királynak, az ország féltett kincseinek. Ezt megmutatta már a legközelebbi jövő, mely állandó ellenségül a németséget vetítette a nemzet figyelő szeme elé. Már pedig Székesfejérvár, mind Esztergom a nyugatról betörő ellenség legkényelmesebb előnyomuló vonalának útjába esett, anélkül, hogy akármelyik is kellő elővédekkel lett volna körülvéve.
A földrajzi fekvés Pilis és Pest vármegyéket avatta az ország természetes középpontjává. E két vármegye területe, kivált a későbbi fejlődés idejében, Magyarországnak úgyszólván geometriai központja is volt. Éjszakról a Kárpátok hatalmas bérczei s azok előőrsei a Mátra hegycsúcsai; keletről a Tisza és Duna folyása s a Tisza-Duna közének mocsaras lápjai, délről a Bakony s a Vértes-hegység 331védték az ellenség elől. Nyugatról a pilisi hegyek és a Naszál között összeszorult folyam természetes erődítés jellegével bíró kaput alkotott.
Mikor a tatárvész végigsüvitett az országon s IV. Béla ismét megjelent az elpusztult mezőkön, mintegy felsőbb ihletből, erődített helyeket kezdett építeni s felismerte a pilisi és pesti részek nagy stratégiai fontosságát. Neje Mária megépítette a visegrádi várat, ő maga pedig az újpesti hegyen Budavárát. E két hatalmas erődítés, melyek mindegyike vármegyénk területére esett, még szükebb határok közé szorította azt a földet, melynek középontjának kellett lennie.
A nyugati légkörben nevelkedett Anjouk és a Hunyadiak hatalmas törzse, már kifejezetten vármegyénk területéhez kötötte az ország középpontját és székhelyét, s csak a török hódolás idejében szünt meg Budavárnak e szerepe s csökkent utóbb is a Habsburgok egységesítő politikájának hatása alatt.
A pogányság utolsó fellobbanása.
A mogyoródi csata.
A kun pusztitás.
Keresztesek.
Endre király.
Gertrud királynő.
A pápai követ.
A tatárjárás.
IV. Béla intézkedései.
Az irsvaszegi ütközet.
Szent Margit.
IV. László.
A kún törvény.
A budai zsinat.
III. Endre.
